Arnold, Levente
17 °C
32 °C

Egyre kevesebb magyarnak van megtakarítása

2017.11.10. 08:59

Hiába nőttek a bérek, egyre kevesebb embernek van megtakarítása, ezzel együtt pedig nő a vagyonkoncentráció – írja a Világgazdaság az OTP Öngondoskodási Index felmérése alapján. Egyre kevesebben élnek az olyan, korábban népszerű megtakarítási módokkal, mint például az életbiztosítás, a megtakarítási formák közül egyedül a lakástakarékoknál látszik növekedés.

Viszont még mindig a sokan tartják otthon a megtakarított pénzüket, ahogy a tavalyi felmérésnél is, most is a megkérdezettek 32 százaléknak van otthon a pénze, vagy azért, mert úgy érzik, hogy túl kevés befektetni, vagy mert arra számítanak, hogy hamarosan elköltik valamire.

A nyugdíjakkal kapcsolatban furcsa ellentmondások élnek a magyarok fejében: a válaszadók 73 százaléka véli úgy, hogy nem lesz elég az állami nyugdíja, mégis 34 százalékuk szerint kizárólag a nyugdíjából fog megélni. Egyre többen számítanak az államra, a megkérdezettek 75 százaléka szerint az állam feladata a tisztességes időskor biztosítása, öt éve még csak az emberek 61 százaléka vélekedett így.

A válaszadók csupán 17 százalék a vállalja, hogy havonta félretesz a nyugdíjas évekre. 23 százaléka azt gondolja, hogy munkajövedelemből fog megélni nyugdíjasként, 11 százalék a befektetéseire számít, 23 százaléknak pedig fogalma sincs, mihez kezd majd. 

Az OTP felmérése az egészségügy helyzetére is rákérdez: a válaszadók 45 százaléka szerint rendben van az állami egészségügy, a magánegészségügyet viszont a többség, 56 százalék megfizethetetlennek tartja.