Le kell állítani a Gáspár Győző elleni NAV-eljárást

2017.12.06. 07:54

Hatályon kívül helyezte a Kúria a Gáspár Győző ellen első fokon hozott ítéletet, így újra kell kezdeni az adócsalással gyanúsított celeb elleni eljárást – írja a Blikk. A Romantic együttes frontemberét azzal vádolják, hogy nagy értékű autókat hozott be Romániából, azokat egy céghálón keresztül eladta, adót pedig mindezek után nem fizetett, így 50 millió forintot csalt el az államtól.

Gáspár Győző továbbra is gyanúsított marad, viszont a Kúria szerint a NAV az eljárásában a külföldi megkeresések bevárása nélkül hozott döntést, amivel megfosztotta az énekest a jogorvoslati jogosultságától. Éppen ezért nemcsak az eljárást kell újrakezdeni, de az eddig lefoglalt vagyontárgyakat is vissza kell adni a gyanúsítottnak. 

Gáspár Győző
Gáspár Győző
Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

A NAV eddig 11 kiló aranyat és luxusautókat foglalt le Gáspár házkutatásánál, december 7-én, vagyis két nappal a Kúria döntése után pedig az adóhatóság árverést tartott volna a zenész lánya, a 23 éves Evelin nevén lévő házban, ahol konyhabútortól az ülőgarnitúráig mindenféle ingóságok eladásával csökkentették volna a gyanúsított adótartozását. Az énekest és valóságshow-sztárt öccse beszámolója szerint „egy vödör vízzel kellett fellocsolni, amikor megtudta” a Kúria döntését. 

Gáspár Győzőt egyszer már elítélték hasonló adócsalás miatt, akkor felfüggesztett börtönbüntetést kapott. 

Mondja el véleményét a Facebook-oldalunkon!