Rákkeltő anyag került több IKEA bútorba

2017.11.22. 07:57

Frissítés: Cikkünk megjelenése után az IKEA közölte, vizsgálatuk szerint a szennyezett termékek nem kerültek magyarországi áruházakba. A termékeket a logisztikai folyamat korábbi pontján kiszűrték. Így az IKEA a termékeit nem is hívja vissza itthon.

Egy technológiai hiba miatt egy ideig rendkívül mérgező, magas diklórbenzol-tartalmú alapanyaggal látta el matrac- és bútorgyártó ügyfeleit a BASF német vegyipari óriás. Az anyag felhasználásával készült termékek több bútoráruház, így az IKEA kínálatába is bekerültek, írta a Portfolio.

A vállalat több országban azonnal leállította az érintett termékek árusítását, a vásárlók pedig visszaválthatják a már megvett termékeket; bár az ügy Magyarországot is érinti, a vállalat itt egyelőre nem léptetett életbe hasonló intézkedéseket, és tovább vizsgálódik.

A BASF egyebek mellett matracok gyártásához használt alapanyagot, poliuretán habot is gyárt, amelyet világszerte 50 matrac- és bútorgyártó vállalatnak szállítja – így európai társaságoknak is. Ennek gyártásába csúszott hiba nyár végén,

a termékben alaposan megnövekedhetett a diklórbenzol-tartalom.

A vegyület egyebek mellett a légfrissítő termékek összetevőjeként használatos, erős rákkeltő, de légzőszervi megbetegedéseket is okoz, valamint a bőrt és a szemeket is károsíthatja.

A BASF korábbi közlése szerint a diklórbenzolt magas koncentrációban tartalmazó veszélyes anyagot augusztus 25. és szeptember 29. között alkalmazta a hab gyártásához; a súlyos hiba mintegy 7500 tonna termék gyártását érintette. A hiba konkrétan a toluilén-diizocianát (TDI) gyártási folyamata során lépett fel – ez az anyag több típusú poliuretánhab-fajtának is alapanyaga.

A BASF közlése szerint a TDI-t 40 százalékban matracok, 40 százalékban kárpitozott bútorok gyártásához, a fennmaradó részben pedig olyan egyéb termékek előállításához használják, mint például autóalkatrészek. Mielőtt a BASF október elején észlelte volna a hibát,

a mérgező alapanyagnak már legalább a negyedét felhasználták a gyártók.

Annak ellenére, hogy a termékek az egészségre a BASF szerint sem veszélyesek, a bútorgyártók igyekeznek megszabadulni a szennyezett habtól, illetve az ebből készült termékektől. Több gyártónál a probléma után leállították a termelést, erre hivatkozva például a svájci Riposa matrac- és ágygyártó bejelentette, bepereli a BASF-ot kártérítésért.

Az esetről értesülve az IKEA további hat országban – Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban, Norvégiában, Dániában és Svédországban – azonnali hatállyal leállította több modell gyártását, a már megvett matracokat pedig visszahívták, a vételárat visszafizetve. Bár eddig a pontig semmilyen erre utaló információ nem jelent meg, az ügy a magyar piacot is érinti – derült ki a Portfolio megkeresésére a társaság magyarországi kommunikációs ügynökségén keresztül kapott válaszból. (Később az áruház közölte, magyar áruházba nem került a szennyezett termékekből.)

Az érintett bútorok a MORGEDAL, MATRAND, MYRBACKA, HÖVÅG, HAFSLO és HYLLESTAD termékcsaládba tartozó egyes termékek, illetve a HOLMSUND, EKERÖ, FRIHETEN, STRANDMON, KLIPPAN, VALLENTUNA, EVERTSBERG és KIVIK termékcsaládba tartozó egyes termékek.

Tájékoztatásuk szerint az IKEA mindenütt, minden termékében tiltja a diklórbenzol használatát; ezzel együtt a vállalat szerint a megnövekedett diklórbenzolszintnek semmilyen egészségügyi kockázata nincs, a magyar vásárlókat nem érinti semmilyen veszély.