Bloomberg: Kínában eltávolítanak minden akadályt a gyerekvállalás elől

2018.05.21. 20:52

Kína azt tervezi, hogy eltöröl minden, a családok gyerekvállalását korlátozó szabályzást –írta hétfőn a Bloomberg a kommunista párthoz közel álló bennfentesekre hivatkozva. A "szabad termékenység politikájának" életbe léptetésével Kína véget vetne az eredetileg a menetrendszerűen beköszönő éhínségek ellen hozott demográfiai korlátozás 40 éves gyakorlatának, ami a szűkebb célját tekitve valóban sikerrel járt, de közben egy sor új problémával járt.

Például:

  • és persze a gyakorlatot óriási korrupció övezte, mindennapos volt a hivatalnokok lefizetése
  • nemzetgazdasági szinten pedig komoly munkaerőhiány alakult ki, a keresők és eltartottak aránya 2040-re már csak 2:1 arányú lesz, ami megtorpedózhatja a gazdasági növekedést

Kína már 2015-ben enyhített a korábbi szigoron, amikor két gyermek születését is lehetővé tették a pároknak mindenféle szankció nélkül (korábban kényszerabortuszokat is végrehajtottak, és eddig súlyos szankciókkal sújtották a második gyermek születését, mely után egy éves átlagfizetésnek megfelelő büntetést kaphattak a családok, elveszíthették a lakásukat, vagy a munkájukat. Az egykézés feloldására már 2015 előtt is több szabályon lazítottak, kedvezményt kaptak bizonyos foglalkozást űzők, vagy egyes etnikumok.

A korlátozások teljes eltörlésére először egy áprilisban egy Li Ko-csiang kínai kormányfő illetékességi körében megszületett demográfiai felmérés utalt – persze óvatosan - , de maga a döntés a Bloomberg értesülései szerint akár már 2018 negyedik negyedévében megszülethet. Az is árulkodó jelnek számít, hogy a párt Egészségügyi Bizottságának nevéből idén kikerült a "Családtervezési" jelző.

Egyes kínai demográfusok szerint azonban a helyzet olyan rossz, hogy azon még a családtervezés szabadsága sem segíthet. Ennek két oka van:

  1. a termékeny nők alacsony száma
  2. a termékeny nők alacsony szülési hajlandósága

Ezek a tényezők játszanak közre abban, hogy a Nemzeti Statisztikai Iroda szerint tavaly a születési ráta a 2015-ös intézkedések ellenére is 3,5 százalékkal, 17,2 millióra esett.

A Bloomberg hírére azonban a kínai gyerekjáték- és bébiétel-iparban érdekelt cégek részvényei rekordmagasságba törtek. Kína már napjainkban is a világ egyik legfontosabb gyerekáru-piacának számít: ez a szektor 2016 ősze és 2017 nyara között 19,4 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le, ami 11 százalékos növekedést jelent. Nem is csoda, hogy ha a Bloomberg hírére az ezen a piacon nyomuló cégek részvényei rekordmagasságokba szöktek.