Hanyatlik a thai szexturizmus

2017.10.20. 18:16

A vietnami háború követő évtizedekben a Bankok Patpong nevű piroslámpás negyedének gogo-táncosai váltak a thaiföldi turizmus jelképévé. Tavaly viszont évtizedek óta először jött több női turista Kínából, mint amennyi férfi, aminek a thai hatóságok eléggé örülnek, hiszen évek óta küzdenek azért, hogy a szexturizmus felől a vásárlónegyedek, strandok és templomok felé tereljék az országba érkező turistákat – írja a Reuters.

Thaiföldön a szexturizmus a hatvanas-hetvenes években futott fel, amikor az amerikai hadsereg az országban állomásozott. A turisztikai minisztérium adatai alapján tavaly az országba látogató 32 millió turista 52 százaléka volt nő: ugyanez az arány 2012-ben még csak 42 százalék volt. Thaiföld turisztikai minisztere szerint a női turisták alacsony arányának az volt az oka, hogy az országról az a hír járta, hogy bár olcsó, de veszélyes. Az adatok alapján ugyanakkor úgy tűnik, hogy megváltozott az ország imázsa.

Délkelet-Ázsia második legnagyobb gazdaságának 12 százalékát teszi ki GDP-arányosan a turizmus, és ez a thai gazdaság egyik leggyorsabban növekvő iparága. A turisták között a kínai nők száma 2012 óta csaknem megnégyszereződött, így 5,3 millióra nőtt. Ennek az az oka, hogy a gazdagabb kínai férfiak gyakran a családjuk több női tagját is magukkal viszik az útjaikra.

A thai turisztikai hivatal egyébként kampányt is indított, hogy több nőt vonzzanak az országba, aminek keretén belül egy alkalmazást is készítettek, amivel kedvezményt lehet kapni néhány hotelben, fürdőben, bevásárlóközpontban és étteremben.

Bár a helyi szexturizmus még mindig jelentős a teljes turisztikai iparágon belül, az utóbbi időben a hanyatlás jelei látszanak, sok vállalkozás be is csődölt, mások csak a vendégek számának csökkenésére panaszkodnak. 2014-ben a junta vezetése többször a bordélyházakra és szórakozóhelyekre küldte a hatóságokat, de a Reuters cikke szerint ezek az ellenőrzések nem sok következménnyel jártak.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport