Több mint 1500 játékboltjuk van, felét bezárnák

2018.03.09. 17:46

Az online értékesítéssel és a diszkontláncokkal kevésbé tudta tartani a lépést a Toys "R" Us játékáruházlánc, most pedig teljesen lehúzhatják a rolót az USA-ban, írja az MTI. 

A cég már eleve csődvédelmet kért tavaly ősszel, januárban pedig bejelentették, hogy az ameikai boltjaik 20 százalékát, mintegy 180 boltot be is zárnak. A vállalat éves forgalma mintegy 11 milliárd dollár (2777 milliárd forint), de jelentős részben a korábban felvett hiteleik kamata miatt a vállalat 2013 óta veszteséges.

A csődvédelemnélaz volt a menedzsment terve, hogy átalakítják valami kedvezőbb konstrukcióra az 5 milliárd dolláros hosszú lejáratú hiteleik nagy részét, ehhez pedig még 3 milliárd dollárra lett volna szükségük. 

000 Z8600
Fotó: Daniel Leal-Olivas / AFP

Csak úgy tűnik, hogy elfogyott a bizalom a hitelezők részéről, és most már annyi pénzt szeretnének menteni a cégből, amennyi pillanatnyilag lehetséges, így jó eséllyel felszámolás vár a vállalatra. Hétfőn bíróságon folytatódik az ügy akkor várhatóan kiderül a cég rövid távú jövője Észak-Amerikában.

A vállalat angliai része, a Toys "R" Us UK is csődvédelmet kért idén februárban, ott több mint háromezer munkahely kerül veszélybe, ha esetleg ott is be kéne zárniuk minden boltjukat. Öszesen a cégcsoport nagyjából 64 ezer embernek ad munkát, 840 boltjuk van az USA-n kívül is.