Bőven várakozás alatti lett a növekedés

2017.08.16. 10:05

Az előzetes számítások szerint a második negyedévben 3,2 százalékos volt a növekedés, írja a KSH. Ez jócskán várakozás alatti negyedéves mutató, és az előző negyedév 4,2 százalékos hirtelen bővüléséhez képest jelentős visszaesés. Persze a negyedéves növekedési számoknak elsősorban a politikusok szeretnek nagy feneket keríteni, ha éppen nagyon jól vagy rosszul sikerülnek. 

A 3,2 százalék messze a szakemberek várakozásai alatt van, a Portfolio elemzői konszenzusa 4 százalékot várt. Az NGM viszont erre gyorsan kiadott egy közleményt arról, hogy éppen hogy „várakozás szerint bővült a magyar gazdaság”. A minisztérium az egész évre 4,1 százalékos éves növekedést jósolt, amire a legtöbben az eddigi adatok alapján talán inkább csak csóválhatták a fejüket, hogy  az NGM emberei mit láthatnak bele a világgazdasági környezetbe. 

A mostani adatról a KSH annyit mondott el az MTI-nek, hogy lelassult az ipari termelés, illetve tavalyhoz képest rosszabb volt az idő, így a mezőgazdaságnak most csak átlagos éve van. A növekedést főleg a szolgáltatások húzták fel, ami az államilag irányított béremelések után várható volt.