Októberben indul az M70-es autópálya építése

2017.08.25. 10:15

Októberben kezdődhet és 2019 végére fejeződhet be a Letenye és Tornyiszentmiklós közötti M70-es autóút kétszer egysávos szakaszainak autópályává szélesítése - közölte a beruházó NIF Zrt. pénteken az MTI megkeresésére.

A 21,3 kilométer hosszú gyorsforgalmi úton két szakaszból 10,1 kilométeren szükséges a kétszer egysávos szakasz kétszer kétsávossá bővítése. A NIF tájékoztatása szerint a beruházás tartalmazza a magyar-szlovén határon, Tornyiszentmiklósnál tervezett pihenőhely megnyitásához szükséges közművek, illetve létesítmények megépítését, továbbá a bal pályán meglévő kilenc híd összekötését a jobb pályán kialakítandó hídszerkezetekkel.

A jobboldali pályaszakasz kialakításával együtt a Mura folyó árvízvédelmi töltésszakaszának átépítését is el kell végeznie a kivitelezőnek. A beruházás építési közbeszerzési eljárásának nyertese a közös ajánlatot tevő Colas Út Zrt. és az EuroAszfalt, a kivitelezés értéke nettó 16,7 milliárd forint.

A tényleges munkák várhatóan október végén kezdődnek majd el, idén régészeti feltárások, terepelőkészítő munka és a műtárgyaknál próbacölöpözés zajlik majd. Az M70-es teljes autópályává fejlesztése várhatóan 2019 negyedik negyedévére fejeződik be.

A balkáni országokat és Nyugat-Európát összekötő autópálya-hálózatban egyedüliként egy-egy sávra szűkülő, 2005-ben átadott gyorsforgalmi út fejlesztése azt követően indult el, hogy 2011-ben hat halálos áldozatot követelő, illetve három súlyos és 23 könnyű sérüléssel járó buszbaleset történt Csörnyeföld közelében. A baleset után néhány hónappal az egysávos szakaszokon megszüntették az előzési lehetőséget, illetve fizikailag is szétválasztották a két oldalt, amelynek köszönhetően azóta jelentősen csökkent a balesetek száma.

A kiszélesítésre váró 10,1 kilométeres szakaszon a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ koordinálásával tavaly nyáron négy helyszínen, 5200 négyzetméter nagyságú területen végeztek próbafeltárásokat, hogy meghatározzák az útépítés előtti további régészeti feladatokat.