Karácsony előtt utalják át a januári családtámogatásokat

2017.12.13. 13:06 Módosítva: 2017.12.13. 13:20

Ahogy tavaly, úgy az idén is már karácsony előtt átutalja a kormány a januárban esedékes családtámogatásokat, azaz a családi pótlékot, a gyermekgondozási segélyt (gyes) és a gyermeknevelési támogatást (gyed). A döntésről Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára beszélt.

Az MTI szerint Novák közölte, a posta december 15-én kezdi kézbesíteni, az utalások pedig december 20-tól érkeznek a számlákra. Így legkésőbb december 22-re mind az 1,1 millió jogosult családhoz eljutnak a támogatások.

Az előrehozott kifizetés egy kétgyerekes családnak akár 50 ezer forint többletet is jelenthet decemberben, egy háromgyerekes család esetében pedig, ha az egyik szülő még otthon van a kisgyerekkel, akár 75 ezer forintot meghaladó plusz támogatás is érkezhet - mondta el példaként az államtitkár.

Az államtitkár felhívta a figyelmet a rászoruló gyerekeknek biztosított ingyenes szünidei étkeztetés lehetőségére is. Mint mondta, az ingyenes étkeztetést már minden iskolai szünetben biztosítaniuk kell az önkormányzatoknak a rászoruló gyerekeknek, ha a szülők ezt igénylik a jegyzőnél.