Márk
13 °C
28 °C

Vasutassztrájk: Franciaországban csak a vonatok tizede állt forgalomba

2018.04.03. 10:22

Megkezdődött az utóbbi évek egyik legnagyobb vasutassztrájkja Franciaországban kedden: a közlekedésben súlyos fennakadások keletkeztek, miután a vonatoknak nagyjából csak a tizede állt forgalomba, írta az MTI.

A négy legnagyobb vasutas-szakszervezet azt tervezi, hogy a következő három hónapban minden öt napból két napon át munkabeszüntetést tartanak, hogy így tiltakozzanak a kormányzat reformtervei ellen.

A 140 ezer embert foglalkoztató, közel 50 milliárd eurós adósságot felhalmozott francia állami vasúttársaság (SNCF) reformja és modernizációja Emmanuel Macron államfő egyik legnagyobb feladatának ígérkezik, 1995 óta szinte mindegyik kormány megpróbálkozott vele, de a szakszervezeti tiltakozások nyomán feladta.

A közvélemény-kutatások szerint a franciák több mint fele indokolatlannak tartja a vasutasok sztrájkját. A vasutasokkal párhuzamosan az Air France légitársaság dolgozói is sztrájkolnak kedden, egy hónapon belül a negyedik alkalommal fizetésemelési követeléseik nyomatékosítására. További sztrájkra kell számítani április 7-én, 10-én és 11-én.