Varsóba is gyorsvasutat szeretne a magyar kormány

2018.02.12. 16:25

A kínai pénzből finanszírozott Budapest-Belgrád gyorsvasút és a már egyeztetés alatt lévő Budapest-Kolozsvár gyorsvasút mellett Varsóval is összekötné a fővárost a kormány, legalábbis ezt mérlegeli a magyar és lengyel vezetés a Napi.hu cikke szerint. A Portál a lengyel gazeta.pl.-re hivatkozva azt írja, hogy Andrzej Adamczyk infrastruktúráért felelős miniszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter múlt heti találkozóján felmerült ez a beruházás. 

A lengyel miniszter szerint egy Varsó és Budapest közötti gyorsvasút átszabná Európa szállítási térképét és a gazdaság motorja lenne mindkét országban. A magyar kormány számításai szerint egy ilyen beruházás négy órával rövidítené meg az utat a két főváros között. A projektről az egyeztetés a lengyel lap szerint Mateusz Morawiecki lengyel és Orbán Viktor magyar kormányfő januári találkozóján kezdődött.

Arról, hogy mennyibe kerülne egy ilyen beruházás, honnan lenne rá pénz és mikorra épülhet meg a vasút, egyelőre nincsenek információk. Azt se tudni emellett, hogy Szlovákia vezetésével mit szól az országot átszelő tervezett vasútvonalhoz, a szlovák kormány ugyanis nem volt jelent az eddigi tárgyalásokon.