Fülöp, Evelin
12 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Tolmácsoljon a MÁV-nak milliókért

2017.10.31. 18:04 Módosítva: 2019.05.07. 11:53

A pillanatnyilag legalább 750 milliárdba kerülő, erősen korrupciógyanús Budapest-Belgrád vasútvonal bővítéséről nem csak azt tudjuk, hogy egy kapavágás nélkül is mennek fel a költségei vagy hogy egyértelműen nem Magyarországnak vagy Szerbiának kell, hanem Kínának. Hanem azt is, hogy erősen nagyvonalúan, kamatterhek nélkül számolva is

leghamarabb 2400 év alatt térülhet meg 

 Magyarországnak a Figyelő egyszerű számításai alapján. 

BJASZ20170606001
Fotó: Jászai Csaba

A vasútfejlesztés kizárólag a kínaiaknak fontos, akiknek az árui így olcsóbban juthatnának el a kínai COSCO társaság által üzemeltetett pireuszi terminálokból Nyugat-Európába. Az Indóház szakújság nem látta a Budapest és Belgrád közt rendszeresen szállítandó nemzetközi tömegeket, a tervezett 160 km/h-s pálya pedig pedig iszonyú drágának hangzik a teherforgalomhoz szerintük.

Mindenesetre a kormány májusban megszavazta, kell nekünk a projekt. A MÁV intézi a tendereket, magát az építést pedig egy Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. fogja végezni több kínai ember, és Pafféri Zoltán, korábbi MÁV-os projektvezető vezetésével.

Most úgy néz ki, hogy MÁV-nál már mennek is az ügyben a közbeszerzések. Most például összesen 60 millióért keresnek két évre tolmácsokat egy közbeszerzéssel a Budapest-Belgrád projekthez.  

35 milliót ér 24 hónapnyi kínai tolmácsolás és fordítás, 25 milliót ugyanannyi ideig tartó angol tolmácsolás és fordítás. Ezekhez fel kell mutatni:

  • az elmúlt három évben évente legalább nettó 15 millió forintos árbevételt.
  • 3 olyan embert, akinek 5 éves kínai fordítói gyakorlata van és egy olyat, akinek felsőfokú végzettsége és ötéves kínai tolmácsgyakorlata van. Ugyanígy angol nyelven is, csak ott 5 fordító kell.
  • Az elmúlt 3 évből 3 olyan munkát, aminél kínaiból, illetve angolból fordítottak.
  • "Trados" márkájú fordítói szoftvert vagy egy nyilatkozatot, hogy majd megveszik ezt a szoftvert.

Egy fordító több kitételt is teljesíthet, szóval jól járhat, aki fel tud venni kínaiul és angolul is tudó embereket vagy mondjuk eleve van a vállalkozásában öt ilyen. Ez ugyanis csak egy keretmegállapodás, eltérhetnek majd tőle elvileg, ráadásul nem kell folyamatosan ott ülni se a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt.-nél "a megrendelő egyedi megrendeléseivel" fogja igénybe venni majd a fordítókat és az egy-egy tolmácsot.

A közbeszerzés győztese pedig valamennyire mindegyik feltüntetett emberét köteles lesz bevonni majd a teljesítésbe a feladatok mennyiségétől függetlenül. December elsejéig lehet pályázni, valószínűleg a MÁV is örülne, ha lenne érdemi verseny a lehetőségért. 

A vasútépítési projektet egyébként valamiért a Szijjártó-féle külügy viszi. Tőlük annyit lehetett megtudni az egész megtérüléséről, hogy

nehezen számszerűsíthető, hogy mekkora haszonnal jár

a projekt – ezért inkább meg se próbálták számszerűsíteni a diplomatáink. Vagy csak titkolják az eredményét. Valamilyen szintű megvalósíthatósági tanulmány elvileg ugyanis készült, ezt azonban titkosította a kormány.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!