Auguszta
-7 °C
0 °C

Magyarország az EU GDP 1 százalékát sem adja

2018.05.11. 14:23

Érdekes számítást közölt az Eurostat, ami érdekes perspektívába helyezi például Magyarország EU-ban elfoglalt szerepét is. Az EU statisztikai hivatala ugyanis kiszámolta, hogy melyik tagország hány százalékát adja az egész Európai Unió GDP-jének, vagyis melyik tagállam mennyivel járul hozzá az EU teljes gazdasági teljesítményéhez. Ebből pedig az látszik, hogy 

Magyarország az EU GDP-jének a 0,8 százalékát adta tavaly. 

Az EU bruttó össztermékének 72,9 százaléka az eurózóna tagállamaiból jön össze, ezen belül is messze Németország a legnagyobb közreműködő, amely egymaga az uniós GDP több mint ötödéért felel. Németországok egyelőre Nagy-Britannia követi, akik ugye hamarosan már nem járulnak hozzá a közöshöz, majd Franciaország, Olaszország és Spanyolország jön a sorban. 

A hozzájárulásban nyilván sokat számít egy ország mérete, nem véletlen így, hogy a sok elején Németország szerepel, a legvégén pedig olyan miniállamok, mint Málta, Ciprus vagy Lettország. De azért a gazdasági fejlettség is közrejátszhat, a Magyarországnál kisebb területű és csak egy kicsivel nagyobb lakosságú Csehország például a maga 1,3 százalékos hozzájárulásával például megelőzi Magyarországot, Ausztriáról nem is beszélve. A magyar gazdaság viszont többet "ad a közösbe", mint Szlovákia, Bulgária vagy Szlovénia

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!