Rómából is kitiltanák a dízelautókat

2018.02.27. 17:39

Róma főpolgármestere, Virginia Raggi hétfőn a Mexikóvárosban tartott Women4Climate konferencián azt mondta, 2024-től betiltják a dízelautók használatát Róma belvárosában – írja az MTI.

A főpolgármester kedden Facebook oldalán tette közzé hétfői beszédét, amelyben elsősorban a városok károsanyag kibocsátásának hatásairól, illetve az arra adható válaszokról beszélt, eközben említette meg, hogy 2024-től kitiltják Róma belvárosából a dízeles autókat, 2025-től pedig csak zéró emissziós buszok fognak járni a város útjain.

Raggi úgy fogalmazott, hogy ha komolyan akarnak cselekedni, venniük kell a bátorságot arra, hogy szigorú intézkedéseket léptessenek életbe.

A videót nagyjából éppen akkor hozta nyilvánosságra, mikor kihirdették a német szövetségi bíróság ítéletét a legszennyezőbb autókat érintő perben, melynek értelmében értelmében a német városok mostantól dönthetnek úgy, hogy kitiltják a legszennyezőbb autókat. Szintén kedden jelentette be a Fiat-Chrysler, Olaszország legnagyobb autógyártója, hogy felhagy a dízelüzemű autók gyártásával.

Nem újdonság egyébként a dízelüzemű autók kitiltása a nagyvárosokból, Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros már két évvel ezelőtt közösen jelentette be, hogy 2025-ről letiltják az utakról az ilyen járműveket. A Greenpeace környezetvédő csoport már szintén régóta lobbizik az ilyen jellegű szigorításért, novemberben közzétett jelentésében azzal érvelt, hogy a dízelautók nitrogén-dioxid kibocsátása több mint 17 ezer ember idő előtt halálát okozza Olaszországban.

2015-ig az Európában eladott új gépkocsik több mint fele dízelüzemanyagú volt, a Volskwagen-botrány és más autógyártók csalása nyomán azonban megkérdőjeleződött a technológia hitelessége.