50 milliárddal drágították tavaly a lakosságnak adott gázt

2017.08.31. 11:56

A kormány által évek óta magasan tartott hatósági gázárak miatt az állami tulajdonú földgáz nagykereskedőnél, az MFGK Zrt-nél 2016-ban 50,862 milliárd forint plusz nettó bevétel képződött, állította Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

forrás: MFGK
forrás: MFGK

A földgáz ára 2014 óta a felére csökkent, és a kőolajat is 50-60 százalékkal olcsóbban lehet beszerezni, miközben a magyar fogyasztók több mint 3 éve ugyanazt a tarifát fizetik. A Fidesz 2014 óta 9 alkalommal mondott nemet az indokolt és igazságos árcsökkentésre, mondta.

A szocialista politikus szerint érthetetlen, hogy ha a földgáz ára 2005-ben 50 dolláros olajár mellett 50 forint, 2006-ban 60 dolláros olajár mellett 60 forint volt, akkor 2017-ben 50 dolláros olajár mellett miért kerül 101 forintba?

"Ha valami olcsó, miért fizettet érte az állam többet? Eddig arra hivatkozva költött a Fidesz 1000 milliárd forintot az adófizető pénzekből energetikai cégvásárlásokra, hogy a tulajdonosi pozícióin keresztül biztosítsa az olcsó árakat. Ma már a lakossági földgázszolgáltatás és a nagykereskedő állami kézben van, és a villamosenergia-szektorban is döntő állami tulajdon van. Miért nem adja az állam olcsóbban a gázt és a villanyt? Miért nem akarja az állam így lenyomni az árakat? Miért nem akarja az állam érvényesíteni a versenyben a pozícióit?" - vetette fel.

A Fidesz közleményben reagált. A kormánypárt szerint a szocialisták azt ígérték, nem lesz gázáremelés, majd a háromszorosára emelték az árát. "A szocialisták kormányzásának ideje alatt a magyar emberek - fizetésükhöz képest - Európa legmagasabb gázárát fizették. A Fidesz rezsicsökkentést hajtott végre: 25 százalékkal csökkentette a lakossági gáz, a távhő és az áram árát, amellyel a családok átlagosan évi 170 ezer forintot tudnak megspórolni. A rezsicsökkentés bevezetése óta a rezsihátralékok 40 százalékkal, a szolgáltatásból kikapcsolt lakossági fogyasztók száma pedig mintegy 30 százalékkal csökkent" - írták.

A Fidesz szerint ha a szocialistákon múlna, eltörölnék a rezsicsökkentést és hagynák, hogy Brüsszel és a multik döntsenek arról, mennyit fizessenek a magyar családok.