Auguszta
-4 °C
2 °C

Paks 2: tényleg nincs visszaút?

D MAR20130116008
2017.09.25. 05:00
  • Paks 2 ügyében elértük azt a pontot, ami után már nagyon fájdalmas lenne a visszafordulás.
  • Számos példa van arra a világban, hogy ez után a pont után mégis megakadnak atomerőmű-építések.
  • Nagyon fájdalmas is mindig.
  • Hogy ezt megelőzzük, néhány dolgot újra kellene számolni, meg kellene kérdezni a társadalom véleményét.
  • Ezekre viszont a kormány nem tűnik nyitottnak, és az emberek sem érzik át a helyzet súlyát.

A point of no return (PNR) kifejezés a repülésből jön. Azt a pontot jelöli, ahonnan már nem vagy csak súlyos áldozatok árán lehet visszatérni a kiindulópontra, ha ezen túlrepülünk, már nagyon bíznunk kell abban, hogy épségben elérjük a következő leszálló pályát.

Paks 2-nél ez a pont most jött el, a tervek szerint ugyanis januárban megkezdődik az építkezés, és onnan már nincs fájdalommentes visszafordulás, állítja Mártha Imre energetikai szakember, az MVM egykori vezére.

Bős-Nagymaros 2?

A politika nem egységes a kérdésben: miközben Szijjártó Péter azt mondja, az építkezést már nem állítja meg semmi, Illés Zoltán egykori fideszes államtitkár szerint korántsem biztos, hogy Paks 2 megépül, a Jobbik azt ígéri, hogy hatalomra jutása esetén felülvizsgálja a paksi szerződéseket, a Momentum pedig egyenesen felmondaná azokat. De ha egységes lenne a politika Paks ügyében, az sem jelentene sokat a jövőre nézve.

A helyzet ugyanis tényleg az, hogy Paks 2-t még bármi megállíthatja. Csakhogy később már sokkal drágább lesz a visszafordulás. Ez a történelmi felelősség nem tudatosodott eléggé a közvéleményben és a projekt irányítóiban Mártha szerint, aki

a bős–nagymarosi vízlépcső ügyéhez hasonlítja a helyzetet.

Akkor is egy erőmű épült volna, a Szovjetunió adott volna hitelt, majd jöttek a tiltakozások, és végül nagy költségek árán, de kifaroltunk. A bős–nagymarosi vízlépcsőre vonatkozó államközi szerződést a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között 1977-ben írták alá és 1989-ben függesztette fel a magyar fél. „Ha valaki hisz a történelem ismétlésében, akkor így 2026-ban fogunk kifarolni Paksból, feltéve, hogy most nem végezzük el az aktuális pénzügyi, technológiai és társadalmi kontroll vizsgálatokat.”

Volt már ilyen, drága is volt

A megtorpanás nem lenne példátlan.

A világban számos esetben hátráltak már ki atomerőművi projektekből a point of no return után, mindegyik esetben nagy árat fizettek érte.

Emlékezetes például az ausztriai Zwentendorf, ahol a 70-es évek végén olyan szinten elkészült egy erőmű, hogy már nukleáris fűtőanyaggal is megtöltötték. Majd jött egy tiltakozócsoport és népszavazás, ahol az erőművet elutasítók aránya 50,47 százalék volt. Leállították az egészet, azóta gyakorlatilag műemlék, legutóbb idén nyáron zenei fesztivált tartottak a reaktorcsarnokban.

De megemlíthető a 2017 júliusában leállított, Dél-Karolina államban lévő VC Summer esete is. Itt nem a társadalmi ellenállás, hanem a költségtúllépés volt a meghátrálás oka. Pedig az atomerőmű 40 százalékos készültségben van, tehát gyakorlatilag szerkezetkész. Csakhogy a jelenlegi tudásuk szerint 75 százalékkal haladja meg a büdzsé a tervezettet, ezért inkább veszni hagynak 9 milliárd dollárt.

A harmadik érdekes példa, a bolgár belenei atomerőmű: 2005-ben hirdettek tendert, a magyarországi Paks 2-t is kivitelező Roszatom nyerte meg. Egy kétszer 1000 MW-os erőművet építettek volna, de később a magánbefektetők is kihátráltak, és politikai változás is volt. Jött egy új politikai kör, amely leállította az építkezést, mondván, gazdaságilag nem áll meg a lábán. Az oroszok beperelték őket, tavaly nyertek is ellenük Genfben. 600 millió eurós kártérítést kellett fizetniük, 1,8 milliárd dollárt költöttek el összesen eddig a meghiúsult projektre.

Ha januárban Magyarországon is elkezdik a kapavágásokat, akkor innen visszafordulni később már csak horribilisen nagy társadalmi károkkal és anyagi költségekkel lehet, ehhez képest ezekről a kérdésekről még csak gondolkodás sincs most igazán. Mártha szerint pedig néhány visszaellenőrző vizsgálatra mindenképpen erősen szükség lenne, mielőtt továbblépünk.

„Mindenkin, aki ma a Paks 2-n dolgozik, történelmi felelősség van. Ilyen sorsfordító méretű projekt esetében, ha valaki szervilizmus vagy szakmaiatlanság miatt elmulasztja a point of no return előtti utolsó átfogó társadalmi, technológiai és pénzügyi vizsgálatokat, és ebből kifolyólag a projekt megbukik vagy vállalhatatlanul drága lesz, évtizedekig szégyen övezi majd munkásságát.”

Milyen árak mellett termel?

Kellene egy friss elemzés a villamos energia áráról.

A kormány azt mondja, hogy Paks 2 majd 55 euró/MWh áron fog termelni, az MVM korábban legalább 75-öt mondott. Vizsgálta a Corvinus Egyetem bázisán működő REKK, ők azt mondták, hogy állami támogatás nélkül 106 alatt nem térül meg. A most épülő angliai Hinkley Point 110 euróval kalkulál finanszírozható működőképességet. Az európai irányadó áramtőzsdén mostanában 31-40 euró/MWh között vannak a piaci jegyzések, igaz, ezek csak a húszas évek elejéig mutatják az irányokat, de ha mértékadó elemzőket olvasunk, ők a 40-es évek után is inkább árcsökkenést várnak a megújulók terjedése miatt.

„Nem látom, mitől emelkedne duplájára, triplájára a piaci ár pár éven belül. Sok mérföldkő volt már ebben a projektben 2009 óta, amióta elindult, de 2017 van, most még érdemes lenne az árampiaci ártrendeket még egyszer végiggondolni. Hogy az unokáink ne azt mondják majd, hogy ezeknek annyi eszük nem volt, hogy betonozás előtt lefuttatnak egy frissített húszéves árelemzést.”

Jobb most egy népszavazás

A második feltétel a társadalmi egyeztetés.

„Félünk tőle, mint ördög a tömjénfüsttől, de úgyis eljöhet egy olyan pont, amikor megtörténik.” Honnan tudjuk, hogy nem lesz olyan a politikai helyzet, hogy öt év múlva vagy kilenc év múlva mégis lesz róla egy népszavazás. És ha addigra már benne lesz 5-8 milliárd euró? A népszavazást a 2018-as választásokkal összekötve szinte költségmentesen meg lehetne szervezni. Nagyon fontos lenne megkérdezni az embereket, hogy legalább el lehessen mondani, megkérdeztük.

Ez olyan erős felhatalmazás lenne, amire támaszkodni lehet a következő húsz évben amíg elkészül a beruházás, így eliminálható lenne egy potenciális társadalmi pálfordulás veszélye. „Hogy ne akkor legyenek megkérdezve, amikor már benne van az erőműben a fűtőanyag." Ehhez képest most az látszik, hogy a kormány még a nemzeti konzultációkban is kerüli a Paks 2 témát, pedig ott igazán borítékolható lenne a siker.

Biztos ennyibe fog kerülni?

A harmadik, amit meg kellene még nézni, még mielőtt belevágunk az építkezésbe,

az a kiválasztott technológia, és ezzel kapcsolatban a költségtúllépés.

Jó példa erre a Hinkley Point brit atomerőmű-projekt, ahol az EDF bejelentette, hogy minimum 1,5 milliárd fonttal túllépik a költségeket, és 15 hónapos késésben lesznek. A másik aktuális példa a finnországi Hanhikivi atomerőmű, ahol pont ugyanolyan VVER 1200-as blokkok épülnek, mint a tervezett Paks 2. A finn nukleáris hatóság nemrég jelezte, hogy az engedélyezés legalább egy évvel tovább tart majd arra hivatkozással, hogy a Roszatom által adott tervek és dokumentumok további kiegészítésre szorulnak. A miénk egy nagyon hasonló projekt. Alaposan meg kellene néznünk, hogy az az erőmű, amit rendeltünk az oroszoktól, bele fog-e férni a szerződött 12 milliárd euróba.

„Becsapjuk magunkat, ha a 12 milliárd eurós költségre alapozzuk a mondást, meg kéne vizsgálni, hogy mennyi lesz a vége. Már most látszik, hogy a végleges költségek meg fogják haladni a 15 milliárd eurót. Márpedig ha nem 12 lesz, akkor nem jön ki a matek.”

Ráadásul Süli János, a projekt élére kinevezett miniszter bár egy nagyon profi üzemeltetési szakember Mártha szerint,

olyan, mintha Lewis Hamiltont felvenné a Lada-gyár, hogy építsen egy jó autót.

Hamilton a világ egyik legjobb sofőrje, a gyártás, tervezés, projektmenedzsment viszont egy teljesen más szakembert kíván. „Süli Jánost én neveztem ki a jelenleg üzemelő paksi atomerőmű vezérigazgatójává 2009-ben. János tiszteletre méltó vezetői pályafutása alapvetően egy jól megépült atomerőmű sikeres üzemeltetésére épült, miközben ez egy gigantikus projektmenedzsment feladat, erre egy olyan csapat kell, amilyen nem biztos, hogy egyáltalán van most Magyarországon. Ez pedig aztán végül oda vezet, hogy csúszás lesz és költségnövekedés.”

Politika a szakma fölött

De érdemes lenne megvizsgálni a kamatfeltételeket is.

Az első hét évben 4,5, a második hét évben 4,8, a harmadik hét évben 4,9 százalékos kamattal adnak az oroszok euróhitelt. Ennél ma jóval olcsóbb hitelek is vannak. Süli János, a projekt élére kinevezett miniszter első sajtótájékoztatóján fel is vetette, hogy az orosz hitel lecserélést meg kellene fontolni, egyből lehurrogták. „A nemzetközi pénzpiacokon manapság nem ritka az akár 70 vagy 100 évre kibocsátott állampapír. Ausztria a napokban bocsátott ki 3,5 milliárd euró értékben 100 éves kötvényt, melynek hozama 2,11%. Egyértelmű, hogy Magyarország az orosz hitel 4-5 %-os kamatai helyett ugyanolyan 20-30 éves futamidőre jóval kedvezőbb feltételekkel tudna forrást szerezni. Ezt nem kihasználni több mint apró botlás.”

Korabeli dokumentumokból és visszaemlékezésekből tudni, hogy

ennél még a Paks 1 építésekor is nagyobb súlyuk volt a szakmai kérdéseknek:

az építkezés során az azt vezető Pónya József szakmai alapon többször konfliktust vállalt a szovjetekkel és a központi bizottsággal, egy-egy alkatrészt vissza is küldtek, így épült végül egy jó erőmű. Amit az akkori szakma meg mert csinálni, ma nehezebben képzelhető el. „Ki meri ma Pakson hangosan azt mondani, hogy rossz egy szerződéses passzus nekünk, vagy nem megfelelő egy alkatrész, amikor Putyin félévente idejön beszámoltatni?”

Ha pedig így vágunk bele Paks 2 megépítésébe, az abba az irányba hat, hogy

ez egyszer le lesz állítva vagy társadalmi elutasítás, vagy pénzügyi, technológiai okok miatt, csak akkor már sokkal drágább lesz kiszállni.

Ez nem egy autópálya-építés: attól még, hogy kiderül, drága lett, nem arra kellett volna mennie, göröngyös lett, csúszott az építkezés, még mehetnek rajta autók, van társadalmi haszna. De egy atomerőmű vagy elkészül és tökéletesen működik, vagy nem működik. „Ellentétben mondjuk egy híddal, úttal vagy stadionnal, nincsenek jobban vagy rosszabbul sikerült atomerőművek, csak biztonságosan üzemelők és nem üzemelők. Amíg az első kWh ki nem megy a hálózatra, addig egy atomerőmű csak pénztemető.”

Összességében Mártha atomenergia-termelés párti, csak szerinte nem kellene kapkodni. A meglévő engedélyek a jelenlegi paksi atomerőmű blokkjaira mintegy 50 éves üzemidőre vonatkoznak, eszerint 2032–2037 között állnának le. Szakértők szerint hasonló reaktorok biztonságosan üzemeltethetők 60 évig, így Paks 1 elmenne a 2040-es évekig. Érdekes fejlemény, hogy az amerikai nukleáris hatóság nemrégiben bevezette a Subsequent License Renewal (SLR) programot, ami a meglévő atomerőművek működési engedélyeinek 60 évről 80 évre történő meghosszabbítására vonatkozik.

„Én erősen atomenergia-támogató vagyok, ráadásul én hoztam tető alá 2009-ben azt a parlamenti szavazást, ahol a Fidesz és az MSZP együtt szavazott Paks 2 előkészítéséről. Viszont ha a jelenleg meglévő atomerőmű folyamatosan felújítva biztonságosan és főleg töredék pénzből elmegy még 20-25 évig, akkor inkább várnék az újjal, és közben egyre tisztább lesz a kép mind a megújuló energia termelés, mind az egyéb kérdések kapcsán. Tudomásul kell venni, hogy egy atomerőművet legalább három nemzedéknek szokás építeni, és ennek minden vonzatát számon fogják rajtunk kérni.”