Valter
16 °C
31 °C

Mégis kinek kéne megakadályoznia, hogy kirámolják az országot?

shutterstock 280126958
2018.02.19. 10:43
Hogyan lehetséges, hogy egyes országokat folyton szétlopnak a saját vezetőik, másokat meg nagyon ritkán? Ha elfogadjuk azt, hogy Magyarországon vagy Görögországban nem élnek genetikailag gonoszabb emberek, mint mondjuk Finnországban, akkor az egyik legerősebb érvet az intézményeink környékén kereshetjük. Úgy tűnik, van, ahol sokkal jobban meg tudják akadályozni ezek az intézmények, hogy a bűnözők ellopják a közös pénzt.

A lopásnak sok formája akad, az egyik legfontosabb a közbeszerzések rendszere, ami ha nem működik jól, rengeteget veszít az állam. Nálunk például évente 1500-2000 milliárd forint áramlik a cégekhez közbeszerzéseken keresztül, ez nagyjából az összes költségvetési kiadásunk 10 százaléka. Az összehasonlítás kedvéért: nagyjából ennyi jön be az összes magyar ember szja-jából évente, vagy ennyit költünk összesen oktatásra.

Iszonyú sok pénzt ellophattak

A baj az, hogy a rendszer sok lopásra is lehetőséget ad. A Korrupciókutató Központ legfrissebb, 151 ezer közbeszerzést felmérő tanulmánya szerint 2009 és 2016 között 2090-3300 milliárd forint közvetlen kár ért minket a közbeszerzéseink kapcsán, azaz

a közbeszerzésünk értékének 15-24 százaléka közvetlen társadalmi veszteség a valódi verseny hiánya miatt.

Lazábban megfogalmazva úgy is mondhatjuk, hogy nagyjából a közbeszerzéseink értékének negyedét-ötödét adjuk oda hiába. Ebben persze az elbénázott közbeszerzések is benne vannak, nemcsak a szándékos lopások, de azért utóbbi elég jelentős: a magyarországi vállalatok 81 százaléka szerint elterjedt nálunk a korrupció, különösen a közbeszerzéseknél.

Az biztos, hogy mindennek a fele se tréfa, és ezzel a lehető legalaposabban kéne foglalkoznunk, mert ha belenyugszunk, elfogadjuk, hogy „ilyen a világ”, úgyse lehet semmit csinálni, ne is beszéljünk róla, akkor csak saját magunkat okolhatjuk a szegénységünkért: ilyen esetben a választott döntéshozóink értelemszerűen akkor viselkednek racionálisan, ha a lehető legkorruptabbak lesznek.

Az egyik legsúlyosabb módszer a kartellezés lehet a közbeszerzéseknél.

Egy hagyományosabb közbeszerzés ideális esetben úgy néz ki, hogy egy állami szervnek szüksége van valamire, kiírja közbeszerzést, majd a lehető legnagyobb verseny mellett a legjobb ajánlat nyer. Csakhogy ezt sok oldalról meg lehet hekkelni, onnan kezdve, hogy például nincs is igazán szüksége az államnak az adott dologra, kamuinnovációkra, szánkódombra az az Alföldön vagy hasonlókra.

Vagy ha szüksége is van az adott dologra, gyakori, hogy lényegében egy szereplőre írják ki a közbeszerzést, kizárják a többi ajánlattevőt, vagy eleve meg se hirdetik nyíltan a pályázatot, nehezen érthető indokok alapján, netán csak a győztes pályázók drágíthatják később később háromszorosára a költségeket.

Összességében viszont a legártalmasabb gyakorlat az úgynevezett „kőkemény” (hardcore) horizontális kartell.

Itt a versenytársak jellemzően előre felosztják a piacot, és a nyertesen kívül a többiek kamuajánlatokat tesznek. Vagy például titokban megállapodnak közös minimumárakról.

Ez a legsúlyosabb versenysértő magatartás, amit leleplezni is elég nehéz, de erről még lesz szó később.

A kartellek elterjedtségét formájából adódóan nehéz mérni, de nálunk egészen súlyos a helyzet. Hogy mást ne mondjunk, Bara Zoltán, a versenyhivatal (GVH) versenytanácsának többszöri tagja már 2009-ben arról írt, hogy a közbeszerzések a kartellek melegágyai, itt „bárhova is nyúlna a GVH, kartellt találhatna”. Egyben sürgeti a GVH-t, hogy még sokkal több erőforrást fektessen a magyar közbeszerzési kartellek szétcincálásába.

A kartellek általában ott működnek különösen hatékonyan, ahol kevés iparági szereplő van, ők jól ismerik egymást, nagy értékűek a közbeszerzések, és a lebukás veszélye alacsony. Olyan területek lehetnek így fokozottan veszélyben, mint például a nagy értékű informatikai beszerzések, a nagy építkezések, uniós szinten mondjuk az autóipar, a nagy pénzügyi vállalatok vagy a légi vagy vasúti teherszállító cégek tevékenysége.

Ilyen szempontból a kisebb országok eleve rosszabb helyzetben vannak, egy-egy iparágon belül régóta személyesen is jobban ismerhetik egymást a szereplők. Ahogy azt is tudhatjuk, hogy a közbeszerzéseken kartellezni jobban megéri, mint a hagyományos piacokon, viszont a kartellek lebuktatása is könnyebb.

Ha érdekli egy konkrét, nagy kartell lefolyása is, itt talál egy egészen részletes leírást az egyik legdurvább magyar leleplezett közbeszerzési kartellről, vagy elolvashatja a GVH szemléltető példáit. De kisebb iparágakban is bárhol lehetnek kartellek, a papírzsepiktől az útszóró sóig ez szinte minden iparágban csábító lehúzási forma. Aminél hangsúlyozottan csak a fogyasztókat lopják meg, a kartellezésből az égvilágon semmilyen társadalmi előny nem származik.

Kik a felelősök a felderítésért?

Alapjáraton a közbeszerzések kiíróié lenne a legnagyobb felelősség, nekik kéne tudniuk az adott folyamatról a legtöbbet, jelezniük kéne, ha komoly zavar van a rendszerben. Ők nem nyomozók, de általában józan ésszel is észrevehető jelei vannak, ha egy-egy ügyben a verseny nem tűnik különösebben tisztességesnek.

A kiírókat Magyarországon valamiért kevésbé szokták bántani a katasztrofálisan elsült közbeszerzések után se.

Ha utána akar olvasni hogy hogy lehet ez, itt például megteheti, röviden összefoglalva a kiírók hatalma nehezen mérhető, a tudatos csalásokat is könnyen tudják véletlen bürokratikus hibának előadni.

Ezzel együtt a nyilvánosságra került esetek nagy száma alapján feltehetjük, hogy amíg ezt olvassa, azalatt is ügyvédek, könyvelők, mérnökök, közbeszerzési tanácsadók serege dolgozik azon, hogy fura technikai, szabályozási megoldásokká alakítsák a közbeszerzési korrupciót, így legalizálva azt. Néha persze tényleg szimplán hibáznak a közbeszerzők is, de a kirívóan nagy értékű buktákat azért elég nehéz lenne egyszerű mulasztások balszerencsés sorozatával összehozni. A kartellek ellen valóban keveset tehet a kiíró, a gyanús eseteket viszont kötelességük lenne jelezni. A nap végén pedig a tisztán korrupciónak tekinthető kiírók és pályázók összejátszása ellen az ügyészségnek és a rendőrségnek kellene lecsapnia.

A kartellek felderítésére és megelőzésére, illetve általában a verseny tisztaságának garantálására van egy szakosított intézményünk: a versenyhivatal, azaz a GVH. A GVH egyébként nem illetékes tisztán csak korrupciós ügyekben, de egy közbeszerzés könnyen érintett lehet kartellel és korrupcióval egyszerre is.

A magyar ügyészség és rendőrség ez irányú teljesítményének értékelése külön nagy téma (ld. alábbi keretes szöveget), de annyit nyugodtan elmondhatunk, hogy ennél nehezen lehetnének inaktívabbak, ha nagy értékű korrupciógyanúról van szó.

Polt jött, és töredékére csökkent a korrupció

Azt a nyers számokból is tudhatjuk, hogy valami nagyon megváltozott az ügyészségen Polt Péter 2010-es kinevezése után: 2010 és 2014 között a Legfőbb Ügyészség háromszor nagyobb arányban utasította el a hivatali korrupció miatt tett feljelentéseket a 2006–2010-es időszakhoz képest. Ha végül megindult a nyomozás, akkor azokat kétszer gyakrabban szüntették meg. Miközben a feljelentések száma harmadára csökkent. De az a furcsaság is összefügghet az ügyészség teljesítményével, hogy a 2011 és 2013 közti adatok alapján a köztisztviselők korrupciós ügyeinél milyen sokszor ítéltek csak felfüggesztettet Magyarországon. Noha nem állami korrupciónál azonos kategóriájú ügyekben inkább letöltendőket osztogattak a bírók.

„Vagy szentek laknak Magyarországon vagy erősebb volt a csábítás a jelentés elkerülésére” – mondta még 2015 végén az OLAF igazgatója, Giovanni Kessler egy budapesti előadásán arról, hogy valamiért megdöbbentően kevés csalást jelent Magyarország. Másik oldalról, ha valami mégis befut az OLAF-hoz, ott meg jóval nagyobb arányban találnak nálunk feltűnően gyanús dolgokat, mint más uniós országokban. Minden, az OLAF által jelzett, uniós pénzeket érintő csalásgyanúnál indult ügyészségi eljárás, de az ügyészeink mintha az EU számára egyértelműbb eseteknél se találnának végül semmi fogást a gyanús szereplőkön.

Szóval maradt a GVH, kartellügyekben egyébként is ők az illetékesebbek. A versenyhivatal mostanában kevésbé szerepel a hírekben, de a közbeszerzéseknél a jelentőségük az ügyészséghez hasonló súlyú. Ha értékelni akarjuk a teljesítményüket, akkor sajnos abban is hasonlóak, hogy a nyilvános beszámolóikon túl a feladatuk jellegéből fakadóan nem lehet tőlük részletesebben megkérdezni, pontosan mivel töltötték az idejüket az elmúlt időszakban, milyen közbeszerzési kartelleket gyanítottak, és ezekkel hogy állnak.

De ettől még egyrészt lehet feltételezésünk a teljesítményükről közvetett jelek alapján. Másrészt arról vannak adatok, hogy hogyan alakultak a nyíltan elkezdett eljárások és a végén a bírságok a közbeszerzési kartelleknél. Persze nem csak ez számít, de a bírságok jelenléte más területektől eltérően itt tényleg különösen lényeges: például akkor éri csak meg egy résztvevőnek bejelentenie a jellemzően titkos kartelljét, ha igen kockázatos benne maradnia.

A GVH engedékenységi politikája ugyanis a fogolydilemmához hasonló helyzetbe kényszerítheti a kartellezőket. Aki ugyanis feldobja kartellt, az akár a teljes büntetéstől is mentesülhet. Így a lebukás kockázatán túl igen lényeges kérdés, hogy milyen súlyos büntetés vár arra, aki benne ragad egy lebukott kartellben. Egy részletesen bejelentett kartelleknél így akár a versenytársainak is betehet egy kartelltag. Ha viszont a lebukás veszélye vagy a várható büntetés elenyésző, akkor inkább megéri sokáig kartellezni. Magyarországon is létezik a büntetéseknél még az külön súlyosbítás, hogy a bírság mellett a kartellező cégeket határozott ideig el lehet tiltani a közbeszerzésektől is.

A GVH 2015-ben, 2016-ban is kimondta, hogy szerintük a hazai „közbeszerzések kartellfertőzöttsége magasnak mondható”.

Mintha eltűntek volna a legdurvább kartellek

A legegyszerűbb kartellszámok vizsgálata önmagában nem sokat jelentene, azzal ugyanis nem vagyunk sokkal előrébb, ha megtudjuk, hogy minden évben megbüntet három temetkezési vállalkozót a GVH ötmillió forintra, miközben a nagy közbeszerzéseknél aranyáron építünk autópályát az Alföldre.

Ezért kiválasztottuk a felderített út- és vasútépítési kartelleket. Azért ezeket, mert a kétezres évektől elkezdett kiderülni, hogy ezek a legfertőzöttebb területek közé tartoznak kisebb és nagyobb közbeszerzéseknél egyaránt, igen sokat kartelleztek. Valószínűleg korábban is, csak az 1990-es években még valójában azt se tudtuk, mi az, nem is foglalkoztunk a kartellekkel. A rendszerváltás előtt pedig lényegében államilag irányított kartellekre törekedtünk, nyílt cél volt a minél kisebb verseny, inkább megbeszélték, hogy ki mire ér rá, mire lehet kapacitása.

A fertőzöttség és a súlyosan káros hagyományok mellett itt jellemzően nagy értékű beruházásokról van szó és mindig igen szorosan kapcsolódnak a közbeszerzésekhez, az államon kívül más nem szokott utat vagy vasutat építeni.

A GVH korábbi eredményeit összefoglalva azt tudjuk, hogy 2002 és 2007 között a felderített kartelljeik által érintett forgalom majdnem felét út- és épületépítést végző közbeszerzési tendereken történt megállapodások adták. Majd 2010-ig is további top 10-es kartelleket derítettek fel út- és vasútépítési közbeszerzések kapcsán, rendre országos figyelem mellett.

Általánosságban nyugodtak kijelenthető, hogy a Gazdasági Versenyhivatal a kétezres évek végére évtizedes munkával régiós szinten is komoly szakmai központot hozott létre. „A politika és a gazdaság szereplőinek a befolyásától végig távol tudta tartani magát a Gazdasági Versenyhivatal, anélkül, hogy kizárta volna magát a valóságból”– büszkélkedett Nagy Zoltán elnök 2010-ben.

A vezetés szerepe azért is hangsúlyos, mert azonos irányba fejlődhetett a szervezet 12 évig, Nagyot Orbán Viktor nevezte ki 1998-ban a hivatal élére, 2004-ben pedig a szocialisták is megerősítették pozíciójában. A hivatal aktivitása az évtized során jelentősen megerősödött kartellügyekben is, aminél külön jelzésértékű, hogy a 2010-es választások közeledtével sem kaptak enyhébb elbírálást az akár különösen erős politikai hátszéllel bíró cégek sem.

Ezzel szemben azt látjuk, hogy 2010-től szinte teljesen eltűntek a közbeszerzési kartellügyek, de különösen az út- és vasútépítési leleplezések.

A versenyhivatal éves parlamenti beszámolói alapján pedig ugyanolyan kiugróan fontos számukra a kartellkérdés, mint korábban. Új eszközökkel is próbálkoztak, elindították a Kartell Chat programot, vagy országos plakátkampányt rendeltek, hogy ne kartellezzenek az emberek, legerősebb új eszközként pedig 2010-ben bevezetésre került az informátori díj is, ami alapján akár 50 millió forintot is kaphat az a személy, aki feldob egy kartellt. Mégis, mintha a legkeményebb közbeszerzési kartellek egyszerűen eltűntek volna.

A 2010-es és 2012-es út- és vasútépítéses bírságok jóval korábban elindított ügyek lezárásait jelentik, a kartellek felderítésének menetéről lesz még szó.

   Indított eljárások száma (db) Ebből kartellek (db) Lezárt ügyek száma (db) Ebből kartellek (db) Vasúti-közúti kartellek (db) Kiszabott büntetések összege (Mrd Ft) Ebből kartell büntetés (Mrd Ft) Ebből vasúti-közúti kartellek (Mrd Ft)
2010 123 6 132 6 5 10,4Mrd 9,6Mrd 7,2 Mrd
2011 109 14 114 6 0 0,83 Mrd 0,0845 Mrd 0
2012 106 6 116 5 1 1,836 Mrd 1,25 Mrd 1,25 Mrd
2013 109 11 120 2 0 11,117 Mrd 10,5 Mrd 0
2014 125 17 124 13 0 7,2 Mrd 5,8 Mrd 0
2015 140 12 125 10 0 5,08 Mrd 3,35 Mrd 0
2016 112 9 130 7 0 5,36 Mrd 4,49 Mrd 0

A témához lazán kapcsolódik, de érdekes még a 2013-as nagy kartellbírságokat jelentő év. Ez azért is különleges, mert ekkor született meg a GVH valaha volt legnagyobb bírsága, egy szemfüles állampolgár, Rogán Antal bejelentése alapján. Itt olvashat az ügyről részletesebben. Röviden: 9,5 milliárdos bírságot szabtak ki 11 bankra a végtörlesztés kapcsán, lényegében egy középvezetői szintű reggeli utáni email félmondatára alapozva. Az ügy zajlik, az azt előadó, akkor frissen kinevezett versenytanácstag azóta kilépett a szervezetből.

Nem olyan egyszerű ez azért

Pusztán a kemény adatokból azonban nem szabad erős következtetést levonni, mégpedig leginkább a kartellek felderítési nehézségei miatt. Versenyhivatali szakemberekkel folytatott háttérbeszélgetéseink alapján a kartellek felderítése úgy néz ki, hogy gyanús jelek, sajtóhírek, közgazdasági elemzések vagy bejelentkező informátorok segítségével elkezdenek egy titkos vizsgálatot.

Ha összegyűlt elég meggyőző anyag, és azt több belső fórumon megvitatták, akkor azt lényegében engedélyeztetni kell a GVH-n belül is függetlenül dolgozó versenytanáccsal, és mindig bírósági engedélyt is kell szerezni az azt követő rajtaütéshez. Egy kartellnél ugyanis kimondottan nehéz a bizonyítás jogi része, tárgyi bizonyítékok sora nélkül ma még gyakorlatilag lehetetlen.

Itt még arra is pontosan oda kell figyelni, hogy mire kérnek engedélyt: az elmondások alapján volt olyan is, hogy a GVH rossz szerver lefoglalására kapott csak engedélyt, így hiába volt az orruk előtt az összes biztosra várt bizonyíték, hozzá se nyúlhattak.

Tökéletesen megszervezni se egyszerű egy egyszerre több helyszínes hajnali rajtaütést úgy, hogy ne tüntethessenek el tárgyi bizonyítékokat gyorsan. Több interjúalanyunk említett olyan példát, amikor az egyik cégnél egyszerűen nem volt benn aznap senki. A lyukra futások aránya sem volt elhanyagolható, ahol végül nem találtak elég bizonyítékot.

Egy sikeres rajtaütés viszont a tapasztalatok alapján duplán kellemetlen az érintett cégeknek, ilyenkor ugyanis a GVH több mást is szokott találni: adócsalásra, korrupcióra, más kartellügyekre való nyom is elő szokott kerülni. Ezeket a GVH nem használhatja fel, de nyilvánvalóan erős tippeket adhat más hatóságoknak vagy egy újabb kartellügyhöz egy csokor ilyesmi jelzés.

A rajtaütés után legkésőbb az eljárás elindulását nyilvánosságra is hozzák, és innentől fogva másfél éve van a hivatalnak megszülni egy végleges döntést. Jogerőssé mindez viszont csak akkor válik, ha az érintettek nem viszik bíróság elé az ügyet, ami által így az ügy végső lezárása igen gyakran éveket csúszhat. Különösen a nagyobb, profibb jogászokkal bíró cégeknél, és az eleve összetettebb eseteknél borítékolhatóbb a megbírságoltak fellebbezése.

Összességében tehát többféle oka lehet, ha mostanában GVH már nem talál út- és vasútépítési kartelleket:

  • Egyrészt a GVH-nak soha nem kell kiadnia azt, hogy ha egyébként mondjuk érkezett évente 30 erős bejelentés vasútépítő kartellekre, mindegyikbe beleöltek a legjobb embereik több száz munkaórát, de egyszerűen nem jutottak egyről a kettőre, nem indult eljárás.
  • Ahogy az is lehet, hogy jelenleg is dolgoznak jó néhány út- és vasútépítési kartellügyön csak ezek még mindig előkészítési szakaszban vannak.
  • Az is lehet, hogy annyira jól működött a GVH korábban, hogy 2010 környékétől megjavultak az érintett cégvezetők, és lényegében megszűntek a nagy út- és vasútépítő kartellek.
  • Ahogy az se kizárt, hogy GVH valamilyen okból letett az ilyen kartellek felszámolásáról.

Ezt kívülről egyértelműen eldönteni lehetetlen, a GVH pedig értelemszerűen nem beszélhet érdemben a sikertelen vagy folyamatban lévő próbálkozásairól. Itt jönnek képbe azonban azok a közvetett jelek, amik árnyalhatják az értékelésünket.

A legsürgősebben lecserélni

Kicsit távolabbról nekifutva a versenyhivatal tartósan független működése ritka szakmai megbecsültséget és erős állampolgári bizalmat hozott az intézmények. Ezzel párhuzamosan viszont különösen megutáltatta magát már a kétezres évek közepére mindkét nagy párttal és egy sereg fajsúlyos cégnél.

A közbeszerzési csalások ugyanis akkoriban is gyakran szorosan összefüggtek a hazai pártfinanszírozással. A 2010-es választásokhoz közeledve pedig egyre inkább szintet lépett a csalás, és sokszor inkább maga az állam kezdte el szervezni a kartelleket (a GVH számára a hazai kartellezési tapasztalatokat felmérő 2014-es MTA-Korrupciókutató tanulmány alapján).

- Volt olyan eset, amikor céges rajtaütésünkön azt mondták a kollégáimnak, hogy mire visszaérnek a hivatalba, már ki lesznek rúgva - ők és a főnökük is.

- És a politikusok? A másik oldalról is megcsörren a telefon?

- Igen.

- Hogyan zajlik egy ilyen megkeresés?

- Felhív a politikus vagy akár egy nagykövet, és értetlenkedve kérdezi, miért folytatunk eljárást valamely ügyben. Jellemzően azzal érvelnek, hogy a vizsgálat ellehetetleníti a cég életét vagy a közbeszerzés határidőre történő teljesítését. Kárt okoz a gazdaságnak.

–nyilatkozta még 2009-ben az akkori elnök, a hivatalt 12 évig vezető Nagy Zoltán.

A kormányváltáskor aztán a lehető legnagyobb sürgősséggel takarították el a GVH vezetését, a hírek szerint például mert „fideszes berkekben gyakran felmerült, hogy a GVH túlságosan szigorú a vállalkozásokkal”, illetve a szervezet nem állt ki a „hazai” cégek és terméktanácsok húzásai mellett. Az elnök kipenderítése egyszerű is volt, hiszen Nagy Zoltán mandátuma lejárt 2010 őszén, és előre tudható volt hogy a kormányváltás után a várható győztesek egyáltalán nem szeretnék őt tovább elnöknek látni.

De pont a stabilitás érdekben a két alelnök megbízatása még nagyon sokáig, 2015-ig érvényben maradt volna. Ehhez nem árt tudni, hogy a mindennapi munkában a legnagyobb hatalma az egyik alelnöknek van, aki egyben a versenytanács elnökeként az elnöktől teljesen függetlenül irányíthatja versenyfelügyeleti ügyek menetét, jelölhet ki versenytanácstagokat egyes ügyekhez, akár saját magát is.

Orbánék pedig mindenképp le akarták váltani a két alelnököt is, még egy erre szabott törvénymódosítást is gyorsan megszavaztak. Az Alkotmánybíróságon viszont nem ment át, alkotmányellenesnek mondták ki a Fidesz harcos módosítását. Az AB kedvező döntése utáni másnap valamiért mégis egyszerre önként lemondott a két addigi alelnök.

A GVH élére egy teljesen ismeretlen és érdemi versenyjogi tapasztalat nélküli ügyvédet, Juhász Miklóst tették. Ő elég rosszul indított, a hozzáértése mellett rögtön a feddhetetlenségét is kritika érte, kiderült, hogy korábban már elítélték bennfentes információval való visszaélésért.

Az egyetlen, önmagában is nagyon erős pozícióba pedig egy fiatal politikai ejtőernyőst, Tóth Andrást tették, ő lett alelnökként a versenytanács elnöke. Az új vezetők érkezése után három évvel már több mint ötvenen hagyták ott a GVH-t, négy aktív versenytanácstag is hamar felmondott. A szervezet létszáma egyébként akkoriban 120 fő alatt mozgott, azaz gyorsan elment a teljes régi GVH csaknem fele, és biztosan nem lövünk alá, ha azt mondjuk, hogy az intézményi tudásnak is legalább ekkora része.

Még a kartellügyeket felderítő operatív egység, a „nélkülözhetetlen” Kartellcsoport régi vezetőjéről, Szolnoky Péterről is sokan tudták, hogy neki is rég jeleztek: a váltás után azonnal megköszönik a munkáját. Ő mégis maradt még pár hónapot a nyugdíjkorhatáron túl is, mert egyszerűen nem találtak megfelelő embert, aki vállalta is volna a pozíciót az új felállásban.

Ezért végül azt a meglepő megoldást találták ki, hogy 2011 tavaszán a Belügyminisztérium átvezényelt (!) Szolnoky helyére egy aktív rendőrt, a részegsége és végzettsége miatt később egyaránt híressé vált Nagy Péter dandártábornokot.

Végül pedig átalakították az egyébként csúcslétszámánál is csak 9 fős, felderítésre szakosodott Kartellcsoportot is. 2013 elején „a hatékonyabb kartellfelderítés” érdekében közvetlenül Juhász elnök alá rendeltek 2-3 embert Felderítő Iroda néven, a többi maradék vizsgáló pedig Kartell Irodaként dolgozhatott szervezetileg a súlytalanabb alelnök alatt.

Persze nem csak attól nehezedhetett a kartellfelderítés, hogy több állami szereplő pont a verseny ellen dolgozott. A cégek is ügyesedtek, a legkevésbé képzett szereplők is – kevés kivételtől eltekintve - fifikásabbak lettek, a többször lebukott cégek a saját kárukon látták, hogy milyen bizonyítékok működnek. Például kevésbé írták már le a szükséges egyeztetéseket, inkább szakítottak időt arra, hogy pár napot együtt vitorlázzanak, télen együtt síeljenek, ezeken a helyeken biztonságosabb tárgyalni, óvatosabban kommunikáltak év közben is.

Ahogy az ügyvédek is lényegesen jobban értették már kartelleljárások csínját-bínját, egyre keményebben tudták védeni szereplőket. Igen meglepő volt, hogy több interjúalanyunk jelezte a céges complience rendszerek kettős célú kiépítésének problémáját is. Hivatalosan ilyesmire a vállalatok a szabálykövetőbb működésért költenek rengeteget, különféle iparágakban számos cég leginkább azonban azért tette, hogy a felső vezetés védve legyen, semmiképp ne maradhassanak megállapodásra utaló bizonyítékok alsóbb szinteken, ők maguk tudják észrevenni és elhárítani az esetleg veszélyes emaileket, ilyesmi.

Ahogy a mostani kartellnek tűnő működéshez is mintha inkább költenének óriási, nehezen felfejthető offshore cégekkel tűzdelt hálózatok fenntartására. Ez sokkal drágább megoldás, és több embert igényel, de ezek közt a cégek közt nem kell bonyolultan kartellezni, mert igazából saját magával versenyez a végső haszonélvező, központi irányítás van.

Közben azért szar a fagyi

Abból még, hogy eltűntek a kartell-leleplezések, és furcsán alakult át a GVH, vagy néhányan ezt mondják, még nem következik, hogy tényleg kartellgondok lennének a nagy út- és vasútépítéseinknél. Más jelekből viszont elég erősen gondolhatjuk.

Eleve elég valószínűtlen az, hogy az iparágon belüli, korábban rendszeresen kartellező cégek egyszerre mind megjavuljanak. A nemzetközi tapasztalat sem erre utal, és a közgazdasági logika sem ezt sugallja. Ahol egyre bejáratottabb folyamatokkal, egyre biztonságosabban és egyre kisebb költséggel lehet kartellt szervezni, ott azonos elérhető profitszint és lebukási esély mellett egyre inkább megérheti kartellekkel lehúzni a fogyasztókat.

Még erősebb jel, hogy a nagy értékű magyar mélyépítőipari közbeszerzéseknél látványosan torzult a verseny 2009 óta, nem is különösebben titkolva, hogy pusztán politikai favoritizmus miatt. Csak virágnyelven úgy kell mondani, hogy „a hazai vállalkozói réteg megerősítése” zajlik. Ezt azonban kartellel lehet működtetni, mert ha nem egyeztetnek rendszeresen a nagy iparági cégek a rengeteg közbeszerzésről, akkor véletlenül érdemben is versenyezhetnének egymással.

Ha a GVH mindezt nem is vette volna komolyan, akkor arra az anomáliára viszont már biztosan felfigyeltek, ahogy Simicskával való szakítás után Simicska cégei helyett például Mészáros Lőrinc cégei találkoztak szisztematikusan gyengébb versennyel, Simicska pedig lényegében azonnal erősebb közbeszerzési versennyel nézhetett szembe. Ehhez csúnyán összehangolt magatartás kell a fő iparági szereplőktől, nem sok látványosabb jelzést kaphat a versenyhivatal. Azt elég magabiztosan kizárhatjuk, hogy GVH minimálisan is képben lévő szakembereinek ne tűnt volna fel az elmúlt 7-8 évben, hogy itt továbbra is lett volna komoly keresnivalójuk.

A GVH 2016-os éves beszámolójakor a gazdasági bizottságban Volner János pontosan ugyanerre a Simicska-jelenségre és az összehangolt iparági viselkedésre próbált nehézkesen rákérdezni. A GVH szeretne fellépni azért, hogy a nagy infrastrukturális beruházásoknál tiszta legyen verseny, ne játsszanak folyton össze a nagy szereplők? Juhász Miklós azt válaszolta, hogy a GVH szerinte csak annyit tud tenni, hogy képzéseket, kampányokat tart közbeszerzések kiírónak, hogy mi lehet kartellgyanús. És ezt meg is teszik, ahogy szabályozási javaslataik, észrevételeik is vannak. Aztán ha valamelyik önkormányzattól vagy máshonnan majd kapnak „konkrét jelzéseket”, akkor lépnek csak fel esetleges infrastrukturális közbeszerzési kartellek ellen. „Ez egy olyan történet, ami egy kicsit jobb lesz mindig, lépünk előre, és nem egyik napról a másikra oldódnak meg az én tapasztalatom szerint ezek a kérdések“ – magyarázta még a passzív stratégiájukat.

Minden interjúalanyunktól megkérdeztük egyébként, hogy 2011-ig a kiíróktól hány használható kartellbejelentést kapott GVH. Egy ember hallott egyről, de eljárás végül talán abból se lett, bírság biztosan nem, volt, aki nem tudta, a többiek mind azt mondták, hogy pontosan nulla ilyen érkezett.

„Egy akkor még nagyobb, politikához igen közeli építési vállalkozó többször elég egyértelműen megüzente nekünk iparági szereplőkön keresztül, hogy 2010 után nem fogja hagyni, hogy a GVH tovább bírságoljon közbeszerzési kartelleket. A GVH is tudta, hogy egyre központosodnak, vagy hogy pont az ő irodájában vannak a kartellmegbeszélések. 2010-től egy jó ideig pedig egyértelműen főleg a kiírók vették a kezükbe a szervezést, tárgyalásokra hívogattak be cégeket, ők kezelték a kartellt” – mondta el egyik volt GVH-s forrásunk.

Valami volt

Megkérdeztük egyébként a GVH-t a 2011 óta lefolytatot rajtaütések számáról iparáganként. Ebből az látszik, hogy bár volt pár építőipari rajtaütés is, ezek ezek szerint nem voltak sikeresek. Illetve ezek is kisebb cégeknél történhettek, azt ugyanis nem lehetett volna titokban tartani, ha egy igen jelentős szereplő központját túrták volna át. 

   összes rajtaütés ebből építőipar szolg. kereske-delem eü. hulladék IT mező-gazdaság
2011 5 2 1 2            
2012 5    3               
2013 7 1 1 1 3    1   
2014 13 1 4 4 2 1      
2015 8 1 1 2    3    1
2016 7 2 1    3         
2017 7    2          2 3
2018 3    2 1            
   55 7 16 10 8 4 3 4

A GVH emellett azzal indokolta, hogy megszűntek az út- és vasútépítési bírságok, hogy 2011-től nehezebb lett felderíteni az ilyesmit, jobban figyelnek a bizonyítékokra a cégek. Ez egybe is vág  a korábban leírtakkal, ráadásul valószínűleg tényleg folyton csak egyre nehezebb lesz felderíteni a kartelleket.  A versenyhivatal szerint ők mindenesetre próbálkoznak.

Az állam támogat egyes kartelleket

A legvégső fontos jeleket pedig egészen különleges módon a kormánypárt hozta. Egyrészt újszerű megoldás volt, ahogy 2012-ben a Vidékfejlesztési Minisztérium államilag nyíltan kartellt szervezett arra, hogy dinnyetermelők nyáron végre alaposan le tudják gombolni a fogyasztókat. Még el is dicsekedtek vele a tévéhíradókban, jó esetben nem értették, hogy amit csinálnak, az milyen káros lenne az országnak.

Másfél hónap versenyhivatali tanakodás után el is indult a GVH eljárása. Majd a kormány törvényt módosított, ami szerint a GVH csak akkor vizsgálódhat kartellügyekben agrártermékeknél, ha a vidékfejlesztési miniszter ezt megengedi nekik. Nem engedte. Azóta is az egész szektorban kartellezhet az, aki szimpatikus az aktuális miniszternek.

Legalább ilyen izgalmas volt, hogy 2014-ben a GVH talált egy nagy, milliárdos közbeszerzési kartellt. Igaz, nem út- vagy vasútépítésben, de volt sikeres rajtaütés, és a hírek szerint az érintett hulladékipari cégeknél más kartellekre is találtak egy sereg tippet. Csak sajnos a kormány egy salátatörvénybe rejtve hamar megszavazta Dankó Béla fideszes képviselő módosítását is, ami szerint itt kivételesen szabad kartellezni.

Homolya Róbert maga lehet egy kockázat

A nagy infrastrukturális beruházásainknál megkerülhetetlen szerepe van még Homolya Róbertnek. Ő pillanatnyilag jogászként közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, de korábban híres Fidesz-közeli közbeszerzési tanácsadó guru volt céges érdekeltségein keresztül, miközben az NFÜ elnökhelyettese is volt. Úgy tudjuk, hogy az OLAF szerint nyolc esetben is bebizonyosodott, hogy az uniós pénzek elosztását koordináló szervezetben betöltött tisztsége összeférhetetlen egyéb pozícióival, emiatt eljárás is indult. Később kinevezték közlekedésfejlesztési kormánybiztossá, az egész terület alá tartozott, egyéb hasonló posztjai után 2017 óta államtitkára is a területnek. Egy, a felesége nevén lévő cég egyébként a hírek szerint erősen érintett lehet egy óriási, több mint 30 milliárdos egészségügy-fejlesztési kartellben, ahol a GVH vizsgálata még zajlik, de még Zombor Gábor egészségügyi államtitkár váratlan távozásához is közvetlen köze lehetett az ügynek. 

A GVH-nak tehát fontos, de messze nem kizárólagos felelőssége van a közbeszerzéseink tiszta működéséért. Inkább úgy lehet elképzelni, hogy épkézláb szabályozás mellett a közbeszerzők, a rendőrség és az ügyészség, a bíróságok és a GVH együttes teljesítménye tudja visszaszorítani a korrupciót és a kartelleket.

Mindenesetre biztosan érdemes folyamatosan odafigyelnünk az intézményeink helyzetére, nem túlzás, hogy ezek jelentik a piacgazdaságunk pilléreit. Könnyen beláthatjuk, hogy a Magyar Nemzeti Bank, az Energiahivatal, a Számvevőszék, a NAV, az NMHH vagy mondjuk pont a GVH pártatlansága és működési színvonala sokkal inkább megszabja, hogy milyen országban fogunk élni, mint az, hogy 5-10 évig ki a miniszterelnök vagy mennyi uniós pénzt kapnak a gazdák.

Szász Zsombor a Transparency International Magyarország Alapítvány oknyomozó újságírói mentorprogramjának részeként vett részt a cikk elkészítésében, az egész cikk a program keretében készült.