Jordán üzletember építkezik bejelentés nélkül a tájvédelmi körzet szélén
További Gazdaság cikkek
-
Megszerezte a felmentést a szankciók alól a Gazprom érdekeltségébe tartozó szerb olajtársaság
- Hatalmas változás jön a Spotifynál, erre fel kell készülni
- Magyar Levente: Amerikai nukleáris technológia is megjelenhet Magyarországon
- A Magyar Nemzeti Bank elnöke Washingtonból üzent, Donald Trumpék világosan kijelölték az irányt
- Kocsmából jelentkezett be a kormánybiztos, sokakat érintő bejelentést tett
Építésrendészeti eljárást kezdeményezett a II. kerületi polgármesteri hivatal a kormányhivatalnál a Budai Tájvédelmi Körzet szomszédjában épülő villa miatt, amelyet a korábban érdemkereszttel is kitüntetett Hamdan Sameer Mahmoud nevű szállodaüzemeltető üzletember építtet – írja az Átlátszó.
A szóban forgó területen a kerületi rendezési szabályzat alapján egyáltalán nem is lehetne építkezni. A szöveg szerint a Verecke utca – Verecke lépcső – Budai Tájvédelmi körzet által határolt terület zöldfelülete "ökológiai pufferzónának" minősül, területén "semmilyen épület nem helyezhető el", "csak az eredeti erdőtársulás fa- és cserjefajai telepíthetők".
Az 1142 négyzetméteres telek, rajta az épülettel április közepe óta Hamdan Sameer Mahmoudé, azelőtt pedig négy éven keresztül a liechtensteini Verecke Aktiengesellschaft-é volt. Erről a cégről sokat nem tudni, pár hónappal azelőtt alakult, hogy megvette a rózsadombi telket korábbi tulajdonosától. Jelenleg felszámolás alatt áll, ügyvezetője egy helyi ingatlanos-céges jogász.
A jordán Mahmoud a budapesti szállodaüzemltető-ingatlanos Mellow Mood cégcsoport társtulajdonosa. Ő és cégtársa, Awad Zuhair Fathi a kezesei vállalkozásuk révén a milliárdos állami hitellel megtolt Párizsi Udvar beruházásnak, és működtetik többek közt a Buddha-bar Hotelt a Ferenciek terén. A Buddha-bar megnyitóján Orbán Viktor miniszterelnök és a terrorátvilágításon megbukott Zaid Naffa jordán konzul is. Mahmoudot és Fathit 2012-ben Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel tüntették ki, ekkor már évtizedek óta üzleteltek hazánkban.
A II. kerületi önkormányzat az Átlátszó érdeklődésére azt a tájékoztatást adta: épített környezetért felelős igazgatóság munkatársai november elején helyszíni szemlét tartottak az építkezésen és "észlelték, hogy az ingatlanon bejelentés nélküli építési munkák folynak", ezért építésrendészeti eljárást kezdeményeztek a Budapesti Kormányhivatalnál.