Dél-koreai cég új gyárát adták át Monoron

2018.03.26. 13:09

Megindult a termelés Monoron a dél-koreai Shinheung Sec akkumulátoralkatrész-gyárában – írja az MTI. A nyolcmilliárd forintos beruházást kiemelt fejlesztésként 769 millió forinttal támogatta a magyar kormány.

Az elektromos autók akkumulátoraihoz alkatrészeket gyártó cég telephelyén tartott sajtótájékoztatón Szijjártó Péter kiemelte, hogy tavaly minden idők legmagasabb értékére, 8038 milliárd forintra emelkedett a magyar autóipar termelése, az ágazat több mint 175 ezer munkavállalót foglalkoztat. A beruházás 2019 végére 300 új munkahelyet eredményez a külügyminiszter szerint, és a fejlesztés tovább erősíti a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat.

A dél-koreai vállaltnak ez az első európai beruházása. Tavaly 19 százalékos növekedést követően 1,7 milliárd dollárt ért el a kereskedelmi forgalom Dél-Koreával. Kim Girin, a Shinheung Sec EU Kft. tulajdonosa elmondta, hogy monori telephelyük Európában az első, Ázsiában pedig már öt gyárral rendelkeznek: kettő Dél-Koreában, kettő Kínában, egy Malajziában található. Hozzátette, hogy terveik szerint a gyártáshoz szükséges alapanyagok 80 százalékát 2019-ben már Magyarországról szerzik be.