A Pepco-, Kika- és Extreme Digital-tulaj a túlélésért küzd

További Gazdaság cikkek
-
Nem a mesterséges intelligencia, inkább az alacsony fizetések miatt kell aggódni
- Lassan a terminátor retteghet az embertől, jönnek az ehető robotok
- Ezermilliárd forintos veszteséget hozott össze hat hónap alatt az MNB
- Megtízszerezte adózott eredményét a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus Global
- Nagy Márton belengette, hogy mennyivel emelkedhet a minimálbér
A dél-afrikai központú, de német eredetű Steinhoff International kétségbeesetten küzd a túlélésért, és az elmúlt napok alapján egy kicsit talán javultak a kilátások.
Méretes csalás
Mint emlékezetes, Dél-Afrika történetének legnagyobb vállalati csalása derült ki tavaly a cégnél. A Steinhoff trükközött, hamisította a könyveit, rejtegetni, csomagolni próbálta a brutális eladósodottságát, de aztán minden kiderült.
A johannesburgi JSE és a frankfurti Deutsche Börse tőzsdéken is jegyzett részvények árfolyama tizedére olvadt. Azóta a társaság mindent megtesz, hogy visszanyerje a bizalmat. De ez nem lesz könnyű.
A vállalat azonban valóban igyekszik, folyamatosan mutatja be likviditási helyzetét, prezentál a befektetőknek és ad számot a rendezés érdekében tett lépéseiről. Ezek a szövegek – az üzleti bikkfanyelv már csak ilyen – akár egy ereje teljében levő cég publikációi is lehetnének. A sok pozitív mondat mellett inkább csak
Kiderült például, hogy 10 milliárd eurónál is több a vállalatcsoport összesített adóssága, amelyet meglepő módon nem is csak a nagy központokban, Dél-Afrikában, az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban és Németországban, hanem jelentős mértékben a régiós központunkban, vagyis Ausztriában halmozott fel a csoport. Az adósokkal Londonban zajlanak a tárgyalások.
Közben zajlik egyfajta vezetői casting is, ez elsősorban Dél-Afrikában. Vannak távozók, mások új feladatokat kapnak a csoporton belül, és érkeznek potenciális „megmentők” is. Másfél hónapon belül a negyedik vezetői garnitúra próbálja elnyerni a hitelezők és a részvényesek bizalmát. Ennek jegyében a felügyelőbizottság alatt felállt egy új, teljesen független grémium is a folyamatok menedzselésére.

Extra feladat ugyanis most bőven akad:
- minél hamarabb el kell készíteni a független jelentéseket a számviteli szabálytalanságokról, csalásokról;
- eközben valamiképpen meg kell őrizni a cégek likviditását, vagyis menedzselni kell, hogy a bankok csak olyan mértékben tegyék rá a kezüket a számlákra, a bevételekre, hogy az nehogy megölje a működést (az nem is kétséges, hogy a Steinhoff-csoport a következő években csak a bankoknak fog dolgozni);
- visszamenőlegesen elő kell állítani a cégcsoport életéről reális képet adó kimutatásokat (azt még nem lehet tudni, hogy hány évre visszamenőlegesen kell újra elkészíteni a mérlegeket és az eredménykimutatásokat).
A PwC a külső segítség
A nagy munkában a belső emberek mellett a Steinhoff alapvetően a PricewaterhouseCoopersre (PwC) támaszkodik. A munkája kicsit olyan, mint egy nyomozócsoportnak. Úgy tudjuk, hogy Magyarországon semmilyen vizsgálati lépés nem történt eddig, de amúgy a PwC munkatársai megszállták a Steinhoff központjait, és már eljárnak egyes nagyobb érdekeltségekhez is közvetlenül, közben a vezetőket folyamatosan meghallgatják a múltról.
Ezeket a részleteket is a társaságcsoport jelentéseiből és prezentációiból lehet tudni, ahol vicces, már-már heroikus mondatokba ágyazódva rajzolódik ki a kétségbeejtő helyzet.
Mindenki tudása legjavát nyújtva, erejét megfeszítve dolgozik a feladatokon, de sajnos pontosan még így sem jelezhető előre a vizsgálatok lezárultának és a jelentések elkészülésének az ideje.
Nem sokat tétlenkedtek viszont a hitelminősítők, alaposan leértékelték a Steinhoffot, például a
Az osztályzatok közül az Aaa a legjobb, a Baa3 alatt már nem befektetési, hanem bóvli kategóriáról beszélünk. Mindenesetre a C jelű minősítések már elég gyatrák, de azért vannak még ezeknél is sokkal rosszabb fokozatok.
Hazai cégek
Magyarországon a Steinhoff a következő láncokban rendelkezik részesedéssel:
- Extreme Digital elektronikai kereskedőcég
- Kika bútoripari áruházlánc
- Pepco ruházati csoport
Mint azt korábban külön-külön is megerősítették az Indexnek, mindegyik cég vezetése bízik abban, hogy rájuk semmilyen negatív hatással nem lesz a csalás.

Ahogy egyik forrásunk fogalmazott, természetesen a vevőknek valóban nem kell foglalkozniuk a távoli eseményekkel, a kockázatot inkább azt jelenti az érintett cégek számára, ha az üzleti partnerek vagy a bankok válnak óvatossá, és újfajta pénzügyi kondíciókat fogalmaznak meg. Ahogyan az sem egyértelmű, hogy a legrosszabb forgatókönyv esetén mennyire lehet leválni a bajba jutott csoportról.
Az Extreme Digital ezzel kapcsolatban elárulta az Indexnek, hogy a Steinhoff-ügyben valóban a finanszírozó bankok és a hitelgaranciát nyújtó cégek reakciói jelentették az egyetlen bizonytalanságot. Utóbbiak – azonnali óvintézkedésként, jellemzően automatikus protokollok alapján – lecsökkentették az Extreme Digital számára elérhető hitelkeretet, míg a bankok óvatos kivárást alkalmaztak.
Ám, köszönhetően annak, hogy az Extreme Digital azonnal tájékoztatta partnereit az ügy részleteiről, a hitelminősítők visszavonták a korábban hozott korlátozásaikat. A tájékoztatás nyomán nyilvánvalóvá vált, hogy az Extreme Digital Zrt. működése semmilyen szinten nem függ a Steinhoff-csoporttól - jelezte számunkra a cég.
Volt olyan forrásunk is, aki egy másik aspektust említett meg: kommunikációs szempontból érdekes megfigyelni, hogy amíg szépen mennek a dolgok egy nagy nemzetközi csoportban, addig milyen örömmel büszkélkednek a cégek a tőkeerős tulajdonossal, a globális háttérrel, a szinergiákkal. Amikor azonban baj van, akkor mindenki azonnal egyfajta hurráoptimizmussal azt bizonygatja, hogy valójában a dél-afrikai háttér nem jelent semmit, és teljes a függetlenség a távoli tulajdonos problémáitól.
Az egyébként a Steinhoff International hivatalos publikációiból is kiderül, hogy Magyarország valóban vonal alatti. Hiszen miközben sorra jelennek meg a részletes kimutatások, az általunk áttekintett anyagokban Magyarország, illetve a magyar cégek valóban nem kaptak külön méltatást.
Akadnak már áldozatok
Bizonyos esetekben azért a leányvállalatokra (és így a 110 ezer alkalmazottra) is kihathat a válság. Eddig a legnagyobb áldozatnak a Mattress Firm (nemes egyszerűséggel a „matrac vállalat”) tekinthető. A korábban 3500 üzlettel bíró hálózat ugyanis felgyorsította már megkezdett karcsúsítását, és a már felszámolt száz üzleten túl további kétszázat zár be. Vagyis, ha nem lenne csúnya dolog a kárörvendés, akkor a kisebb amerikai matrackereskedők alighanem pezsgőt bontanának, a 20 százalékos piaci résszel bíró óriás kivonulását látva.
Hogyan lehet megtudni, hogy mennyi esélye maradt a Steinhoffnak a megegyezésre, a túlélésre? Érdemes a tőzsdei árfolyamot figyelni, a parkett ritkán téved. Miközben az újabb közleményekben a befektetők arról olvashatnak, hogy az elmúlt évek kimutatásaira ne alapozzon senki befektetési döntést, és a részvény tekintetében indokolt a különös óvatosság, mindig akadnak olyanok is, akik ilyenkor látnak befektetési lehetőséget.
A tőzsde ugyanis egy kicsit bizakodóbb már. Érdekes volt megfigyelni, hogy az 5 eurós frankfurti Steinhoff-árfolyam miként esett tavaly pillanatok alatt a tizedére, sőt, hamarosan a huszadára (a mélypontot jelentő tavaly karácsonyi kereskedési napok idején már csak a 0,27 és 0,33 euró közötti sávban mozgott a részvény), de az is izgalmas volt, ahogyan a lokális minimum után a papírnak újra volt ereje visszakapaszkodni a 0,5 eurós szintre.
Sok optimizmusról azért ez az ár sem tanúskodik. Hiszen, ha a klasszikus P/E mutatóból indulunk ki, akkor a Steinhoff most csak a tavalyi nyereség 1,7-szeresén forog, pedig manapság a 20-30-szoros szorzó a jellemző. Természetesen rögtön hozzá lehet tenni, hogy ennél a cégnél most nagyon nehéz megítélni, hogy van-e egyáltalán alapja a korábban kimutatott profitszámoknak. Mit is mondott az általunk megkérdezett vállalati szakember? A Steinhoff a közeljövőben csakis a bankok veszteségminimalizálásáért fog dolgozni. Ezt érezhetik a részvényesek is.
(Borítókép: Waldo Swiegers / Bloomberg / Getty Images Hungary)