Gazdasági csodát várnak Orbánék
A GDP a következő években is 4 százalékkal vagy gyorsabban bővül a kormány tervei szerint. A 2018-2022-es konvergenciaprogramban a magyar kormány azzal kalkulál, hogy a GDP a 2017-es 4 százalékos bővülés után
- 2018-ban 4,3 százalékkal
- 2019-ben 4,1 százalékkal
- 2020-ban 4 százalékkal
- 2021-ben 4,2
- 2022-ben pedig 4,1 százalékkal emelkedik.
Ez jóval nagyobb, mint amire az elemzők vagy a nemzetközi szervezetek számítanak. Az IMF például rendre 1-2 százalékponttal pesszimistább növekedést jósol, de az Európai Bizottság prognózisa is is sokkal visszafogottabb a kormányénál.
Az Európai Bizottsághoz benyújtott dokumentumban a tavalyi konvergenciaprogramhoz képest a 2019-es és 2020-as előrejelzését a magyar kormány 0,3-0,3 százalékponttal, a 2021-est 0,6 százalékponttal javította.
A kormányzati szektor hiányát a program a 2017-es 2 százalék után 2018-ra 2,4 százalékra, a következő évre 1,8 százalékra, majd 1,5 százalékra, 2021-re 1,2 százalékra tervezi, 2022-re pedig 0,5 százalékkal számol a GDP-hez mérten.
Az idei konvergenciaprogram szerint az államadósság 2017-ben a GDP 73,6 százalékára csökkent, az idén a GDP 73,2 százalékára, 2019-ben 69,6 százalékára, 2020-ban 66,7 százalékára, 2021-ben 63,4 százalékára, 2022-ben 59,7 százalékára csökken.
Ezek a számok a korábbi konvergenciaprogramnál 1,6-2,7 százalékponttal magasabbak, amit a kormány az Eximbankkal kapcsolatos elszámolási különbséggel magyaráz.