Béla
12 °C
27 °C

3,5 év börtön járt az EU-s pénzek elcsalásáért az OLAF feljelentése után

2018.02.21. 12:04

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feljelentése alapján indult bűnügyben a bíróság kedden elsőfokú - nem jogerős - ítéletet hirdetett, ami alapján 770 millió forint elcsalása miatt három és fél év börtönre ítélt egy EU-s pénzeket elcsaló cégvezetőt – derül ki a Fővárosi Főügyészség közleményéből.

A főügyészség 2017 februárjában benyújtott vádirata szerint az ügyben szereplő cégcsoport főtevékenységként - a nyomdaipari tevékenység mellett - papír csomagolóeszköz gyártással foglalkozott.

A vádirat szerint a cégvezető elhatározta, hogy úgy vesz fel hazai és uniós forrásból származó, vissza nem térítendő támogatást, hogy a cégcsoport üzemeiben már évek óta működő papírzacskó gyártó gépeket újonnan beszerzett gépként tünteti fel. A cégvezető 2005. és 2010. között összesen négy uniós pályázatot nyújtott be új gépek beszerzésére úgy, hogy új gépet nem akart venni, kizárólag csak az EU-s pénzeket akarta felvenni. Ehhez az új gépek beszerzését alátámasztó, kamu okiratokat készített és használt fel.

A fentiek alapján

mintegy 770 millió forint vagyoni hátrányt okozott, AMIBŐL több mint 630 millió forinttal az uniós, míg csaknem 140 millió forinttal a magyar költségvetést károsította meg.

Az ügyben összesen még három vádlott volt a cégvezető mellett. Közülük az egyiket a bíróság 6 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, a másik kettőt felmentette. A cégvezetőt a bíróság első fokú ítélete 3,5 év végrehajtandó börtönre ítélte.

A Fővárosi Főügyészség a kihirdetett ítélet ellen mind a négy vádlott vonatkozásában fellebbezést jelentett be a vádlottak terhére. Az elítélt vádlott esetében a kiszabott büntetés súlyosbítását, a felmentett vádlottak vonatkozásában a bűnösség megállapítását és büntetés kiszabását kérték.