A bíróság felszólítása ellenére is titkolja tulajdonosi hátterét Tiborcz cége

2017.10.18. 16:48

A Tiborcz Istvánhoz köthető BDPST Zrt. 2017 augusztusában úgy döntött, hogy tőkét emelne, de miután a Fővárosi Törvényszék figyelmeztette a céget, hogy ehhez a cég tulajdonosi körének nyilvánosságra hozására van szükség.

Konkrétan szeptember közepén hiánypótlási felhívást kézbesítettek, melyben figyelmeztette a társaságot, hogy az alapszabályban egyértelműen rögzítenie kell az aktuális tulajdonosi szerkezetet.

Ezt követően a BDPST Zrt. október 10-i közgyűlésén a vezérigazgató hatályon kívül helyezte a korábbi, tőkeemelésről szóló határozatot, majd megbízta a cég jogi képviselőjét, hogy vonja vissza a törvényszékhez benyújtott változásbejegyzési kérelmet – írja a Heti Válasz.

A BDPST Zrt. korábban egy Dorottya utcai ingatlan, és más értékes épületek megvásárlásával került be a hírekbe, és gyanítható, hogy valami köze van a miniszterelnök vejéhez, mert bár hivatalosan nincs hozzá köze, a cégalapítási eljárással járó díjat Tiborcz fizette be. Mikor a miniszterelnök vejét a Hír TV az utalásról kérdezte, meglehetősen idegesen reagált, és az egyik korábbi BDPST-alegység vezetője pedig korábban bevallotta, hogy pozícióját Tiborcz Istvánnak köszönheti.