A kutya sem akar postás lenni, legkésőbb karácsonykor újra összeomolhatnak

2017.08.18. 13:32

A Posta gyakorlatilag minden folyamatában komoly munkaerőhiánnyal küszködik, mondta el Pfeifer Tamás, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének alelnöke a Hír tévének. A létszámhiány mellett pedig fontos területeken magas a fluktuáció is, ami által a még ott dolgozók jelentős része is képzetlenebb, szükségszerűen gyakorlatlanabb. 

Az augusztus eleji hírről – miszerint 150 embert azonnal fel tudna venni a Posta  – a szakszervezeti vezető azt mondta, hogy sokkal többet kéne felvenni, de arról nincs információ, hogy ténylegesen hány embert tudtak odacsábítani az „akár 210 700 forintos” fizetéssel. 

Hiába sikerült Pfeifer szerint idén előnyös bérmegállapodást kötni a céggel, az általános munkaerőhiány közben más iparágakban és szervezeteknél is emelték a béreket, így a Posta relatív vonzóereje nem igazán emelkedett. Ráadásul kitartóan sokan mennek még mindig külföldre is. Pedig külön 20 ezer forintot kap az, aki hoz egy új embert a Postához. 

Emellett a túlórákat se lehet nyújtani a végtelenségig, már csak azért sem, mert törvényi maximuma van az emberek dolgoztatásának. Pfeifer szerint az érintettek most gőzerővel dolgoznak a helyzet megoldásán, de karácsonyig mindenképp megoldást kell találni és valamilyen módon új embereket szerezni, mert lehet tudni, hogy olyankor több a küldemény. 

Egyébként már csak azért is sürgősen ki kéne találniuk valami újat, mert tavaly is látványosan összeomlott a Posta a karácsonyi időszak alatt.