Bernadett
-2 °C
4 °C

Kína selyemutat épít az Északi-sarkra

000 A97U9
2018.01.29. 10:15
Peking pénteken közzétette az Északi-sarki stratégiáját, amiben először fogalmazta meg nyíltan, hogy hiába fekszik 1500 kilométerre a sarkkörtől, fontos politikai és gazdasági érdekei fűződnek a területhez, amelyeket érvényesíteni is fog. Az egyáltalán nem világos, hogy pontosan hogyan tervezi ezt, és mit fognak reagálni a további érintettek.

Kína töretlen fejlődésével és az ebből fakadó nemzetközi megerősödésével párhuzamosan külpolitikája az utóbbi években látványosan keménnyé, belemenőssé és egyre ambiciózusabbá vált. Olyannyira, hogy tavaly októberben a szokásos ötéves nagy pártkongresszuson az ország immár kvázi teljhatalmú vezetőjévé avanzsált Hszi Csin-ping pártfőtiktár és államelnök egész világosan bejelentkezett a világ vezetésére

A kínai megerősödésnek az egyik, szabad szemmel is jól látható hozadéka, hogy Peking földrajzilag jelentősen kiterjesztette befolyását: Afrikától Latin-Amerikán át Kelet-Európáig mindenhol megjelent a kínai pénz és a kínai érdek. Az ezzel párhuzamos külpolitikai bekeményítésnek pedig a leglátványosabb megnyilvánulása, hogy Kína az elmúlt években egyre vadabb, cserébe jogilag meglehetősen ingatag talajon álló területi igényekkel állt elő, amelyeket nem rest egy kis katonai mozgolódással alátámasztani, elsősorban a délkelet- és kelet-ázsiai tengereken. Most viszont egészen új vizekre tervez evezni a kínai külpolitika és külgazdaság-stratégia: egész pontosan

az Északi-sarkot vették célba.

Pénteken Peking először tett közzé úgynevezett fehér könyvet, azaz részletes stratégiai dokumentumot északi sarkköri terveiről, amelyben

  • magát politikailag az északi sarkkörrel kapcsolatos ügyek fontos érintettjének, földrajzilag pedig “sarkközeli országnak” nevezte;
  • sarkköri “selyemút”, azaz tengeri kereskedelmi útvonal kiépítését helyezte kilátásba;
  • és persze azt is jelezte, hogy nagyon szeretne részt vállalni a sarkköri természeti kincsek, elsősorban a tengerfenéken lévő olaj és a gáz kitermelésében;
  • ahogy a halászati lehetőségekről sem mondana le.

Ami egyebek mellett azért is érdekes, mert ezzel így vannak az oroszok, az amerikaiak és a kanadaiak, na meg jó néhány, valóban sarkköri európai ország is. Ami annak fényében nem is meglepő, hogy a sarkkör olvadása nagyon komoly gazdasági lehetőségeket rejt, már ha az olvadás közvetett gazdasági káraitól eltekintünk.

1500 kilométer semmiség

Korábban már részletesen is irtunk róla, hogy az északi sarkkör az utóbbi években meglehetősen heves tempóban kezdett olvadni, aminek súlyos gazdasági és geopolitikai vonzatai vannak.

  • Egyfelől természetesen ezzel jóval közelebb kerül egymáshoz Kelet-Ázsia és Európa: ha tartósan jégmentessé válik, akkor az északi út jó két héttel rövidebb mint a déli, a Szuezi-csatornán át vezető (utóbbi átlagosan 40-50, előbbi akár 20-30 nap alatt is megtehető). De Amerika is könnyebben elérhető így: északon Sanghajból New Yorkban szintén hét nappal gyorsabb az út, mint a Panama-csatornán. Ennek mind katonai, mint gazdasági szempontból fontos következményei lehetnek.
  • Másfelől a számítások szerint a világ feltáratlan szénhidrogén-készleteinek negyede a sarkköri tengerfenék alatt rejlik, és az utóbbi évek olvadásának hatására az oroszok, a skandináv államok, a kanadaiak és az amerikaiak is élénken készülődnek ezek felszínre hozására.
  • Harmadrészt közvetlen gazdasági haszna mellett a sarkkör olvadása azért mégis csak egy súlyos veszélyforrás. Az Arktisz olvadása a klímaváltozás egyik leglátványosabb eredménye, de ha így megy tovább, egyik okozója is lehet: a jégtakaró eltűnése rengeteg megkötött szén-dioxidot szabadíthat fel; csökkenti a sarkköri napfény-visszaverő képességét, ezzel pedig befolyásolhatja a Föld hőmérsékletét; felforgathatja az észak-atlanti óceáni áramlatokat; és (elsősorban Grönland kiolvadása) a tengerszint jelentős emelkedését idézheti elő.

Az északi sarkkör sorsra tehát nagyon nem mindegy a világ számára, és Kína is pont erre alapozza északi ambícióit. Ahogy Kína sarkköri ambícióinak hajnalán, 2010-ben Jin Zsuo ellentengernagy fogalmazott,

az Arktisz a világ összes emberéé, márpedig a világ összes emberének ötöde Kínában él.

A mostani fehér könyv pedig azzal érvel, hogy a sarkkörhöz legközelebb lévő kontinentális országok egyike, és így az északi sarkkör állapota, illetve az állapotának változása közvetlen hatással van Kína klímarendszerére és ökológiai környezetére, valamint gazdasági érdekeire.  

A sarki jégtakaró kiterjedésének változása

Persze ez utóbbi érveket kicsit gyengíti, hogy

Kína legészakibb pontja is nagyjából 1500 kilométerre van az Arktisz határától.

Ahogy az is, hogy a fentieket, azaz hogy az északi sarkkör fejleményei hatással vannak klímájára, nagyjából a világ bármelyik országa elmondhatná magáról.

Nem ma kezdték

Az ilyen apróságok viszont nem mindig számítanak a nagypolitikában. Kína már évek óta hangoztatja, hogy „sarkkörközeli államként” neki is beleszólást kell engedni a térség ügyeibe, ennek érdekében pedig igyekszik lekenyerezni a kisebb sarkköri országokat, elsősorban a skandinávokat. A dolog annyiban sikeres volt, hogy 2013-ban valóban sikerült beülnie az Arktisz nemzetközi ügyeinek letárgyalására létrehozott nemzetközi fórumba, a Északi-sarki Tanácsba, még ha csak megfigyelőként is. 

De nemcsak politikai téren nyomulnak:

  • a jég olvadásával minden nyáron útnak indítanak néhány teherhajót Európába az északi útvonalon.
  • A kínai bányászati cégek megjelentek az olvadozó, és ezzel párhuzamosan a dán fennhatóság alól egyre inkább kibújni vágyó Grönlandon is.
  • Ahogy Izland is kisebb kínai invázió célpontja lett az utóbbi években. De vennének kikötőt Norvégiában is.
  • És persze a gáz sem hagyja hidegen őket: a PetroChina kínai állami olajcég 20 százalékos résztulajdonos egy szibériai orosz földgáz-projektben, és további 10 százalékkal szállt be a kínai állami Selyemút Alap is.

Ez az alap egyengeti Peking legfőbb geopolitikai-gazdasági projektjét, az Új Selyemút néven indított, mára Egy öv, egy út névre keresztelt elképzelést. Ez röviden arról szól, hogy Kína ambiciózus infrastrukturális fejlesztésekkel összekösse magát Közép-Ázsiával, Európával, A Közel-Kelettel, Afrikával, nagyjából a világ minden részével. Részben azért, hogy ezzel új kereskedelmi lehetőségekhez jusson, részben azért, hogy a gazdasági szálakon keresztül erősítse politikai befolyását, részben azért, hogy a belföldi beruházási láz lecsengésével exportálja építőipari túlkapacitásait. A dologról az azzal kapcsolatos magyar kormányzati érdeklődés miatt korábban részletesen is irtunk.

Most ebbe a tervbe próbálják beszuszakolni az Arktiszt is: a fehér könyv szerint a térségbeli országokkal együttműködve Peking arra fogja sarkallni cégeit, hogy kiépítsék a térség hajózási és kereskedelmi infrastruktúráját, részt vegyenek mind a hagyományos fosszilis, mind a megújuló energiaforrások kiaknázásában, mivel a a sarkkör jelentős geotermikus- és szélenergia-termelési potenciállal is bír; valamint a halászatban és a turizmusban is szerepet kapjanak.

Együttműködnek az érdekeikért

Ami külön érdekes a kínai stratégiai dokumentumban, hogy (Peking szokásához híven) egyfelől azt hangoztatja, milyen fontos a mindenki számára előnyös együttműködés a közös jó érdekében, ugyanakkor azért a barátkozós máz mögött mindenhol figyelmeztet arra is, hogy

Kínának vannak érdekei, ezeket komolyan kell venni, és ezeket érvényesíteni fogja.

Egyszerűbb a mi kottánkat követni, mint szembemenni velünk – nagyjából ez az üzenet. A közös érdekek között pedig azért mindig vannak erősebbek. Ahogy a Quartz írta, az Egy öv, egy út projektjeinek 89 százalékát kínai cégek építik, tehát mindig maguk felé hajlik a kezük. Ez vélhetően a sarkkörön sem lesz másként. 

Kiaknázatlan földgáz-lelőhelyek a sarkkörön

Különösen nehezen értelmezhető, amikor a sarkkörtől 1500 kilométerre fekvő Kína arról beszél, hogy a térség természeti erőforrásait „jogilag szabályozott és ésszerű módon” kell kiaknázni, úgy, hogy ez Kína érdekeit is szolgálja. Hiszen

a nemzetközi jog jelenlegi állása szerint Kínának semmi köze az érintett terület erőforrásaihoz,

ezek döntő része ugyanis más államok gazdasági övezetén belül található. Emiatt persze a skandinávok nem nagyon örülnek a kínai nyomulásnak, és az oroszok lelkesedése sem töretlen, bár ők azért anyagi és geopolitikai okokból együttműködnek a kínaiakkal.

Sokan arra figyelmeztetnek, hogy Kína utóbbi években tanúsított magatartása nem ígér sok jót. Leginkább a dél-kínai-tengeri terjeszkedését szokták felhozni, ahol állítólag szintén jelentős szénhidrogénkészletek, na meg rettentő fontos kereskedelmi útvonalak vannak, és ahol Peking senkire tekintet nélkül érvényesíti elég nehezen alátámasztható érdekeit. De újabban a halászat terén is egyre inkább hajlamosak túlnyújtózkodni a saját nemzeti határaikon, ezért különösen érdekes az arktiszi halászati igények bejelentése. 

Ezt persze Pekingben is tudják, nem véletlenül közölte a kormány a fehér könyv publikálásakor, hogy „egyeseknek vannak fenntartásaik” Kína sarkköri ambíciói kapcsán, de „ezek a fenntartások teljesen feleslegesek”. 

Mégis mit akarnak?

Ez azonban azért nem fog mindenkit megnyugtatni. Azt, hogy a pontos célokat illetően azért nincs teljes egyetértés, jól jelzi, hogy amikor tavaly egy kínai hajó először jutott el Sanghajból New Yorkba az északi átjárón keresztül, a kínai állami Hszinhua hírügynökség azzal számolt be a dologról: a sikeres út új tengeri átjárót nyitott meg Kína számára. Mire a kanadaiak azonnal közölték, hogy erről szó sincs, ők kutatási célra adtak áthaladási engedélyt a kínai hajónak.

De természetesen az amerikaiak sem valami boldogok a kínaiak élénk sarkköri érdeklődése miatt, főleg hogy Peking e tekintetben (is) nagyon jóban van Moszkvával. Egy közelmúltbeli jelentésben például a washingtoni külügy (pdf) egy tanácsadó testülete azt sürgette, hogy az amerikai kormány fordítson nagyobb figyelmet Kína ambícióinak biztonságpolitikai vetületeire.

Hasonló konklúzióra jutott a katonai akadémia egy  elemzése is (pdf). Ezt azonban jelentősen korlátozza, hogy az Egyesült Államok a kongresszus egyes konzervatív, az ENSZ-et valamiféle világszintű összeesküvésnek tekintő tagjainak köszönhetően 1994 óta nem tudta ratifikálni a világszervezet Tengerjogi Egyezményét, emiatt pedig (jogi szempontból) nem is sok keresnivalója van a környéken, hiába sarkköri állam Alaszka révén.

Ez már csak azért is érdekes, mert a kínaiak közben nyíltan arról beszélnek, hogy

vezető szerepet akarnak vállalni az olyan új nemzetközi területek jogi szabályozásában, amelyek még nincsenek más nagyhatalmak befolyása alatt.

Ilyen a sarkkör és például a világűr is. Másfelől azonban kissé önellentmondásos, hogy miközben Kína például a klímavédelem egyik élharcosának is próbálja beállítani magát (amúgy nem sok sikerrel), addig a klímaváltozás által leginkább veszélyeztetett terület kiaknázásáról beszél. Nehezen látható, a kettő együtt hogy lenne kivitelezhető.

Ahogy egyelőre az is homályos, hogy az egész sarkköri haszna mögött lesz-e bármiféle gazdasági racionalitás.

  • Hiába rövidebb az út, egyelőre ritkán és nehezen hajózható, és jégtörők igénybe vétele nélkül nem igazán megy.
  • A gáz- és olajkitermelés nagyon drága, és a jelenlegi nemzetközi árak mellett nagyon nem éri meg, az oroszok is csak azért próbálkoznak arrafelé, mert nem igazán van más lehetőségük, a délebbi mezőik apadnak.
  • Az északi sarkköri szélenergia termelés egyelőre inkább sci-fi, mint bármi más.
  • A halászat pedig potenciálisan konfliktusos dolog lesz.
  • Az egyetlen terület, ami valóban működik, az az arktiszi turizmus: Lappföldön például a turisták 90 százaléka (!) kínai, de a már említett Izlandon is rengetegen vannak.

Ettől eltekintve azonban egyelőre inkább politikai jelzésnek, mintsem komoly gazdasági stratégiának tűnik Kína fehér könyve. Viszont pont ezért fontos: Kína láthatóan komolyan gondolja, hogy a világon mindenhez köze van, és mindenhol érdeket akar érvényesíteni. Ezt pedig nem árt különösen nagy figyelemmel követni a Kínához nagyon látványosan dörgölőzni próbáló Magyarországról.

Borítókép: a Tor jégtörője a sarkvidéki körzethez tartozó Sabetta kikötőjében. Fotó: Kirill Kudryavtsev / AFP.