Lázár, Olimpia
-6 °C
-1 °C

Mészáros lánya fontos ember lett a Mátrai Erőműben

2018.05.09. 12:32 Módosítva: 2018-05-09 13:53:57

Érdekes élmény lehet Mészáros Lőrinc gyermekének lenni, mert a papa meseszerű gazdagodásával és cégbirodalmának fantasztikus gyarapodásával több cégben kell igazgatósági és felügyelőbizottsági helyeket betölteniük, mint hogy kimondanák: dollármilliárdos. Mészáros Beatrix például a Céginfó szerint 20 vállalkozásban tölt be valamilyen tisztséget, amelyek természetesen mind a papához kötődnek. Az oldalon pedig még nincs is fent a 21. cég, a Beatrix ugyanis ahogy azt a Népszava írja, kedd óta

már a Mátrai Erőmű felügyelőbizottságának is az elnöke. 

A 33 éves Beatrix már eddig is nagyon fontos pozíciókat töltött be a Mészáros-birodalomban, ő például a céghálót integráló Opus Global Nyrt. igazgatóságának az elnöke. Ez a cég vette meg a mátrai ligniterőművet egy cseh befektetővel, akit aztán pár hónap után kivásárolt.

Beatrixról akkor írtunk legutóbb, amikor a Mészáros-cégbirodalmat igazgató és mellette jogot hallgató üzletasszony őstermelőknek járó uniós pályázaton nyert közel 25 millió forint támogatást. Mészáros másik lánya, Ágnes is kiveszi részét a családi bizniszből, neki így vagy úgy 12 céghez van köze a Céginfó szerint, férje, Homlok Zsolt pedig közös vasútépítő céget alapított Mészárosékkal. 

A Mátrai Erőmű felügyelőbizottságát eddig az erőművet évtizedekig irányító Valaska József vezette, aki mostantól az igazgatóság elnöke lett. 

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!