150 ezer forint lesz a szlovák minimálbér

2017.10.26. 20:11

Szlovákiában 480 euróra (ez nagyjából 149 200 forint) emelkedik jövőre a minimálbér összege - jelentette be Robert Fico, szlovák kormányfő, munkaügyi miniszterével, Ján Richterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön Pozsonyban. A szlovák miniszterelnök és a tárcavezető által aláírt rendelet alapján

januártól 10,34 százalékkal nő a jelenleg 435 eurós minimálbér.

A minimális órabér 2,75 euróra nő. A kormány azt követően hozta meg a rendeletet, hogy a munkavállalók és munkaadók képviseletei nem tudtak megállapodni. A miniszterelnök egyúttal a minimálbér további növelését is kilátásba helyezte. Elmondta: az országban a munkanélküliség az eddigi legalacsonyabb szinten van, és a minimálbér emelése nyomást gyakorol majd az ágazati bérek emelkedésére is.

"Nem látok semmi okot arra, hogy a minimálbér összege 2019-ben miért ne léphetné át az 500 eurós határt" - fogalmazott Robert Fico a szlovák kormányhivatal sajtóosztálya által az MTI-nek küldött sajtóközlemény szerint. A kormányfő a munkaadókat, arra kérte, vizsgálják meg a munkabérek emelésének lehetőségeit, amire szerinte teret ad a vállalatok bér és egyéb költségei közti arány.

Ján Richter a minimálbér-emelésről azt mondta: annak egyik következménye, hogy növeli a különbséget a dolgozók és a segélyből élők bevételei között, ami - mint ahogy a múltban már bebizonyosodott - ösztönzi a munkavállalási hajlandóságot, a foglalkoztatottság növekedését. A szaktárca adatai szerint a jövő évi emelés csaknem 120 ezer alkalmazottat érint majd Szlovákiában, közülük mintegy 70 ezren egyszemélyes vállalkozók, a többiek alkalmazottak.

Bár a minimálbér emelkedése terén idén az európai élmezőnyben volt Magyarország, a minimálbér értékét illetően még mindig az utolsók között kullog az Eurofound felmérése szerint.

A 2017. január 1-én életbe lépett emelések alapján felállított európai minimálbér-rangsorban Magyarország a 22-ből a 17. helyen végzett a maga 412 eurójával. (A listán azért szerepelt csak 22 tagállam, mert hat uniós országban nincs kötelező minimálbér, de ágazati bérmegállapodások azért általában vannak. Ezek egyébként a magyarnál jóval magasabb bérszínvonalú országok, konkrétan Ausztria, Dánia, Finnország, Olaszország és Svédország, illetve Ciprus.)

Viszont ha a 2008 és 2017 közti minimálbér-növekedést nézzük, akkor Magyarország nem áll kifejezetten rossz helyen, egész pontosan a hetedik, 51 százalékkal nőtt a legalacsonyabb reálbér.