Argentína az IMF-hez fordul

2018.05.09. 09:15 Módosítva: 2018.05.09. 09:24

A Nemzetközi Valutaalaphoz fordult Argentína, hogy pénzügyi támogatást kérjen az argentin peso drámai leértékelődése miatt kialakult helyzet kezelésére -írja az MTI. Mauricio Macri argentin elnök kedden bejelentette, hogy beszélt Christine Lagarde-dal, a valutaalap főigazgatójával és kezdeményezte a tárgyalások megkezdését egy hitelvonal megnyitásáról a gazdasági nehézségek megoldásának érdekében. 

 Az IMF vezetője megerősítette, hogy rögtön megkezdik egy megállapodás kidolgozását, ami lehetővé teszi a növekedési program megerősítését, támogatást nyújtva a megváltozott globális körülmények között - mondta Mauricio Marcri az elnökség hivatalos csatornáin közvetített televíziós beszédében.  Az elnök azt mondta

 mindez lehetővé teszi, hogy az ország elkerüljön egy újabb gazdasági válságot.

A múlt heti erős ingadozások után az argentin peso dollárhoz viszonyított árfolyama kedden ismét jelentősen csökkent: a hétfői záráshoz képest 4,61 százalékkal zuhant, így egy dollárért már 23,41 pesót kellett adni. Ez azt jelzi, hogy a kormánynak és a jegybanknak nem sikerült helyreállítani a befektetők bizalmát a múlt heti intézkedésekkel. 

A központi bank nyolc nap alatt háromszor emelt kamatot, legutóbb pénteken 33,25 százalékról 40 százalékra, a pénzügyminisztérium pedig bejelentette, hogy a GDP 3,2 százalékáról 2,7 százalékra mérsékelte a költségvetési deficit célszámát. Keddtől kezdve a bankok kötelesek dollártartalékaik egy részét, mintegy 2 milliárd dollárt, a pénzpiacokra vinni a peso árfolyamának támogatására.

A gazdasági nehézségek azonban már tavaly decemberben elkezdődtek, amikor a befektetők kételkedni kezdtek abban, hogy a kormány le tudja-e majd küzdeni az inflációt. A kormány és a jegybank inflációs célszáma 15 százalék, de az IMF 19,2 százalékot, a kutatóintézetek pedig 20 százalékot meghaladó mértéket vár az idei évre. 

A Latin-Amerika harmadik legnagyobb gazdaságának számító Argentínában 2,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak márciusban, így az egy évre visszatekintő infláció 25,4 százalékot tett ki, gyorsult az ütem.

Az argentin peso sokáig túlértékelt volt a dollárral szemben, mert Christina Kirchner elnöksége idején (2007-2015) valutakorlátozásokat vezettek be a tőkekiáramlás megfékezésének érdekében. Mauricio Macri jobbközép kormánya szakított ezzel a politikával és áttért a lebegtetésre, miután 2015-ben hatalomra jutott.

A régiós devizák árfolyama amiatt is csökkent, hogy az utóbbi hetekben emelkedett az amerikai államkötvények hozama.

Ne maradjon le semmiről!

Csatlakozzon az Index Facebook-oldalához, és értesüljön a legfrissebb hírekről.