Olajkincsen veszekszik Albánia és Görögország

Albániában Ilir Meta köztársasági elnök nem engedte meg Edi Rama szocialista kormányfőnek, hogy újra tárgyalásokat folytasson Görögországgal egy vitatott 225 négyzetkilométeres tengerszakasz sorsáról. Így szólt egy rövid hír az elmúlt napokból, ám a tiranai politikai konfliktus mögött egy hatalmas, szinte megoldhatatlannak tűnő gazdasági és diplomáciai csörte húzódik.

Nem tudnak csatlakozni

Öt tagjelöltje van az Európai Uniónak: Albánia, Macedónia, Montenegró, Szerbia és Törökország. Még egyikük sincsen túl közel a reális csatlakozáshoz, de az külön mókás, hogy az euróövezet talán legproblematikusabb országa, vagyis Görögország egymaga blokkolná három ország csatlakozását is. A vétó okai

• Macedónia esetében leginkább az ország elnevezése,
• Törökországot illetően például Ciprus megosztottsága,
• míg Albánia esetében a Jón-tenger már említett 225 négyzetkilométeres vitatott szakasza.

Történelmi viszály

Az első két történet sokkal ismertebb a hazai közvélemény előtt is, de az albán–görög-viszálynak is hosszú múltja van. A két ország évtizedeken át küzdött egy olyan vegyes lakosságú területért, amelyet albánul Cameriának, míg görögül Epirosznak neveznek, és mindkét ország a magáénak vallja.

A vita kisebb és nagyobb villongásokkal, háborúkkal, hosszabb tűzszünetekkel végigkísérte az elmúlt egy évszázadot. Amikor Albánia végre maga mögött hagyhatta a sztálinizmust, eleinte próbált kicsit nyitni részben Görögország, részben az Albánia területén élő görögök felé, aztán a helyzet elromlott. Az úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött helyzet alakult ki, mindkét fél a másikat okolta. De az mindenképpen sorsdöntő epizód volt, amikor pár szélsőséges görög betört Albánia területére és két albán katonát meggyilkolt.

A viszony azonnal megfagyott, Tirana pedig egy csomó albániai görög vezetőt letartóztatott, és erősebb bizonyítékok nélkül hosszú időre bebörtönzött.

A két szomszédos ország azért olykor barátkozik is,

• Görögország a legnagyobb külföldi befektető Albániában,
• Athén nem akarja a kis, javarészt muszlim országot az ősellenség Törökország karjaiba sodorni,
• a pozitív gesztusokkal igyekszik támogatni az Albánia területén élő 50 ezer görögöt,
• cserébe próbálja egyszerűbbé tenni a területén élő és dolgozó mintegy 300 ezer albán életét is.

A vitatott tengerszakasz

Van azonban a két országnak egy nagyon komoly területi-gazdasági vitája is.

vagyis Saranda és a görög Korfu szigete közelében helyezkedik el.

A tengeri kérdésnek elsősorban az olaj miatt van nagy tétje. Ma még kevesen tudják, de Albánia igazi szénhidrogén nagyhatalom. Szárazföldi és tengeri olaja is van, emellett méretes gázvagyon birtokosa is.

Csak éppen a szegény ország egyelőre nem sokat profitál a kitermelésből, mert egy olyan szerződéstípust kötött a külföldi cégekkel (például a legnagyobb mezőn operátor kanadai Bankerrel), amely szerint a nagy nyugati vállalatok a fúrás után eleinte maguknak termelhetik vissza a költségeiket.

Ameddig ez nem történik meg, addig Albánia csak elenyésző, 1-2 százalékos mértékig részesedik az olajbevételekből. Mindenesetre a Jón-tengerben található olaj- és gázkészletek állítólag 20 milliárd euró bevételt eredményezhetnek a következő két évtizedben. Ezért már érdemes veszekedni.

Megállapodás

A régóta húzódó vitában azonban egy évtizede Albánia nagy titokban egyezkedni kezdett Görögországgal. A később a Wikileaksre kikerülő jelentések szerint Görögország természetesen már ekkor belengette a vétójogát Albánia nemzetközi integrációs törekvései kapcsán.

Két év tárgyalás után, 2009 áprilisában alá is írtak a felek egy megállapodást, de az albán Alkotmánybíróság 2010 januárjában ezt elutasította, sőt később nyomozás is indult a megállapodásban résztvevők ellen, a gyanú Albánia területi integritásának megsértése volt.

Görögország álláspontja azóta is határozottan az, hogy Albánia az uniós tárgyalási folyamatot csak a Jón-tenger határairól szóló megállapodás végrehajtása után kezdheti meg. Érdekes látni, hogy az akadékoskodó, vagy durvábban megfogalmazva a vétójogával egyfajta zsarolást végrehajtó görögök mentalitását az unió hivatalos jelentései is rendre milyen elítélően emlegetik.

Albániában sem könnyű

Az ügy kapcsán mindenesetre a baloldali Edi Rama miniszterelnök, volt tiranai polgármester helyzete nem könnyű. Miközben valóban normalizálni szeretné országa nemzetközi kapcsolatait, ezért azonban mindig megkapja, hogy eladná az országot.

Albániában a baloldal és a jobboldal viszonya még a magyar állapotokhoz képest is „intenzív”. A rendszerváltás után a kommunistákat Sali Berisha és a jobboldali demokraták zavarták el. A kardiológus Berisha azóta is kulcsszereplő, de nem egy könnyű ember. Sokáig volt köztársasági elnök, majd miniszterelnök és máig ő a jobboldaliak erős embere.

Ellenfelei szerint azonban erőszakos eszközei vannak, a kezdetektől amolyan kommunista-ellenes „bosszúkormányzás” jellemezte a jobboldal uralmát (nyilván ennek erős történelmi indokai is voltak). A rendszerváltás után a baloldali szocialistáknak sok idő kellett, amíg visszatérhettek a hatalomba, de a 2013 óta miniszterelnök Edi Rama, aki eredetileg egy Párizsban végzett képzőművész, egyelőre nagyon népszerű tudott maradni, újra is választották.

Fűalapú gazdaság

A gazdaság valamelyest azért fejlődik, de hiába az említett mesés olajkincs, Albánia gazdasága eddig másfajta nyersanyaggal tűnt ki az európai mezőnyből. Albániában ugyanis nagyon sok ember kannabisz-termelésből él. A nehezen megközelíthető hegyes területeken a maffia, illetve a nemzetközi gyanú szerint nem ritkán politikusok és a rendőrség emberei ellenőrzik a hatalmas hasznot hozó, de teljesen illegális növénytermesztést.

A megtermelt cuccokat elsősorban gyors motorcsónakokkal szállítják át Olaszországba, nemrég a legutóbbi belügyminiszterről derült ki, hogy ő is benne volt a bizniszben, aligha ússza meg a börtönt. Azért olykor „harci” sikerek is vannak, az egyik legfertőzöttebb település ellen nemrég tankokkal indultak meg a hatóságok.

A bevezetőben említett közeledési kísérletet meggátoló Ilir Meta államfőnek is van gondja elég. Ő valójában egy párszázalékos, elég komolytalan pártocska (LSI) vezetője volt, egyik forrásunk szerint olykor egyetemistákat verbuvált képviselőnek, de mégis többször is a mérleg nyelve tudott lenni az albán választások után. Egyfajta nagypárti kompromisszumként végül még államfő is lett.

Neki a kannabisz-ügy és a tengeri vita mellett az uniós csatlakozási kérdés szempontjából a legnagyobb problémája az úgynevezett bírósági átvilágítási törvény. Ez a vitatott jogszabály a kelet-közép-európai demokráciákban oly ismert helyzetről szól, a politika szeretné lecserélni a bírókat.

Nem biztos, hogy baj lenne

Csakhogy miközben a fiatal demokráciákban általában tiltakozni szokás az ilyen folyamatok ellen, hiszen a független igazság-szolgáltatás megtámadásáról szokott szó lenni, addig Albániában összetettebb a helyzet. A gyanú szerint ugyanis a korábban Berisháék által összeválogatott bírói kar nagyon kontraszelektált, és nagyon jellemző rájuk a korrupció. Magyarul meg lehetett őket venni, aminek két következménye lett. Egyrészt a nyugati cégek a bizonytalan jogi állapotok miatt nem nagyon jöttek az országba, másrészt Albánia tele lett irritálóan gazdag bírókkal.

Mindent összevetve az erőtlen és saját korrupt politikusaitól, bíróitól és a külföldi befektetőktől is védtelen albán gazdaságnak nagyon nagy szüksége lenne az unióra. Lassan közeledhetne is az unióhoz, ehhez már csak

• meg kellene egyeznie a hajthatatlan görögökkel,
• le kellene számolnia a drogmaffiával,
• és dűlőre kell jutnia a bírókérdésben.

(Borítókép: Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke és Edi Rama albán kormányfő találkozója Tiranában, 2018. február 25-én. Fotó: AFP/Gent Shkullaku)