Visszaesett Magyarország a Világbank versenyképességi ranglistán

2017.10.31. 17:04

Hét helyet esett vissza Magyarország a Világbank Doing Business ranglistáján, a 41. helyről a 48-ra csúszott vissza. Mindezt úgy, hogy a magyar kormány direkt dolgozott azon, hogy javítsa az ország pozícióját a listán és amúgy sikerült is majdnem minden mutatóban javítani a tavalyi eredményhez képest. 

A Világbank minden évben összeállítja a rangsort, amely 10 mutatóra épül, olyan kérdéseket vizsgálva, mint hogy mennyire könnyű új céget alapítani, új ingatlant bejelenteni, építési engedélyeket szerezni, adózni, stb. Ezek közül Magyarország hatban javított a 2016-os eredményéhez képest és az összesített pontszáma (az ún. DTF pontszáma) is magasabb lett, mint tavaly, 72.13-ről 72.39-ra nőtt. Ennek ellenére a listán elért helyezésünk romlott, ahogy az egész közép-kelet-európai régiónak.

Ennek az az oka, hogy a lista elején lévők még nagyobbat javítottak a versenyképességi mutatóikon, így bár mi is javítottunk, relatíve lemaradtunk az élbolytól.

Ezt, mármint hogy javítottunk, mégis visszaestünk, a Nemzetgazdasági Minisztérium is kiemelte a Világbank rangsorának megjelenésére reagálva. A közlemény szerint az ellentétes irányú mozgások

jól mutatják az ilyen rangsorok hiányosságait, hiszen egymástól eltérően értelmezik és más módszertannal mérik a versenyképességet.

Kiemeli a minisztérium, hogy azért is javultak a mutatóink, mert "megszűntek a cégbejegyzési illetékek, ami olcsóbbá tette a cégalapítást, illetve a bírósági illetékek elektronikus fizetésének bevezetésével javult a szerződések érvényesítésének hatékonysága." A közleményben ezen kívül az olvasható, hogy "a kormány az eltérő módszerű és motivációjú rangsorok helyett a tényekre alapoz a versenyképesség vizsgálatakor", például arra, hogy nálunk a legalacsonyabb a társasági adó jövőre a munka járulékai is csökkennek majd. Emellett azt is írják, hogy a parlament számos olyan változtatást elfogadott, amelyeknek hatásait majd a jövő évi Doing Business besorolásában lehet majd érzékelni. 

A kormány nem először reagál úgy egy rossz nemzetközi versenyképességi besorolásra, hogy megkérdőjelezi az adott rangsor hitelességét. Így tett korábban a Világgazdasági Fórum (WEF)  rangsorával is, amelyről azt nyilatkozta a kormány, hogy az túl szubjektív. Arról is beszéltek korábban, hogy a WEF mutatója helyett inkább a Világbank Doing Business mutatóját tartják mércének. Az ezen való pozíciónk javítására még egy külön intézményt is létrehoztak, a Nemzeti Versenyképességi Tanácsot. Ehhez képest a WEF rangsorán legutóbb javított a pozícióján Magyarország, míg a Világbank rangsorán éppen visszaestünk.