Béla
12 °C
27 °C

Elios-ügy: Zalaegerszegen is manipulálták az árakat

2018.02.15. 10:42

Attól az embertől kértek független árajánlatot Zalaegerszegen a közvilágítás felújításakor, akinek egyik cége később az Elios beszállítója lett – írja a 24.hu.

Mint ismert, az EU csalás elleni hivatala, az OLAF megvizsgálta azokat a közvilágítási pályázatokat, amelyeket még a miniszterelnök vejének tulajdonában nyert el a cég, és arra jutott, hogy azoknál erősen felmerül a csalás gyanúja. Például azért, mert voltak olyan pályázatok, amelyeket Tiborcz eltitkolt üzlettársa, az Eliosban akkor éppen részesedéssel bíró Hamar Endre Sistrade nevű cége készített elő. A kormány többszörös kérésre sem adta ki az OLAF jelentését, a dokumentumot megszerző 24.hu szerint viszont abból úgy tűnik: Tiborcz korábbi cége jól szervezett hálózatot épített ki az uniós pénzek bezsebelésére.

A lap most a Zalaegerszeg városától elnyert pályázattal kapcsolatos részletekről írt cikket. Ebből kiderül, hogy a pályázat előkészítésében és a kivitelezésében is felbukkant Horváth Dezső, illetve az ő érdekeltségébe tartozó SMVH Kft. Az ilyesmit a közbeszerzési törvény tiltja. Hamar Endre cége, a Sistrade a zalaegerszegi közbeszerzés körül is feltűnt: az önkormányzat ezt a céget kérte fel, hogy készítse el a pályázat tervezetét. A tervezetet Horváth Dezső írta alá független villamosmérnökként, majd aztán már az SMVH képviseletében a kivitelezési terveket is ő írta alá.

A városnak legalább három árajánlatra volt szüksége ahhoz, hogy az uniós támogatás lehívásához a piaci árat lehessen alapul venni. A három ajánlat be is érkezett Horváth Dezsőtől, a Szélterv Kft.-től és a Villplan Kft.-től. Az OLAF vizsgálatából kiderült, hogy Horváth és a Villplan Kft. ajánlatát ugyanazon a számítógépen írták.

A felügyelő mérnököktől is három ajánlat érkezett be a Szélterv Kft.-től, a Polari 2008 Kft.-től és a később SMVH Kft.-re átnevezett Simó Kft.-től. Utóbbi két cég ekkor részben Horváth tulajdonában állt. A projektmenedzsmentre is három pályázat érkezett be, ezek közül az egyiket az Envecon Kft. adta be, viszont a másik két pályázó cég árajánlatát is az Envecon nevével jelzett papírra nyomtatták, amit az önkormányzat később azzal magyarázott, hogy ennek a cégnek a feladata volt, hogy felmutasson három ajánlatot.

A pályázatra végül csak egy ajánlat érkezett, az Eliosé, 2015. január 23-án pedig meg is kötötték a szerződést a céggel 425 millió forint értékben. Az Elios alvállalkozója az SMHV Energetikai Kft. lett, a két részre bontott projekthez pedig a GE Hungary Kft. szállította a lámpákat 660 millió forintért.

Horváth Dezsővel a jelentés külön is foglalkozik, ugyanis a Simó Villamossági Kft./SMVH Energetika Kft. 16 közbeszerzés esetében pályázott, és ebből 15-ben nyomozott a csalás elleni hivatal. 

A jelentés arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a legjobb ajánlat ára változott, de a két gyengébb értéke mindig 5, illetve 7 százalékkal volt magasabb, mint a későbbi nyertesé. A OLAF jelentése azt is külön kiemeli, hogy a magyar közbeszerzési törvény alapján egy adott közbeszerzés előkészítésében és lebonyolításában nem vehet részt olyasvalaki, akinek közös érdekeltsége van az ügylet valamelyik szereplőjével.

Az OLAF szerint Horváth Dezső és az SMVH esetében az érintett cégek összejátszottak, és az ajánlatok feltételeit úgy szabták meg, hogy ezáltal megemelkedjen a közbeszerzés becsült összege, és így több támogatást lehessen igényelni az EU-tól.

Szóljon hozzá ehhez a hírhez az Index Facebook-oldalán!