Kósa államtitkárának a felesége is szerencsés az agrártámogatásokkal

2018.01.12. 09:30

A Népszava nemrég megírta, hogy gyanús körülmények között került Kósa Lajos idős édesanyjának érdekeltségébe egy állami támogatásokkal segített sertéstelep, és 123 millió forintos vissza nem térítendő támogatást is elnyert, most pedig arról írnak, hogy Kósa egyik államtitkára, Horváth István felesége is hasonlóan szerencsésnek tűnik állattelepek ügyében, mint Kósa Lajos édesanyja. Ráadásul Horváth volt az, aki a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter, Kósa védelmére sietett a sertésügy után. Horváth egyébként a Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetségének elnöke. 

Horváth angoltanár felesége 2011-ben alapította a Bikácsi Agrár Kft.-t, ami a Népszava szerint október közepén újabb állami támogatást kapott: 132 millió forinthoz jutott a döntően uniós finanszírozású Vidékfejlesztési Programból, szarvasmarhatartó telepek korszerűsítésére. Korábban többek között trágyatárolóra, feldolgozó üzemre, őshonos állatfajták tartására kapott támogatást a cég. A Népszava által feltárt újabb pályázati pénzzel együtt, összesen már 390 millió forintra rúg a cég által elnyert pályázati támogatás. Ez nemcsak azért feltűnő, mert egy viszonylag fiatal, alig hat éves cégről van szó, hanem azért is, mert a kft.-nek alapítása után sokáig mindössze évi 4-10 milliós árbevétele volt - írják.