Szervác, Imola
12 °C
16 °C

Igaza van Orbánnak, Magyarország nem sikersziget

D KOS20170619033
2017.11.08. 11:57 Módosítva: 2017.11.08. 12:00

Magyarország nem sikersziget, hanem Közép-Európa része, amelynek országai együtt emelkednek fel

– mondta Orbán Viktor október végén a Bridgestone gumiabroncsgyár bővítése alkalmából mondott beszédén Tatabányán. A miniszterelnök méltatta a négy visegrádi ország (V4) kiemelkedő gazdasági teljesítményét. „Ha országaink teljesítőképességét nem számoljuk, az Európai Unióban szinte nincs növekedés” – állította, és Európa legbiztonságosabb, leggyorsabban fejlődő térségének nevezte Közép-Európát.

A visegrádi országok és általában Közép-Európa menetelése népszerű téma mostanában a kormányoldalon, Orbánék igyekeznek az ő narratívájukban dekadens, liberális, hanyatló Nyugattal politikai és gazdasági értelemben is szembeállítani a régiót mint az unió jövőjének zálogát, különös tekintettel hazánkra. A kormánnyal kapcsolatban pedig még ellenzéki oldalon is elterjedt toposz, hogy bár sok szempontból bírálható a Fidesz–KDNP teljesítménye, „a gazdaságot azért rendbe rakták”, ezen a téren alapvetően jó irányba mennek a dolgok. 

De mennyire érdemes Közép-Európát és azon belül a V4-es államokat egy lapon emlegetni a gazdaság szempontjából, és mennyire tekinthető Magyarország fejlődési pályája tipikusnak a térségben? Egyáltalán hogy állunk a lehetőségeinkhez képest? Ennek megvizsgálásához megnéztünk néhány fontos érték változását az elmúlt évtized folyamán a visegrádi országokban, valamint a szintén EU-tag Romániában, ami az utóbbi időben a kelet-közép-európai régió bezzeggyerekévé nőtte ki magát.

A gazdasági teljesítmény legfapadosabb mutatója az egy főre jutó GDP, azaz bruttó nemzeti össztermék, amit vásárlóerő-paritáson szokás megadni, hogy tükrözze az országok közti árszínvonal-különbségeket is. Az első ábra a GDP/fő összegének változását mutatja a régióban az elmúlt évtized folyamán. A válság előtt Magyarország középen helyezkedett el a régió országai közt. Mint látható, a pozíciónk időközben az utolsó előttire romlott a lengyelek előzése következtében. 

Az egy főre jutó nemzeti össztermék növekedésének dinamikája még jobban látszik a százalékos változást mutató grafikonon, ebben 2016-ra utolsó lett Magyarország a vizsgált öt ország közt annak ellenére, hogy az euróövezet átlagát így is simán vertük, hiszen az még a 2 százalékot sem érte el tavaly. Így bár jogosan mondhatja a kormány, hogy felfelé húzzuk Európát, ha a közvetlen versenytársakkal hasonlítjuk össze az adatokat, már nem lehet ilyen nagy az öröm.

Idénre egy fokkal jobbak a kilátásaink: az MNB 4 százalék körüli növekedéssel számol, ami független szakértők szerint is összejöhet. De közben persze a szomszédoknál sem áll meg az élet, a régió minden országában 3 és 5 százalék közé esik a növekedési prognózis, szóval Magyarország relatív helyzete ettől nem fog változni.

A növekedés számításakor azért nem árt észben tartani a közép-európai régió kivételes helyzetét, ami abból fakad, hogy egyelőre ömlenek hozzánk az eurómilliók uniós támogatás formájában. Orbán Viktor szereti kisebbíteni ennek jelentőségét a saját teljesítményünkhöz képest, de ennek nincs sok alapja, a valóságban az elmúlt években közelebb lettünk volna a stagnáláshoz, ha nincsenek ezek a pénzek. 

A Fidesz-kormány egyik legnagyobb büszkesége a foglalkoztatási mutatók drasztikus javulása. Ebben kétségtelenül vannak eredmények, a legfrissebb KSH-statisztikák szerint 2017 őszén már közel 4,5 millióan dolgoztak, miközben a munkanélküliség 4,1 százalékra csökkent. Ebben játszik némi szerepet a kétes hatékonyságú közmunkaprogram is, de ahogy a munkaerőhiány egyre fojtogatóbbá válik egy sor ágazatban, az alacsony képesítésűek is egyre könnyebben találnak munkát a piacon. A magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma rendre csökken, míg az elsődleges munkaerőpiacon dolgozóké nő a mérésekben.

A javulás ellenére azonban még mindig azt látjuk, hogy a visegrádi országok közül nálunk a legalacsonyabb az össznépesség és a dolgozó emberek aránya, sőt, Románia is előzi Magyarországot ebben. A hivatalos munkanélküliségi statisztika tehát nem minden; ha ennek az arányszámnak a javulását is célozza a kormány, ahhoz szükség lenne a nők munkaerőpicai részvételének növelésére és valószínűleg a nyugdíjkorhatár (népszerűtlen, de előbb-utóbb elkerülhetetlen intézkedésnek ígérkező) emelésére is.

Fontos mutató a társadalmi egyenlőtlenség mértéke is, amit az úgynevezett Gini-indexszel szokás kifejezni. Az alapvetően 0 és 1 közé eső, de százalékra is átszámítható mutató értéke minél nagyobb, annál jelentősebb az adott társadalom rétegei közt a különbség vagyoni szempontból. Mint az ábrán látszik, a világgazdasági válság előtt nagyjából fej fej mellett haladtunk a csehekkel és a szlovákokkal ezen a téren, jócskán megelőzve a lengyeleket és a románokat. Aztán a második Fidesz-kormány hatalomra kerülése után a hazai mutató hirtelen kilőtt, így bár a helyezés nem változott (továbbra is középen helyezkedünk el), a társadalom egyenlőtlenebb lett. 

Ha pedig tízéves időtávot nézünk, akkor feltűnik, hogy a most vizsgált öt ország közül egyedül Magyarországon nőtt az egyenlőtlenség mértéke, méghozzá nem is kicsivel, 9 százalékkal. 

A relatív szegénységet mutató ábráról ez nem olvasható le, de a nagy egyenlőtlenségtől nem teljesen függetlenül sok ember abszolút értelemben véve is szegény Magyarországon. Az idei adatok szerint a háztartások több mint harmada a létminimum alatt él. 

A termelékenység egy több tényezőből összeálló érték, ami azt mutatja meg, mekkora gazdasági értéket termel egy dolgozó adott idő alatt. Alapvetően az határozza meg a nagyságát, mennyire képzett a munkaerő, mennyi tőke van a gazdaságban, és mennyire fejlett a technológiai színvonal egy ágazatban vagy nemzetgazdaságban. Magyarország ebben a tekintetben éppen a régiós átlagot testesíti meg, Csehország és Szlovákia jobb, Lengyelország és Románia viszont rosszabb nálunk. 

A folyamatok iránya viszont itt sem megnyugtató: míg a nálunk termelékenyebb két ország nagyjából stagnál a maga szintjén, Románia és Lengyelország pedig viszonylag jó tempóban zárkózik fel, Magyarország, úgy tűnik, megrekedt. Hogy ez miért probléma, arról a magyar bérfelzárkózás esélyeiről szóló cikkünkben írtunk bővebben. A termelékenység alacsony szintjét a Magyar Nemzeti Bank idén ősszel először kiadott Versenyképességi Jelentésében is a magyar gazdaság kulcsproblémájaként jelölték meg a jegybank szakértői. 

Az utolsó vizsgált mutató a leginkább kézelfogható, a nettó átlagjövedelem alakulását sokan érzik a bőrükön. E tekintetben az öt ország közül utolsó előttiek vagyunk az évente átlagosan megkereshető 6,7 ezer eurónkkal (illetve a KSH statisztikája szerint aktuálisan havi közel 200 ezer forintunkkal), a szakadék pedig igen nagy a régiós élboly és Magyarország között. Külön érdekes, hogy a termelékenységben mögöttünk kullogó Lengyelországban is jóval magasabb a kézhez kapott átlagbér, ezt részben valószínűleg a munkát terhelő alacsonyabb adók magyarázhatják.

Az alacsony magyar bérszínvonal nemcsak az egyéni boldogulás szintjén kellemetlen, hanem nemzetgazdasági léptékű hátrányokkal is jár. Manapság nehéz olyan ágazatot találni, ahol nem lasszóval kell összefogdosni az alkalmazottakat, ennek pedig elsődleges oka a munkaerő elvándorlása olyan országok felé, ahol ugyanazzal a munkával magasabb életszínonalat lehet elérni. A bérek nagysága nagy átlagban együtt mozog a termelékenységgel, de hatással van rá a dolgozó réteg szervezettsége, érdekérvényesítő képessége is, ami viszont épp a munkaerőhiány miatt felívelőben van Magyarországon (erre kézenfekvő példák a nagy autógyártók és kiskereskedelmi láncok fizetésemelései a közelmúltból: Tesco, Spar, Mercedes).

Mire elég mindez?

A végére bónuszként jöjjön egy vitatott, ám annál fontosabb mutatószám, a versenyképességé, a kormány célja, hogy ezen a téren öt-hat év múlva utolérjük Csehországot és Szlovákiát. Versenyképességi rangsort több szervezet is számol minden évben, a két legfontosabb a World Economic Forum listája, és a Világbank Doing Business rangsora.

   Versenyképességi helyezések 2016-ban és 2017-ben a régióban
   Doing Business-helyezés 2017 Doing Business-helyezés 2016 WEF-helyezés 2017 WEF-helyezés 2016
Magyarország 48 41 60 69
Románia 45 36 68 62
Csehország 30 27 31 31
Szlovákia 39 33 59 65
Lengyelország 27 24 39 36

Mint a táblázatból kiolvasható, az aktuális állás szerint a Világbanknál a régióban utolsók vagyunk versenyképességben, a Világgazdasági Fórumnál pedig utolsó előttiek, de míg előbbinél javítottunk tavalyhoz képest, utóbbinál rontottunk a helyezésünkön. 

A viszonylag friss Doing Business esetében ez kisebbfajta pofára esést jelent, a kormány ugyanis kifejezetten ennek a rangsornak a szempontrendszeréhez igazítva eszközölt egy sor bürokratikus egyszerűsítést. Ezek azonban hiába hoztak javulást az egyes részértékekben, a többiekhez viszonyítva nem jöttünk feljebb, mivel ők sem voltak tétlenek az elmúlt egy évben: így a régióban utolsók lettünk, a teljes listán pedig hét helyet csúsztunk vissza.

A WEF-rangsornak már jobban örülhet a kormány idén, az ugyanis jelentős, kilenchelyes javulást mutat, így legalább Romániát megelőzzük a sorban. A sors iróniája, hogy tavaly a WEF listájának publikálásakor a kormány annyira megsértődött az eredményen, hogy úgy, ahogy van, megbízhatatlannak minősítette az egészet, és arra hivatkozott, hogy a Doing Business-besorolás mutatja majd jól az eredményeket. Idén aztán a Világbank rangsorának publikálásakor ez a módszer is megkapta a magáét: az NGM szerint „az ellentétes irányú mozgások jól mutatják az ilyen rangsorok hiányosságait, hiszen egymástól eltérően értelmezik és más módszertannal mérik a versenyképességet”.

Mindezt összegezve tehát a gazdasági mutatóink régiós összehasonlításából kirajzolódó kép egyáltalán nem olyan vidám, mint ahogy azt a sikerpropaganda hirdeti (aki pozitívabb kicsengésre vágyik, annak itt van egy a termelés sokszínűségét mérő új módszertan, amely szerint viszont akár a világ gazdasági élvonalába is tartozhatnánk). A kormány teljesítményét azért érzékelhetjük mégis kielégítőnek, mert a Gyurcsány-korszak utolsó évei és a világgazdasági válság időszaka után valóban sokkal jobb állapotban van a gazdaság, és néhány kulcsterületen (mint például a foglalkoztatás) pozitív fordulat állt be.

De ez nem jelenti azt, hogy optimálisan használnánk ki a lehetőségeinket, vagy hogy flottul menne minden az EU pénze nélkül is. Ha a valós adatokat nézzük, a közös felemelkedésről szőtt ábrándok helyett Orbán Viktornak inkább azon kéne fájjon a feje, hogy ne Magyarország legyen a puttony, ami visszahúzza a V4-ek és a régió teljesítményét. 

Borítókép: Robert Fico szlovák Orbán Viktor magyar Beata Szydlo lengyel és Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök (b-j) Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd