Móric
14 °C
15 °C

1,3 tonna élelmiszert kellett kivonni a forgalomból

2018.03.26. 09:18

Egyszerre két, egy kállósemjéni és egy nagykállói helyszínen tartottak ellenőrzést a NAV felkérésére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei. A vizsgálatot a NAV több hetes felderítő, kockázatelemző munkája előzte meg. A Nébih ellenőrei a két helyszínen összesen több mint 1300 kg terméket foglaltak le, amelyek között jelöletlen, lejárt és nem nyomon követhető tételek is akadtak – írja a hivatal honlapján. 

A kállósemjéni helyszínen, élelmiszeripari tevékenységre alkalmatlan épületekben, kolbászok és sertéshúsok füstölése, pácolása, valamint sertészsír és tepertő készítése zajlott, emellett fagyasztott sertés- és baromfitermékeket is találtak az ellenőrök. Az élelmiszerek egy állítólag a család vállalkozásában működtetett húsboltból származtak. A helyszínen fellelt, összesen 1169,5 kilónyi élelmiszer azonban jelöletlen volt és nyomon követési dokumentációt nem vezettek az egységben, ezért a termékek eredetére vonatkozó nyilatkozatot nem lehetett igazolni. 

A nagykállói vállalkozás egy hentesáru szaküzlet és élelmiszer vegyesbolt volt. Itt elsősorban az élelmiszer tárolására vonatkozó élelmiszerhigiéniai hiányosságokat tapasztaltak a Nébih szakemberei. Emellett az egységben 72 tétel, összesen 169,6 kilónyi lejárt fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idejű, nem nyomon követhető élelmiszert is találtak az ellenőrök. Az élelmiszerek között jelentős mennyiségben voltak édesipari termékek és húskészítmények is, amiket a hatóság a helyszínen azonnali hatállyal kivont a forgalomból, ismételt forgalomba hozatalukat megtiltotta, valamint elrendelte az állati eredetű élelmiszerek megsemmisítését.

A két helyszínen videók is készültek, az ellenőrzések legjobb pillanatai alább megtekinthetők a már ismerős Nébih-stílusban, rémisztő zenei aláfestéssel: