Emil, Csanád
16 °C
30 °C

Nincs is olyan, hogy munkaerőhiány?

20180113 183910
2018.01.19. 11:00

Egyre sűrűbben találkozunk a munkaerőhiány problémájával a közbeszédben. A gazdasági szereplők rendszeresen panaszkodnak miatta, lassan a kormány is kezdi komolyan venni, a magyar sajtó pedig rendszeresen ír róla az utóbbi pár évben. Az Indexen is sűrűn foglalkoztunk a kérdéssel, a magyar vonatkozásaival például itt, itt és itt, a globálisakkal pedig ebben és ebben a cikkben. 

Ennek ellenére viszonylag kevés valódi közgazdaságtani kutatás készült a témában, ezért a káosz is nagy a fogalom körül. Ennek orvoslására tesz kísérletet a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézete által januárban megjelentetett Munkaerőpiaci tükör aktuális száma, amely a munkaerőhiány témáját járja körül.

A tanulmánykötet elején rögtön világossá válik, hogy a munkaerőhiány fogalma korántsem olyan egyértelmű, mint ahogy az a jelenséget tárgyaló átlagos újságcikkekből kitűnhet. Sőt:

MÉG AZ SEM BIZTOS, HOGY EBBEN A FORMÁBAN VAN ÉRTELME MUNKAERŐHIÁNYRÓL BESZÉLNI,

és nem lenne szerencsésebb más kifejezést, szemléleti keretet keresni a toborzási nehézségek leírására.

Nehéz fogalom, amit alig kutattak

A problémák ott kezdődnek, hogy egy piacgazdaságban alapesetben éppúgy nincs értelme munkaerőhiányról beszélni, mint Ferrari-hiányról vagy kaviárhiányról – írja a fogalmat és mérést tárgyaló tanulmányában Köllő János, Nagy Daniella és Tóth István János.

A hiányként érzékelt dolgok ugyanis valójában nem hiányoznának a fogyasztónak, ha hajlandó lenne értük kellően magas árat – például a munkaerőért magasabb bért – fizetni.

Valójában pedig egy versengő, de nem varázsütésre működő tankönyvi piacgazdaságban is rendszeresen adódhatnak olyan helyzetek, amikor a munkaerő iránti kereslet átmenetileg nehezen elégíthető ki.

PÉLDÁUL MERT IDŐ KELL HOZZÁ, HOGY A BÉREK ALKALMAZKODJANAK A MUNKAERŐ SZŰKÖSEBBÉ VÁLÁSÁHOZ.

Ha pedig az érintett piacra csak hosszú tanulás után lehet belépni (mint például az egészségügy esetében), akkor még tovább tarthat a teljes rendszer konszolidálódása.

Egy funkcionálisan működő, versengő gazdaságban is van a toborzási folyamatnak egy átfutási ideje, több-kevesebb idő kell ahhoz, hogy a munkaadó és a munkavállaló egymásra találjanak.

Ezért aztán elég nehéz megmondani, pontosan

HOL VÉGZŐDIK EGY POZÍCIÓ NYITVA MARADÁSÁNAK ELFOGADHATÓ IDEJE, ÉS HONNANTÓL BESZÉLHETÜNK RENDELLENESEN HOSSZÚ VÁRAKOZÁSRÓL.

Nem véletlen – írják a szerzők –, hogy a tudományos kutatás

  • nem vagy csak vonakodva használja a munkaerőhiány (labour shortage)
  • és valamivel gyakrabban a tudáshiány (skill shortages) fogalmait,

vagy hogy a témáról összesen pár tucat tanulmány született az elmúlt évtizedekben. 

Magyarországon hirtelen berobbant

További kételyekre ad okot, hogy a fogalom hazai sajtóbeli említéseit és a nemzetközi keresési trendeket összehasonlítva egy szakadékot látunk. A munkaerőhiány kifejezés felbukkanása a magyar internetes médiában 2015-től kezdve elképesztően megugrott, míg a Google-trendek jóval egyenletesebb képet mutatnak a „labour shortage” és a skill shortage” keresőszavak esetében is.

Forrás: MTA KTI, Munkaerőpicai Tükör 2016
Forrás: MTA KTI, Munkaerőpicai Tükör 2016

Utóbbiban látszik egy kiugrás 2017-ben, ami azért jelzi, hogy nem csak a hazai közéletben került némileg előtérbe mostanában a kérdés. Viszont arra is rávilágít, hogy a valóságban a hangsúly inkább a képességek, mint a dolgozók hiányán van (különös tekintettel tech-skillekre).

Igaz, azt is érdemes figyelembe venni, hogy Kelet-Közép-Európában némileg más a kiindulópont, mint a magasabb jövedelmi szintű nyugati országokban. Az, hogy a régióban az ezredforduló környéke óta szaporodni kezdtek a munkaerőhiánnyal kapcsolatos panaszok, részben annak a sajátos helyzetnek tudható be, hogy az érzékelt hiányban ismeretlen elemként

SZEREPET JÁTSZIK A MUNKAKÉPES NÉPESSÉG CENTRUMORSZÁGOK FELÉ ÁRAMLÁSA IS.

Fenntartásokkal kezelni a cégek panaszkodását

A jelenséggel foglalkozó tudományos kutatások egyik feladata éppen az lenne, hogy pontosan tisztázza, milyen tényezők milyen mértékben felelősek a gazdasági szereplők által tapasztalt toborzási nehézségekért.

A MEGÉRTÉST AZONBAN MÁR A KEZDETI FÁZISBAN TÖBB TÉNYEZŐ NEHEZÍTI.

Egyrészt a hiánnyal kapcsolatos panaszok gazdasági szereplőktől származnak, tehát érdekvezéreltek lehetnek, a cégek számára semmilyen kockázattal nem jár, ha panaszkodnak a munkaerőhiányra, és állami intézkedéseket (pl. áfa- vagy járulékcsökkentést) sürgetnek.

A gyakorlatban az látszik, hogy a vállalatok 85 százaléka számol be munkaerőhiányról, ehhez képest a mérések szerint konkrét, betöltetlen pozíciók csak mintegy 2 százalékra rúgnak.

A hiányjelzések Köllő János bevezetője szerint még túlérzékenyek is, ugyanis akár 1 fő hiánya eredményezhet 1 vállalati hiányjelzést, és a megnövekedett munkaerő-forgalom miatt a panaszok az üresedési lánc két pontján egyszerre megjelenhetnek (például ha valaki úgy mond fel, hogy még nincs meg a következő munkahelye, akkor az előző és a következő, egyelőre nyitott pozíciójában is hiány van).

Másrészt

NEHEZÍTI A TISZTÁNLÁTÁST A JELENSÉG KÖRÜL KIALAKULT LAIKUS DISKURZUS,

sőt maga a „munkaerőhiány" mint fogalom is: a szóhasználat hatással van arra, hogy milyen módon gondolkozzunk a problémáról, és végül milyen megoldási javaslatokhoz jutunk el, írják a szerzők.

Két fontos elemből kihagyják az egyiket

A munkaerőhiány egy álláshelyet kínáló vállalkozás számára mindig azt jelenti, hogy az általa kínált béren az általa meghirdetett állásra nem tud felvenni munkavállalót.

Ebből nyilvánvaló, hogy a hiányzó munkaerő fogalma csak a kínált bérrel együtt értelmes, a két dolog összetartozik. Ennek ellenére a tanulmány szerint a témával foglalkozó megnyilvánulásokban szinte kizárólag az első szempontra, az emberhiányra összpontosítanak. Ennek okaként pedig valószínűsíthető súlyán felül tárgyalják a népességfogyást, az elégtelen szakemberképzést és az elvándorlást.

NÉHÁNY KIVÉTELTŐL ELTEKINTVE ELHANYAGOLJÁK A MÁSIK SZEMPONTOT, VAGYIS A BÉRT.

Ha megemlítik, akkor is inkább a magasabb külföldi bérek miatti elvándorlás kontextusában, a magyar bérszint és annak rendszerszintű okai nem sűrűn kerülnek szóba.

Az elemzés szerint mindez azt eredményezi, hogy a közbeszédben a munkaerőhiány fogalma úgy kereteződik, mint egy kizárólag állami megoldásért kiáltó probléma. Bár az érvelések egy része legalábbis implicit módon elismeri, hogy a magyar bérszínvonal jelenti a fő problémát, a megoldási javaslatokban szinte kizárólag az állami részre koncentrál, azzal pedig nem, vagy

CSAK ELNAGYOLTAN FOGLALKOZIK, HOGY VÁLLALATI SZINTEN MIT LEHET KEZDENI A DOLOGGAL.

Csak az állam nem fogja megoldani

Itt elérkezünk a magyar gazdaság termelékenységének problémájához, amellyel az Indexen már foglalkoztunk részletesen ebben és ebben a cikkünkben. A vállalati szintű problémahalmaz kulcspontja, hogy a legtöbb magyar cég nem elég profitábilis ahhoz, hogy lehetősége lenne értékelhető béremelést adni (bár ez alól is vannak kivételek, például a hazai feldolgozóipar, ahol vannak még tartalékok).

A munkaerőhiány fogalma tehát összetettebb annál, mint ahogy általában tálalják. És bár Magyarországon jellemzően kizárólag az államtól várják a helyzet megoldását, a tanulmányból kiderül, hogy ez önmagában nem lesz elég, hiszen a jelenség mögött egy csapásra nem megszüntethető gazdaságszerkezeti okok is húzódnak. 

Borítókép: Kovács Bálint / Index.