Bertalan
19 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Fura indokkal nem engedik az ellenzéknek, hogy megnézze a kecskeméti Elios-aktát

2018.02.27. 13:22

A kecskeméti önkormányzat nem enged betekintést a várost érintő Elios-iratokba az alternatív ellenzéki vizsgálóbizottságnak, ami az ügy feltárására alakult. Arra hivatkozik a városvezetés, hogy pénteken tájékoztatták őket, a Nemzeti Nyomozó Iroda náluk is lefoglalja a közvilágítás fejlesztésére vonatkozó dokumentumokat, így már zajlik azok "előkészítése", és nincs mód a betekintésre. 

Az MSZP-s Harangozó Tamástól megtudtuk, hogy kecskeméti önkormányzati képviselőjük, Király József viszont korábban megnézhette a dokumentumokat. Király beszámolója szerint az OLAF ugyanazokat a sémákat azonosította a kecskeméti esetben is, mint a többi városnál. A tender kiírásánál például az az Eupro Projektmenedzsment Kft. működött közre (nem csak itt), amely Kárpáti György Péter illetve Hamar Endre tulajdonában áll. Kárpáti egy másik cégével, az Ész-Ker. Kft-vel például a Lázár János vezette hódmezővásárhelyi önkormányzatnak adott tanácsot, Hamar pedig Tiborcz István üzlettársa volt az Eliosban.

A szocialisták azt állítják, a kecskeméti városvezetés részéről elismerték nekik, hogy az Elios nyertes pályázata uniós szabályt is sértett: az ilyen típusú beruházásoknál 25 évre kell fenntartási szerződést kötni a kivitelezővel, ám az önkormányzat az Elios-szal csak 2 év karbantartásban állapodott meg.

A korábbi betekintés alapján azt is mondják, a pályázati kiírás műszaki tartalmát tekintve szinte teljesen megegyezett a hódmezővásárhelyi projekttel. Mikor erről a furcsa körülményről érdeklődtek az önkormányzatnál, először azt a választ kapták, hogy az uniós források kiosztásáért felelős szervtől kaptak iránymutatást, de ezt aztán gyorsan visszaszívta a kommunikációs vezető. Ugyanakkor azt is kikérte magának, hogy a paramétereket helyben találták ki. 

Érdekesség, hogy a kecskeméti Elios-projekt megvalósításakor Zombor Gábor akkori polgármester mellett Nagypál Sándor volt az alpolgármester, aki egyben a közvilágítási modernizáció projektfelelőseként is működött. Nagypál már nincs az önkormányzatnál, azóta a Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft.-nél dolgozik, amely a 2014-2020 közti KEOP és KEHOP források "hatékony, szakszerű és sikerorientált megvalósításának elősegítésével" foglalkozik.