Putyin Ankarában: indulhat a török Paks 2

2018.04.04. 11:50

Március 18-án Oroszországban újraválasztották Vlagyimir Putyin elnököt, akinek megválasztása után az első külföldi útja Törökországba vezetett. Az ankarai találkozó után Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök virtuálisan letették az első török atomerőmű alapkövét és bejelentették, hogy a tervek szerint elindul az orosz beruházással készülő Akkuyu atomerőmű építkezése a Földközi-tenger partján. Ez a 20 milliárd dolláros projekt lesz Törökország első atomerőműve, a reaktort az orosz Roszatom fogja felépíteni.

A mi Paks 2-nknél is költségesebb beruházásról az eredeti építési megállapodást először 2010-ben írták alá. Vlagyimir Putyin már a tavaly novemberi ankarai látogatásán is pozitívan nyilatkozott a törökországi erőműprojekt előkészítéséről, és azt mondta, hogy minden a terv szerint halad. Ám később arról érkezett bejelentés, hogy a 49 százalékos török partner kihátrált a beruházás mögül. A mostani nyilatkozat szerint azonban ez nem okoz csúszást és a 4800 megawattos összkapacitású erőmű 2023-ban valóban elindulhat.

A török és az orosz diplomáciai kapcsolatok igen hektikusan alakultak az elmúlt két és fél évben. A török katonaság F–16-os vadászrepülőgépe 2015. november 24-én lelőtte az oroszok egyik Szu–24M típusú vadászbombázóját Szíria és Törökország határa felett. Moszkva komoly ellenlépéseket helyezett kilátásba, gyakorlatilag eltiltotta az orosz turistákat a török utazásoktól. Aztán a két autoriter vezető nagyon hamar kibékült, azóta sokszor találkoztak.

A két államfő Hasszán Roháni iráni elnökkel kiegészülve, április 4-én megvitatják Szíria helyzetét, és a konfliktus megszüntetésére irányuló békeműveletekről tárgyalnak. Egy elemben egyetértenek, valamennyien a szíriai kurdok visszaszorítására törekednek, de amíg Irán és Oroszország a hatalmon levő Bassár el-Aszád hívei, addig Törökország eddig inkább a szunnita ellenzék, illetve a türkmén erők támogatójaként tűnt fel a konfliktusban.