Iván
9 °C
22 °C

Miért nem vállalkozunk? Ki a hibás? Kádár? Orbán? Vagy a multik?

D VAJ20150226001
2017.09.12. 04:57
Ki fogja átvenni a menő hazai családi cégeket a rendszerváltáskor indult nagy öregektől? A magyar tulajdonú vállalkozások menedzserei nem keresnek olyan jól, hogy komolyabb cégeket felvásárolhassanak. Akik pedig itthon vagy külföldön a multiknál is befutottak, nem szívesen hagyják ott biztos és sokszor zsíros állásaikat a bizonytalan „sajátért”.

850 olyan közepes vagy nagyobb cég működik ma Magyarországon, amelyik magyar magántulajdonban van, és a cég éves készpénztermelése eléri az egymillió eurót, vagyis a 300 millió forintot. Ezt az adatot Szendrői Gábor, a Concorde MB Partners vállalati tranzakciós tanácsadó cég ügyvezető partnere válogatta le a cégregiszterben. A középvállalati körről mindenféle egyéb adat is lekérdezhető, például az a megdöbbentő tény, hogy a

850 középcég tulajdonosainak átlagos életkora 62 év.

A rendszerváltás hősei

A legtöbb hazai sikercég tulajdonosa ugyanis még a rendszerváltás idején, vagyis 25-30 éve volt ambiciózus, akkor harmincas-negyvenes éveiben járó szakember. Nem is feltétlenül menedzser vagy pénzügyes, hanem inkább olyan kétkezi munkás vagy műszaki ember, aki már valamennyire kiismerte magát a szakmájában, de még volt annyira fiatal és bátor, hogy önálló vállalkozásba fogjon.

Aztán szépen fokozatosan az egy gépből kettő lett, majd négy, negyed évszázaddal később pedig a legjobbak már egészen nagyra nőttek.

A főnök maradt

Legtöbbjüknél mindvégig az alapító maradt az ügyvezető, sokszor amolyan egyszemélyes perszonálunióban

  • a saleses,
  • a műszaki vezető,
  • az a pénzügyes, aki a bankokkal tárgyalt,
  • és az a HR-es, aki felvette az új embereket.

A legtöbb középcégnél ma is az alapító atyák döntenek mindenről. De ha esetleg fel is vettek már a céghez egy külsős ügyvezetőt vagy egy gazdasági vezetőt, azért a ma már 60-70 éves alapítók mégsem voltak képesek visszavonulni, nem engedték a saját elképzeléseikkel gyökeresen ellentétes útra a menedzsereiket (vagy a cégbe bevont utódaikat),

nem voltak képesek arra a pszichikai váltásra, hogy már csak hetente egyszer járjanak be,

vagy csak havi kimutatásokkal kontrolláljanak.

Hiába adják át azonban nehezen a stafétát, az idő nagy úr, a vállalkozásokat egyszer, lehet, hogy csak 60, 70, esetleg 80 évesen, de el kell adni. De vajon kinek lehet ma Magyarországon piaci alapon működő céget értékesíteni?

Külföldiek

Szendrői Gábor szerint a kétezres évek elején még a magyar középvállalkozásokért szívesen jelentkeztek be az osztrák, német, holland kkv-k, de aztán 2008-ban sokan megégtek a végeken, például a projektfinanszírozásokkal, hogy nagyon visszaesett a határokon átnyúló (cross-border) finanszírozás.

Szendrői Gábor
Szendrői Gábor

A hazai M&A piacon természetesen azóta is vannak külföldi vevők, de ők már inkább a nagyobb dealekben vesznek részt, akár eladói, akár vevői oldalon is állnak. Egy hazai acélipari szolgáltatót újonnan 20-25 millió eurót érő eszközparkjával a nagy acélipari társaságok tudnak felvásárolni (a Thyssen-Krupp Gönyűn vásárol), mint ahogy a nagyobb ügyviteli szolgáltatókat (Prohuman és UCMS) is nagy nemzetközi versenytársaik (a Work Service és a TMF Group) nyelték le.

Versenytárs, családtag

Sajnos sokszor hiányoznak a hazai vevők is. A középvállalatok hazai versenytársait ugyanaz a hatvanas-hetvenes generáció birtokolja, akik már nem bővülnének, inkább maguk is az exiten gondolkodnak. Természetesen vannak kivételek, a Lakatos Péter és Sinkó Ottó meghatározta Videoton, vagy Jámbor János autóalkatrész-csoportja vesz olykor cégeket, de masszív tranzakciófolyam (dealflow) nincsen. A családi tulajdonú cégek sikeres generációváltására is vannak jó példák:

  • Alcufer
  • Bonafarm
  • Lakics Gépgyár
  • Masterfood
  • Tranzit-csoport

Nagyon sok családban azonban az utódok mással szeretnének foglalkozni, vagy egyszerűen az apa nem bízná a céget a gyermekeire.

MBI-példák

ISVH

Az ISVH Műszaki Szolgáltató Zrt. 2012-ben került eladósorba. A magas eredménnyel, jó vevőkörrel rendelkező budapesti gépipari szolgáltató céget korábbi Rába-vezetők vették meg: Steiner László, aki azelőtt a Lear Corporation kelet-európai igazgatója is volt, és Lengyel Péter, aki a Rába pénzügyi igazgatása mellett banki vezetői tapasztalatokkal is bírt. A vevők a saját tőke mellett pénzügyi befektetőt is bevontak a Docler Investments személyében (akiket azóta újabb hitelfelvétellel már ki is vásároltak), és bankhitelt is felvettek a cégvásárláshoz. Az első évben átvették a vezetői feladatokat, a társaságot átszervezték, és a vezetőtársaikat is tulajdonossá tették.

CNC Rapid

A CNC Rapid Kft. eladása 2016 végén zárult le, a budapesti és győri telephellyel működő gépipari cég precíziós fémalkatrész-megmunkálással foglalkozik. A vevői konzorcium élén Csoma András közgazdász áll, aki korábban a Raiffeisen Befektetési Alapkezelőnél, majd a Biggeorge’s-NV-nél volt vezető. Volt tapasztalata a tőkepiaci tranzakciókban, az ingatlanfejlesztésben és a projektfinanszírozásban. Amikor saját vállalkozást szeretett volna a termelőszektorban, alig néhány hét alatt sikerült megtalálnia a megfelelőnek vélt céget.

MBO

Felmerülhetne a management buy-out (MBO) lehetősége, vagyis a magyar tulajdonos kiszállhatna a regnáló menedzserek felé. Ők úgyis ismerik, értik a cégét, fokozatosan bevásárolhatnának, később akár teljesen átvehetnék a vállalkozást. Erre is vannak jó példák, mint a mélyépítő Szabadics, a villamosipari berendezésekkel foglalkozó Vivber-csoport.

Csakhogy a legtöbb magyar középvállalkozásnál a menedzsment ridegen volt tartva, vagyis

a tulajdonosok nem fizettek eleget a menedzsereiknek, így ebből a rétegből keveseknek van esélyük a szükséges önerő előteremtésére.

„Ha egy magyar tulajdonos-ügyvezető külsős menedzsert vesz fel, akkor azt mondja, hogy nem fizetek többet neki havi nettó 500 ezer forintnál, hiszen én is annyit vettem ki. Csakhogy a tulajdonos elfelejti, hogy a vállalkozása lízingelte az autóját és a cég gyarapodása is az ő tulajdonának az értékét növelte.”

Szakértők szerint ma a HR-piacon egy egymilliós EBITDA-jú (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) vidéki cég vezetőjének 1,5 milliós nettó fizetés, lakás-, illetve autóhasználat lenne a versenyképes csomag, de ezt a hazai tulajdonolt cégekben kevesen adják meg. Lehet ugyanakkor kevesebb fizetést is adni, de akkor a bónuszrendszerbe érdemes a tulajdonszerzés lehetőségét is beépíteni.

MBI

Kifejezetten nagy lehetőség lenne az MBI-piac is – véli Szendrői Gábor, ám még ebben a szegmensben is kevés a megvalósult deal. A management buy-in (MBI) fogalma olyan kivásárlásokra utal, amikor nem a cég saját menedzsmentje, hanem egy másik cégtől érkező külső menedzser vagy vezetői team vásárol be a társaságba.

Ha valaki akár itthon, akár külföldön egy nagy multinacionális társaságnál vált menedzserré, és ott képezhette magát, építhetett gazdasági és banki kapcsolatokat, alkalmas lehet arra, hogy saját szakállára is kipróbálja a képességeit.

Ezek a képzett menedzserek képesek

  • maguk megszervezni a tranzakciót;
  • hitelt is tudnak felvenni (a kereskedelmi bankok ma a jobb fedezetekre pár százalékos kamat mellett adnak hitelt);
  • majd átveszik az irányítást;
  • feljavítják a megvásárolt céget;
  • kiépítik a szükséges adminisztrációt, a középvezetői réteget, a sales-csapatot, a motivációs rendszert.

Vevők vannak kevesebben

Szendrői Gábor szerint

eladó cég bőven van, finanszírozást lehet szerezni, de a vevői oldal nagyon hiányos. Kevesekben van meg a „kakaó”, hogy vállalkozókká váljanak – vagy legalábbis hogy így váljanak vállalkozóvá.

Sokan indítanak ugyanis startupot, aminél eleinte úgy tűnik, hogy nemcsak jó móka, de egyszerűbb a finanszírozás is.

Ám sokan nem realizálják, hogy egyrészt a startupok sikerének valószínűsége nagyon alacsony, és egy startupban még siker esetén is hosszú évekig kell tolni az ingyenmunkát, amire akárcsak egy piaci fizetés kivehető lesz belőle. Ez ugyanúgy befektetés.

Nem vitás, hogy egy MBI esetén is van befektetés, de a cég üzemi készpénztermeléséből ügyvezetői fizetés azonnal kivehető.

Ebben nagyon le vagyunk maradva. Amikor az amerikai cégek az egyetemen végzett közgazdászok között válogatnak, nem találnak olyan jelentkezőt, akinek ne lett volna már valamilyen saját vállalkozási tapasztalata, startupkísérlete. Itthon a HR-sek arról számolnak be, hogy mintha nem a vállalkozóvá válás, a tapasztalatszerzés, hanem sokkal inkább a céges mobil és a céges autó tapintható ki az álláskeresők célfüggvényében.

Ki a hibás?

Valami tehát bűzlik a magyar kockázatvállalási hajlandóság, a vállalkozókedv körül, de vajon ki tehet erről?

Csehek, lengyelek

Szomorú, de igaz, a lokális középvállalkozói piac sokkal erősebb a környező országokban, legalábbis Csehországban és Lengyelországban biztosan. Mi lehet a különbség oka? Mentalitás? A lassabb privatizáció? A kárpótlási (reprivatizációs) mechanizmus különbözősége? Az elmúlt ezer évben gazdagabbak voltunk, mint Lengyelország, de 2015 óta a lengyelek már megelőznek bennünket az egy főre jutó GDP-ben, és a vállalkozói kedv, a dinamizmus és a magángazdaság kitapinthatóan sokkal lendületesebb, igaz, talán a lengyelekben jobban is benne van a magángazdaság (emlékezhetünk a lengyel piacokra), ezt mutatja az erős helyi tőzsde és a fejlett lengyel M&A piac is.

Csehországban is jól működik a tranzakciós piac, főleg hazai vevőkkel. Régóta vitatott, hogy a csehek jól tették-e, az állami cégek magánosításának nagy része egyfajta dolgozói részvények kiadásával, azaz a kuponos privatizációval ment végbe.

Magyarországon anno mindenki nagyon lehurrogta Torgyán József kisgazda képviselőt, amikor a parlamentben felvetette, hogy amennyiben földet és ingatlant vissza lehet adni, vállalkozásokat vajon miért nem, mint ahogy azt egyébként Csehországban megtették. Mindemellett a magyar privatizáció gerincét a külföldiek magánosításai és a kommunista elit által végrehajtott spontán privatizáció jelentették. Akik a cseh út hívei, azt mondják, hogy a kilencvenes években életképesebb vállalkozói réteget alapozott meg az, hogy ki volt a legügyesebb a kuponokkal seftelésben, mint az, hogy a spontán privatizáció idején ki ült még benne a pártalapon szerzett vezérigazgatói székében.

Kádár János

Van, aki szerint még mindig a Kádár-rendszert érdemes emlegetni, ami miatt negyven évig kiesett a magyarok gondolkodásából a vállalkozás. Az biztos, hogy történelmi okai is lehetnek, hogy hiányos itthon a vállalkozó szellem, de a környező országok, mintha jobban le tudták volna küzdeni ezt a hagyatékot.

Ráadásul, ha jobban belegondolunk a nyolcvanas évek végén, a gmk-s világ mégis kitermelt egy 100-200 fős közösséget, akik részt vettek a privatizációban. Lehet, hogy a gmk-világ a nyolcvanas években az ügyeskedésre épült, de mégiscsak megalapozott egy, a rendszerben jól mozgó réteget, akik megreszkíroztak hitelfelvételt, akik beleálltak, hogy végigmennek a privatizáció folyamatán, és akik vállalták a felelősséget 50-100-200-500 emberért.

Orbán Viktor

Mások a rendszerváltást követő rezsimek (így elsősorban ezen évek közel felében regnáló Orbán Viktor miniszterelnök) felelősségét hangsúlyozzák. Ha a hazai közbeszerzéseken nem a verseny, hanem a politikai háttér számít, vagyis ahol bizalmi alapon gyarapodhat a középvállalkozó, ahol a semmiből lehet valaki százmilliárd forintos vagyon mozgatója, ott kevesekben van meg a hit, hogy tisztán piaci alapon érdemes próbálkozni.

Jobb esetben az zavaró, hogy mások könnyebben növekednek, rosszabb esetben az is, hogy a kiszorító hatás miatt politikai hátszél nélkül nem is lehet sikeresnek lenni a versenyben.

A multik

A multik két fő bűne az, hogy túl jók, és hogy multik.

Előbbi kifejtve azt jelenti, hogy a multinacionális cégek annyival hatékonyabbak, mint a hazaiak, hogy a duális felépítésű gazdaságunkban óhatatlanul elnyomják a hazai cégeket ebben a kettészakadt mezőnyben.

És mivel multik, kevés igazi menedzsert, kevés önálló vállalkozásra képes embert képeznek ki.

A nagy multik siló- vagy mátrixrendszereiben alig dolgozik igazi ügyvezető.

Mindenki csak valami részterülettel foglalkozik, rendkívül szoros alárendeltségben a területet irányító központi vezetővel.

Megdöbbentő, de igaz, a magyar gazdaság multinacionális cégeinél rendkívül jó szakemberek dolgoznak, de egyik sem csinálja meg a vállalkozói szerencséjét. Gondoljunk csak bele, itt van a Bosch, a Nokia, az Ericsson, cégenként 3000 mérnök, miért nem jut eszébe ezeknek az embereknek, hogy ha már kiélvezték a jó fizetés és a céges autó langymelegét, valamilyen vállalkozásindítással is megmérjék magukat?