Leokézta az EU a kormány multiszívató törvényét

2017.12.14. 17:11

Elfogadta az Európai Bizottság azt a magyar törvényt, amely megváltoztatná a nagy kereskedelmi láncok versenyjogi státuszát - ezt jelentette be Lázár János a csütörtöki kormányinfón. Lázár János egész pontosan azt jelentette be, hogy az Európai Bizottság lezárta azt a pilot-eljárást, amelyet a kereskedelmi multik indítottak a 2014-ben elfogadott kereskedelmi törvény azon pontja ellen, amely kimondaná, hogy a 100 milliárd forintos árbevételű napi fogyasztási cikkeket árusító áruházláncoknak megdönthetetlen piaci előnyük van. 

Annak, hogy valakinek megdönthetetlen piaci előnye van a Gazdasági Versenyhivatal által indított eljárásokban van szerepe, a versenytörvény ugyanis szigorú követelményeket támaszt az ilyen cégekkel szemben, a kisebb piaci szereplők védelmében. Nem alkalmazhatnak például túlzottan alacsony árakat és nem köthetnek kizárólagossági megállapodást beszállítóikkal. Ez egy olyan kategória, amit amúgy az olyan vállalatokra szokták alkalmazni, amelyek egy adott piac több mint 40 százalékát fedik le. 

Lázár János a kormányinfón azt mondta, a kormány így akarja védeni a kisebb versenytársakat és a fogyasztók érdekeit a Lidl-el, Aldival, Tescóval, Sparral és a többi multinacionális céggel szemben, ezt az Európai Bizottság elfogadta.

Kerestük az ügyben az Országos Kereskedelmi Szövetséget, amelynek főtitkára, Vámos György azt mondta, egyelőre nem látták az Európai Bizottság döntését és nem ismerik annak hátterét, így egyelőre nem nyilatkoznak a kérdésben. 

A kereskedelem szabályozásában eddig is sok vitája volt a kormánynak az európai intézményekkel, amelyek eddig tipikusan a kereskedelmi cégek javára döntöttek az ilyen kérdésekben.