Szijjártó gyorsvasutat szeretne Budapest és Kolozsvár között

2017.10.03. 13:25

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Kolozsváron, kedden pedig Budapesten beszélt arról, hogy Magyarország támogatja egy gyorsvasút építését Budapest és Kolozsvár között.

Hétfőn Szijjártó Teodor Meleșcanu román külügyminiszterrel tárgyalt, ahol, a tárgyalást követő sajtótájékoztatón fölmerült, hogy több szálon kellene összekötni a két országot. Ennek részeként meg kellene duplázni az autópálya összeköttetést Románia és Magyarország között, több határátkelőt kellene állandóan megnyitni, és uniós forrásból kellene gyorsvasutat építeni Kolozsvár és Budapest között. Ezt aztán később Bukarestig lehetne bővíteni, hogy a két főváros is össze legyen kötve. 

Kedden pedig Budapesten, a Magyar Vasút 2017 konferencián már arról beszélt a miniszter, hogy lesz Budapest-Kolozsvár gyorsvasút. Hogy pontosan mikor és hogyan, arról egyelőre nincsenek részletek. Az Indoház.hu szakportál szerint viszont az szinte biztos, hogy Szijjártó nem igazán tudja, miről beszél, a gyorsvasút ugyanis a vasúti hálózattól független városon belüli vagy a városokat az agglomerációval összekötő vonalat jelent, mint amilyen Berlinben az S-Bahn vagy Párizsban RER. Ilyen tehát Budapest és Kolozsvár között biztos nem fog épülni.

Szijjártó kedden arról is beszélt, hogy idén novemberben beindulnak a közbeszerzési eljárások a Budapest-Belgrád vasútvonal átépítésére, ami 2022-re készülhet el.