Júlia, Rita
13 °C
26 °C

Fenyegetésként kezeli a Nébih a mérgezett tejek ügyét

2018.05.15. 08:21

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak egyelőre nincs információja arról, hogy valóban szennyezett lenne a tej bizonyos üzletláncokban, sem arról, hogy bárki megbetegedett volna beszennyezett terméktől; egyelőre fenyegetésként kezelik az ügyet – mondta Helik Ferenc, a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

A Nébih szombaton közölte, az ügyfélszolgálatra bejelentés érkezett arról, hogy több üzletlánc csomagolt termékei esetében, feltehetően gazdasági kár okozása miatt, szennyezés történhetett. A hivatal egyúttal arra kérte a fogyasztókat, hogy vásárláskor minden esetben ellenőrizzék a termékek csomagolásának sértetlenségét. A hivatal jelezte, hogy folyamatosan kapcsolatot tart az érintett üzletláncokkal és a nyomozóhatósággal.

Helik Ferenc elmondta, hogy a polcokról több mint 40 ezer doboz tejet vettek le, azokat egyelőre elkülönítették az áruházak raktáraiban. A vizsgálatukról - a nyomozástól függően - később gondoskodnak majd. Emlékeztetett, Magyarországon utoljára három évvel ezelőtt fordult elő hasonló bejelentés, de akkor is csak fenyegetésnek bizonyult az ügy, és az elkövetőt rövid időn belül elfogták.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a szennyezett tejtermékek ügyében zsarolás gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen, az ügy felderítéséért nyomozócsoportot hozott létre a rendőrség - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn az MTI kérdésére.