Harmadával bővült az építőanyag-piac, de így is lesz elég tégla

2018.01.30. 06:39

Jelentős további fellendülésre számít idén a tégla- és cseréptermékek iránti keresletben a Magyar Téglás Szövetség elnöke. Kató Aladár a keddi Magyar Időkben azt mondta:

nem kell építőanyag-hiányra számítani, ha olykor kisebb csúszásokkal is, de a gyárak és a kereskedők tudják majd teljesíteni a megrendeléseket.

A "kisebb csúszás" valószínűleg arra a tavaly megjelent adatra vonatkozik, miszerint bizonyos alapanyagokra akár hónapokat kell várni. Kató szerint az előzetes várakozásoknak megfelelően 2017 nagyon kedvező év volt a tégla- és cserépgyáraknak,

a 2016-os sikerévhez képest is 30-35 százalékkal bővült a piac

A folyamatban lévő társasházi és családi házas építkezések egész évben biztosították a folyamatos keresletet, és ez a közeljövőben is hasonlóképpen lesz. Kató elmondta, hogy a kormányzat lakásépítést ösztönző lépéseinek köszönhetően a korábbi évekkel ellentétben tavaly már nemcsak a nagyvárosokban, ipari központokban indultak meg az építkezések, hanem kisebb településeken is nőtt az építési kedv. Egyedüli bizonytalanságot az értékesítésre szánt új lakások ötszázalékos forgalmi adójának hosszabb távú sorsa jelent.

Tavaly már jóval több mint tízezer lakást adtak át, idén pedig Kató latolgatása alapján akár 20 ezer is elkészülhet. És bár a 4,4 milliós magyarországi lakásállományt nézve évente mintegy 40 ezer új lakásra lenne szükség - százéves élettartamot feltételezve -, a válság utáni évek hét-nyolcezres lakásszámához képest már ez is nagy előrelépés.