6 milliárdos eredménnyel zárt tavaly az egyik Mészáros-zászlóshajó

2018.03.28. 22:02 Módosítva: 2018.03.28. 22:12

Az Opus Global Nyrt. 46,445 milliárd forint működési bevétel mellett majdnem 6 milliárd forint adózott eredménnyel zárta 2017-et - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

Az Opus Global a közlemény szerint 28 érdekeltségét vonta be a konszolidációs körbe, a médiatevékenység, az energia- és nehézipar, az agrár- és feldolgozóipar, az építőipar, valamint az ingatlankezelés tartozott a tevékenységi körébe. A most közölt eredmény a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült konszolidált, nem auditált jelentésből olvasható ki. 

A vállalatcsoport az előzetes jelentés szerint konszolidált szinten 48,154 milliárd forint mérlegfőösszeggel zárta 2017-et. Az Opus-csoport egy év alatt

csaknem megháromszorozta árbevételét, amely így 46,445 milliárd forintra nőtt.

Míg 2016-ban csaknem 1 milliárd forintos veszteséget könyvelt el a társaság, addig 2017-ben adózott eredménye már 5,978 milliárd forint volt. Az adó- és kamatfizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 7,903 milliárd forintot tett ki. Az Opus konszolidált szintű saját tőkéje az előző év hasonló időszakához képest a duplájára nőtt, és kevéssel meghaladta a 15 milliárd forintot.

A közlemény szerint az Opus Global "stabil mérleggel, valamint kiváló organikus és akvizíciós kilátásokkal" vágott neki a 2018-as évnek. Az idén februárban bejelentett, és jelenleg is zajló tőkeemelések hatására további jelentős fundamentumokkal gyarapszik a magyar gazdaság húzóágazataihoz tartozó társasági részesedések apportjával. Ennek eredményeként

a társaság saját tőkéje várhatóan további 110-120 milliárd forinttal nő majd.

Az Opus Global Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a szerdai kereskedést 530 forintos árfolyamon zárták. Az elmúlt egy évben a papírok legmagasabb árfolyama 805 forint, a legalacsonyabb 45 forint volt. A cég részvényeinek árfolyama egyébként egészen extrém módon 1650 százalékot kúszott fel tavaly, nyilván nem függetlenül a Mészáros-birodalomnak stabilan kedvező politikai széljárástól (másik tőzsdei cége, a Konzum világrekorder lett 6633 százalékkal).

Az Opus Globalé többek között a Mátrai Erőmű, amiről a héten derült ki, hogy hamarosan száz százalékban a Mészáros-kör irányítása alá kerül, mert röviddel a megszerzése után már ki is vásárolják a cégből a partner cseheket.