Szilvia
5 °C
16 °C

Izraelben jön a szombati zárvatartás

2018.01.09. 10:43

A boltok szombati nyitva tartását tiltó törvényt fogadott el kedden az izraeli parlament a keleti ultraortodoxat tömörítő Sasz vallási párt követelésére – írja az MTI.

A kneszetben minimális többséggel keresztülvitt szupermarkettörvény értelmében ezentúl nem dönthet úgy egy adott izraeli település vezetése, hogy engedélyezi az üzletek nyitva tartását a zsidó vallás által előírt szombati pihenőnapon.

Az ellenzék által benyújtott számos módosító indítvány miatt egész éjjel tartó szavazásokon hajszálon múlt, hogy elbukik a kneszet elé vitt törvényjavaslat, de végül 58 szavazattal 57 ellenében elfogadták. A törvény hatálya alól a vita során kikerültek a benzinkutak épületében üzemelő kisboltok, de a kutak mellett működő többi üzletet már be kell zárni.

Az egyébként stabil többséggel rendelkező izraeli kormánykoalíció azért került nehéz helyzetbe, mert Avigdor Liberman védelmi miniszter pártja, a nacionalista jobboldali Jiszrael Béténu (Izrael a Hazánk) nem szavazott mellette, mivel nem vallásos szavazóbázisa számára az új törvény elfogadhatatlan, valamint csatlakozásakor a koalíciós egyezményben leszögezte, hogy vallási ügyekben nem kell együtt voksolnia a kormánykoalícióval.

A kormányzó Likud párt több képviselője is ellenezte az indítványt, és volt köztük, aki távol maradt a szavazástól. A koalíció elnöke ezért egy fiatal képviselőnőt ki akart záratni a pártból, de a Likud belső bírósága ezt formai okokra hivatkozva elutasította, mert túl későn nyújtotta be kérését.

A Háárec című újság elemzője szerint a Likud a szombati zárvatartás támogatásával nem egyszerűen lábon, hanem egyenesen főbe lövi magát, mivel szavazótáborának nagy része nem támogat efféle lépéseket. A koalíció elnöke, David Amsalem is közölte, hogy a Likud csakis a koalíció együtt tartása, az előrehozott választások elkerülése érdekében állt a javaslat mögé.

A 10-es tévécsatorna szakértője szerint azért kerülnek sorozatosan felszínre újabban a koalíción belül is feszültségeket okozó törvények, mert korrupciós ügyei miatt meggyengült Benjámin Netanjahu kormányfő helyzete, ezért mindenképpen megpróbálja elkerülni az előrehozott választások kiírását, s koalíciós pártjai ezt kihasználva sorra saját javaslataik támogatására kényszerítik, valósággal "zsarolják".

Az első hasonló törvény az askenázi ultraortodoxok Tóra pártjának követelésére született, amely néhány hete megtiltotta a szombati vasúti karbantartásokat, és ezt most a keleti ultraortodoxok szupermarkettörvénye követi, bizonyítandó, hogy számukra is legalább olyan fontos a szombat szentsége.

A zsidó vallás törvényei szerint szombaton mindenféle munkavégzés tilos, és e tekintetben munkavégzésnek számít például a járművön utazás, a lámpák felkapcsolása, ahogy a hétköznapi élet számos más természetes tevékenysége is.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?