Hella
16 °C
28 °C

Varga szerint lehet, hogy tovább meghagyják a kedvezményes adókulcsot

2018.01.03. 07:22

Bár a hivatalos adatot a statisztikai hivatal majd csak másfél hónap múlva közli, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úgy számol, hogy az utolsó negyedévben legalább 4 százalékos volt a GDP-növekedés Magyarországon, írta az MTI.

Varga az évvégi növekedést főként a kiskereskedelmi forgalom bővülésével, illetve az építőipar és a beruházások beindulásával magyarázta. Szerinte korábban inkább csak az ipari termelés és ezen belül a járműipar volt húzóágazat, tavaly viszont jól teljesített a turizmus, az építőipar és a kiskereskedelem is.

Az építőipar magától ennyire nem indult volna be, ehhez a teljesítményhez kellett az is, hogy a kormány csok néven ingyen pénzt osszon a lakást vásárló gyerekesek között, eddig 177 milliárd forint támogatás landolt náluk a közösből.

Visszatérő félelem az új lakások értékesítésénél, hogy a kormány csak jövő decemberig tartja érvényben az 5 százalékos kedvezményes adókulcsot. Ezzel kapcsolatban Varga Mihály most elmondta, ha a kormány úgy ítéli meg, akkor ki fogják tolni a határidőt, de ezzel a kérdéssel majd csak a választások után fognak foglalkozni.

A Nemzetgazdasági Minisztérium kedden azt is beismerte, hogy elbukták a harcot az Eurostattal szemben, és az Eximbankot is be kell számolni az államadósságba. "Az államadósság csökkenő pályán marad, az Eximbank tartozásával együtt a 2016-os 76 százalékról 2017 végére 74,5 százalékra csökkent az adósságráta előzetes számítások szerint" - írták.