Jolán
7 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

30 millióra büntették az egészségügyi hivatalt a szabálytalan közbeszerzés miatt

2017.10.21. 11:09

Ahogy korábban az Index is megírta, a Közbeszerzési Hatóság felfüggesztetett egy egészségügyi közbeszerzést, miután nehezen indokolható módon próbálták korlátozni a versenyt az ajánlattevők között.

Ez a közelmúltban már második ilyen eset volt, júniusban is elkaszált egy uniós egészségügyi közbeszerzést a hatóság. Ekkor kiemelkedően nagy, 50 milliós bírságot szabtak ki az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak (ÁEEK), miután az érvénytelennek nyilvánította a saját, lélegeztetőgépek beszerzésével kapcsolatos kiírását, miután kiderült, hogy a General Electrics nyerte azt meg.

Kiderült, az októberi szabálytalanság is több tízmilliós büntetéssel járt,

az állami Közbeszerzési Hatóság 30 millió forintra büntette az Állami Egészségügyi Ellátó Központot.

A korábbi korrupciógyanús kiírásról Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a Parlamentben kérdezte Orbán Viktor miniszterelnököt, aki emiatt vizsgálatot kért az ellenzéki politikusra, mivel szerinte az lobbizik egy nagy külföldi cég, a GE mellett. Hadházy ezután feljelentette Orbánt rágalmazásért.