Több mint 13 milliárdot kérhet vissza az EU Tiborczék miatt

2018.01.22. 11:06

43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolja az OLAF Tiborcz István volt cégének korrupciógyanús közbeszerzései miatt, értesült a 24.hu. Eddig 40 millió euróról, nagyjából 12 milliárd forintról lehetett tudni.

Az ügyről és várható következményeiről például itt olvashat bővebben. Nagyon röviden annyi a lényeg, hogy Orbán Viktor vejének akkori cégére rengeteg nagy értékű közbeszerzést alakítottak ki különböző állami szereplők, amit Tiborczék cége, az Elios értelemszerűen meg is nyert. Csak ezek a közbeszerzések őrült látványosan mentek, nem kell hozzá versenyjogásznak lenni, hogy komoly csalásgyanút érezzen az ember.

A lap uniós egyébként forrásokra hivatkozva azt is közölte, hogy az OLAF-ot vezető Nicholas John Ilett által ellenjegyzett vonatkozó OLAF-iratok már karácsony előtt megérkeztek a Miniszterelnökségre.

LÁZÁR JÁNOS MEGMOSOLYOGTATÓAN ÖSSZEVISSZA KAMUZOTT A LEGUTÓBBI KORMÁNYINFÓN

ezzel kapcsolatban, de annyi igazság talán kiderült a szavaiból, hogy szinte biztosan lesz valamilyen ügyészségi eljárás. Arról pedig majd még az EU Bizottságával kell tárgyalnia a kormánynak, hogy a csalásgyanúsan Tiborczéknak adott uniós pénzek közül végül mennyit kell majd visszafizetni. 

Kommentelné? Kibeszélheti ezt a cikket is, ha csatlakozik az Index most indult Facebook-csoportjához!