Mi az őrületes tojásdrágulás oka?

000 RD4AA
2017.12.08. 11:37

Több mint ötödével kellett többet fizetni a tojásért novemberben, mint tavaly ilyenkor. A KSH legfrissebb inflációs adataiból kiemelkedik a tojás árának a változása: az ábrán az látható, hogy míg nyáron átlagosan 36-37 forint körül alakult egy tojás ára, novemberben már 46 forintot kellett fizetni egy tojásért, ráadásul ez csak októberhez képest 8 forintos drágulást jelent.

A drágulás fő oka, hogy miközben az utóbbi időben a kereslet a tojás iránt egyre nő, a hazai termelők nem tudták tartani a lépést a kínálat növelésével, ezért egyre nagyobb arányban lenne szükség importra. Ezzel viszont az a baj, hogy

egy ideje már tojáshiány van Európában

a nyáron kirobbant fipronil-botrány miatt. Nyáron röviden összefoglalva annyi történt, hogy egy holland csirketelepen rovarirtó szerrel szennyeződtek a tojások, ezekből és a belőlük készült termékekből pedig 17 európai országba, köztök Magyarországra is került. Emiatt Hollandiában és Németországban is sok telepet bezártak, így jóval kevesebb tojás került a piacra. A hiányt keletről pedig nem lehet pótolni, mert a szigorúbb uniós egészségügyi előírások miatt Ukrajnából, a Balkánról és Oroszországból nem lehet tojást importálni. 

Emiatt Magyarországon is hiány van, és ahogy Molnár Györgyi, a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége titkára a Napi.hu-nak korábban fogalmazott, a termelők szabhatják meg az árat. Mindez annak ellenére alakul így, hogy egyre kevesebb tojást fogyasztunk. Tavaly fejenként átlagosan 215 tojást ettek a magyarok, míg egy évtizeddel korábban még 300 volt az átlagos fogyasztás.  Molnár Györgyi szerint legfeljebb jövőre csökkenhet majd valamennyit a tojás ára.

(Boríókp: John Thys / AFP)