35 év után először hazájukban mozizhatnak a szaúdiak

2018.04.18. 10:12

Szaúd-Arábiában feloldják a 35 éve érvényben levő mozizási tilalmat – írja a Quartz. A közel-keleti királyságban egymás után törlik el a hagyományos szabályokat (pl. tavaly óta vezethetnek a nők, az idei évtől pedig saját üzletbe is kezdhetnek), ezt most gazdasági okokból: a növekedés elképesztően lelassult a a 2010-es évek elejéhez képest, így szükség van mindenre, ami növeli a nemzeti összterméket. 

A mozik visszahozásáról Mohamed bin Szalman koronaherceg döntött. A kormány egy 2014-es tanulmányra alapozza reményeit, hogy az intézkedés felpörgetheti a gazdaságot, eszerint a lakosság 30 milliárd dollárt fordít szórakozásra egy évben - ez a GDP közel 5 százaléka -, de ezt a szomszédos országokban teszik a szigorú szaúdi szabályok miatt. A filmezés is népszerű időtöltés, heti rendszerességgel néznek online filmeket az emberek, a kormány reményei szerint moziba is szívesen járnak majd. Ha bejönnek a várakozások, 2030-ig 300 mozi nyithat a királyságban. 

A szórakoztatóiparnak úgy általában egyre fontosabb szerepet szánnak az ország gazdaságában, az állam korábban létrehozott egy 2,7 milliárd dollár alaptőkéjű szórakoztatóipari céget, és eldöntötték, hogy a következő években 64 milliárd dollárt fektetnek az ágazatba. Az intézkedésektől azt remélik, 22 ezer új munkahelyet teremt az országban 2030-ig.