28 ezer új lakást terveznek építeni

2017.11.03. 09:52

Úgy tűnik, idén beindult a lakásépítési piac: a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2017 első 9 hónapjában 52 százalékkal több lakás épült, mint egy évvel korábban. Ez összesen 7981 lakást jelent, a kiadott engedélyek alapján pedig még 28 411 építése már tervben van. 

forrás: KSH
forrás: KSH

A legtöbb új lakást a fővárosban építették, 18 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A kisebb településeken is pörgött az átlagosnál magasabb volt, míg a nagyvárosokban attól elmaradt.

Itt összesen 10 952 lakás épült, több mint kétszer annyi, mint 2016 első három negyedévében. Szintén felpörögtek az építkezések a kisebb településeken, A megyei jogú városokban viszont  kevesebb új lakóingatlan készült el, mint tavaly, 6 369 után csak 6 075.